//Hey hey hey!!~ Itt is van a megígért 7000-es haikyuu boy x readerem, s amint azt számolgattam erre a kis tej imádóra esett a legtöbb választás, szóval itt is van! :P Remélem tetszeni fog, és mindenkinek még egyszer nagyon-nagyon köszönöm ezt a számot, igazán sokat jelent nekem hogy ennyien olvastatok bele, és a kommentjeitek-illetve a csillagozásaitok is mindig olyan boldoggá tudnak tenni, hogy arra nincsenek is szavaim. :) Szóval, nem is húzom tovább a szót, kezdődjön a Kageyama Tobio x Reader!~//
Ahogyan az utcák sötét világát jártad, a felhők lassan elkezdtek gyülekezni feletted, még feketébb eget varázsolva ezzel az álatlában csilagokkal teli égre. Felnéztél, tekintetedből senki nem tudott volna levenni semmit sem, ugyanis -bár nem tehettél róla- ritkán tudtál csak kifejezni érzelmeket, akármilyen keményen is próbálkoztál.
Kezeidet zsebed mélyére raktad, megvédve magadat az éjszakai hidegtől, amit a téli napoknak köszönhettél meg.
"Már csak húsz perc, és otthon lehetek."-Gondoltad magadban, miközben szemeidet újból az előtted levő útra szegezted, ám mikor újból elindulhattál volna ,-ugyanis bámészkodásod közepette megálltál, akaratod ellenére is- a neved kiáltására lettél figyelmes, majd egyre közeledő léptekre.
-[Név]-san!-Kiáltotta valaki, s mikor hátrafordultál hogy megnézd, ki lehetet az illető igencsak meglepődtél, hiszen az iskolád röplabdacsapatának az egyik feladója, maga Kageyama Tobio állt meg előtted, mikor a közeledbe ért.
-Kageyama-kun, ne ordibálj.-Mondtad semleges tekintettel, de szemeiddel képtelen voltál nem végignézni rajta, lábaival kezdve, majd mikor arcához értél a fiú íriszei találkoztak a tiéddel, valami igencsak furcsa érzést okozva ezzel benned.-Mit szeretnél?
-Szóval tényleg te vagy az, és nem csak ugratott engem az az idióta...-Morogta kelletlenül a fiú, ezzel elérve hogy kérdően felvondd egyik szemöldöködet, de ő ezt látván csak megrázta a fejét-M-mindegy. Te jó vagy irodalomból, igaz?
Már kezdted kapizsgálni, hogy mire megy ki ez a játék, de úgy döntöttél hogy végighallhatod, mit szeretne pontosan, nehogy a végén pofára ess. Bólintottál, mire hirtelen teljesen meghajolt előtted. Láttad rajta hogy valójában igencsak zavarja ez, de meg akarta adni neked a kellő tiszteletet.
-Kérlek, korrepetálj engem!-Ordított fel, komoly s egyben kissé kérlelő hangszíne visszhangzott nem csak az utca kihalt falai között, de még a te gondolataid közepette is.
Elkerekedtek a szemeid a meglepődöttségtől, hiszen hiába volt igazad, nem hitted volna hogy ilyenre képes lenne egy tantárgy miatt, hogy meghajoljon mások előtt. Az arcod hirtelen melegebb lett, s mivel eddig ilyet még nem éreztél a forrósághoz kaptad ujjaidat. "Nem ütöttem meg magamat és nem is vérzik...Akkor miért meleg az itt levő bőröm?"
Ekkor a fiúra néztél, aki csendben, ugyanabban a pózban maradva várta válaszodat. Nem láthattad arckifejezését, ugyanis feje a járda fele volt illesztve.
-Mondtam, hogy ne kiabálj!-Szídtad le halkan-Van aki már alszik ilyenkor! És különben is, miért nekem kéne?
Feljebb emelte fejét, így tekintetetek megint találkozott a másikéval.
-Me-mert te vagy a legjobb tanuló az összes osztály közül.-Morogta-Szóval kérlek, taníts!
-Öhm...Jó.-Mondtad meglepően nyugodt hangon, ugyanis a fiő azt gondolta hogy mérges leszel, amiért ilyen későn ilyen kérésekkel zaklat téged, de őszintén megnyugodott mikor látta hogy ennek az ellenkezője történt.-De hogy-hogy kint vagy az utcán, ilyen későn?-Vontad fel egyik szemöldöködet.
-Kijöttem sétálni.-Vágta rá azonnal.-Te?
