Napfogyatkozás

•Tizedik rész•

•Joshua Adams•
- Jó leszek így? - álldogál Wendy a tükör előtt. A fekete egyen ing van rajta, és egy szintén fekete kicsit bővebb szabású szoknya. Próbálom nem túl feltűnően legeltetni rajta a szemem. Annyira gyönyörű. A haját kiengedve hagyta teljesen egyenesen, így pedig majdnem a fenekéig ér. Istenem, ez kínzás.

- Aha. - válaszolok látszólag lazán, pedig ez akarom mondani neki, hogy még sosem láttam gyönyörűbb lányt, és hatalmas önuralomra van szükségem, hogy távol tartsam tőle magam.

- Ez nem volt túl meggyőző. Nem jó ez a szoknya? - sandít rám a szeme sarkából.

- Csinos vagy Wendy. - próbálkozok újra, miközben elnyomok egy ásítást.

Egy percet sem tudtam aludni az előző éjjel. Wendy éjfél után jött haza. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy vajon mi történhetett köztük. Nem kérdeztem meg, mert nem biztos, hogy fel vagyok készülve a válaszra. Sőt biztos nem vagyok felkészülve rá. Veszekedni pedig nem akarok újra vele. Sokat gondolkodtam azon amit mondott. Ha ezzel a sráccal nem is, valakivel úgyis meg fog ismerkedni, és semmit sem tehetek ellene. Igazából nem Christiannal van bajom, hanem minden pasival aki két másodpercnél tovább tartja rajta a tekintetét.

Abban reménykedtem, hogy ez csak egy fellángolás a részemről, és hamarosan elmúlik, de ehelyett napról napra csak erősebbek az érzéseim iránta. És ez teljesen kikészít, néha már úgy érzem megőrülök. Annyira vágyok rá, hogy az már szinte fáj, mert tudom, hogy sosem lehet az enyém.

- Oké, kész vagyok. - hívja magára újra a figyelmem. - Szívjunk egyet aztán mehetünk.

Mindketten leülünk a konyhába, Wendy egy csésze kávét tesz mindkettőnk elé majd lángra lobbantja a szájában tartott cigarettát, én pedig pislogás nélkül figyelem őt. Csak akkor kapom el a tekintetem róla, mikor ő is felém pillant.

- Ideges vagy? - töröm meg a hirtelen kínos csendet.

- Nagyon. Tuti semmi sem fog eszembe jutni. - hunyja le a szemeit. - Mi van ha nem fogok átmenni?

- Át fogsz menni. De ha véletlenül mégsem akkor sincs semmi gond. - vonom meg a vállam. - Nyugodj meg, ha ennyire stresszelsz rajta, csak rosszabb lesz.

- Igen, tudom. Mindegy majd valami lesz. Nem kell megvárnod, majd utána hazasétálok. - vált témát.

- Visszamegyek érted. - ajánlkozok. Az utóbbi időben nagyon kevés időt töltöttünk együtt, és nagyon hiányzik, ezért minden alkalmat ki akarok használni amikor vele lehetek. Főleg most, amíg még együtt élünk.

Tegnapelőtt találtam egy lakást, ami tökéletes lenne nekem, most mégis hezitálok. A közelében akarok lenni, de mégis annyira nehéz. Mára beszéltem meg egy találkozót, hogy megnézzem a lakást. Csak körülnézek, az még nem jelent semmit.

Talán könnyebb lenne ha egyedül élnék. Talán végre rendeződnének az ostoba gondolataim.

- Hát jó, akkor köszönöm. - dobja a hamutartóba a csikket. - Mehetünk?

- Persze. - teszek én is hozzá hasonlóan, majd magamhoz véve a kocsikulcsot követem őt.

Az úton nem igazán beszélgetünk. Wendy a gondolataiba van merülve, ahogy én is. Nagyon szeretnék a fejébe látni, hogy tudjam mire gondol. Vajon őt is kínozzák a csókunk emlékei? Vagy csak én nem tudom kiverni a fejemből?

- Dél körül végzek. - fordul felém mikor leparkolok az iskola előtt.

- Itt várlak majd. Ügyes leszel. - mosolygok rá bíztatóan, amit nagy örömömre ő is viszonoz.