-Én is. Alvás előtt mindig kijövök kicsit sétálni,hogy könnyebben aludjak el.-Mondtad monoton hangon, habár legbelül igencsak örültél neki hogy feltette neked ezt a kérdést, hiszen valamilyen szinten érdeklődött felőled a te kérésed nélkül. És ez, -azok után, hogy mennyi ember hagyott el téged a morcos arckifejezésed miatt- hiányzott neked.
-Ha-hazakísérlek.-Nem hittél a fülednek. Mikor a fiú felé fordultál, ő már csak két lépésnyire volt tőled.-Nem értem hogy-hogy nem félsz lány létedre a sötétben, kint a nyílt utcán egyedül.-Csúszott ki száján eme mondtad, ami arra ösztönzött téged hogy mérgesen toppancs egyet egyik lábaddal.
-Tch, szóval csak azért mert lány vagyok már mindentől kéne félnem?-Morogtad teljesen jogosan, ami kicsalt Kageyamából egy olyan "Ó basszus" szerű kifejezést az arcára.
-Nem úgy értettem-Kezdte volna de te csak feltartottad egyik kezedet felé, majd intettél a fejeddel, hogy menjetek.
Nem akartál vitába szálni vele, mert igazság szerint láttad rajta hogy nem akart megbántani téged. Így inkább elkezdted terelni a beszélgetést vissza, az eredeti témához, amely a korrepetálás volt. Megegyeztetek, hogy minden szombaton át fog jönni hozzátok és ha kell, akkor öt órán keresztül fogod próbálni belé tömni az anyagot, mivel elmondta hogyha nem lesz meg a következő dolgozatára a kellően jó jegy, akkor nem lehet bennt egy ideig a röplabda csapatban, ami teljesen kiborítaná őt.
Mikor elértetek a házatokhoz, egymással szemben álltatok, s te teljes természetességgel a hangodban köszönted meg neki, hogy elkísért téged idáig. Válasza egy bólintás volt, de nem tetted szóvá mivel láttad rajta, hogy nem igazán tud mit mondani. Így csak egy "várlak szombaton" mondattal intettél neki egyet, majd beléptél a házadba, hogy eltehesd magadat holnapra.
A fiú még egy ideig nézett az irányodba, s pár másodperc alatt halvány pír lepte az arcát.
///
-Szóval, úgy véled menni fog ez az anyagrész, hogyha kikérdeznek?-Vontad kérdőre, felvont szemöldökkel, majd elnyomtál magadban egy ásítást, és asztalodon elhelyezett kezeddel megtámasztottad fejedet. Rá néztél, mire ő komoly tekintettel bólintott válaszul.
Elmosolyodtál, ahogy rá néztél, de csak pár másodpercig, ugyanis elkerekedett szemekkel figyelted saját reakciódat. "De hiszen...Én...Mosolyogtam?"
Teljesen meg voltál illetődve saját magadon, s mielőtt még a fiú jobban szemügyre vehette volna mosolyodat, melyet nem tudtál még eltünteni arcodról, ajkaidhoz emelted tenyeredet, és elpillantottál.
De "sajnálatos módon", Kageyama már jóval ezelőtt észrevette azt az apró mosolyt, amelyet megejtettél magadon, és a szíve nagyot dobbant abban a pillanatban. Összeszorította ujjait, úgy próbálta visszatartani vörösségét, összepréselt ajkakkal.
-J-jól áll.-Motyogta elnézve, mire te először nem tudtad, miről beszél, de szinte azonnal rájöttél, és szíved ezerrel kezdett el dobogni a mellkasodban a kialakult, kissé feszült helyzet miatt, majd megköszönve bólintottál egyet.
Ezután még beszélgettetek pár percig, bár nemigen tudtatok miről az előző kínos helyzet miatt, majd azután Kageyama elment. Mikor láttad,hogy már nincs a közelben, hevesen dobogó szívedhez kaptad a kezedet, és lecsúsztál az ajtódon támaszkodva, egészen a padlóig. Nem vetted észre ugyan most, de ajkaid újból mosolyra húzodtak, amint a fiúra gondoltál.
///
-Sok sikert.-Bólintottál kifejezéstelen arccal Kageyama felé az ebéd szünet végén, amit egy asztalnál töltöttetek. A fiú kissé megilletődött tekinteted láttán, melyből egyedül csak ő tudta kiolvasni megbújó érzelmeidet, a tudtod nélkül.
-Köszi. Ha sikerül...-Vetette fel-Igazán hálás leszek neked.
Egy pillanatra azt hitted, valami teljesen másra fog kilyukadni, ami miatt gondolatban fejbe is csaptad magadat, de még ennek a hálának is igazán örültél. Megejtettél egy halvány mosolyt arcodon, amihez már mindketten hozzászoktatok a hetek alatt, amit együtt töltöttetek, majd a csengő jelzésére még egy utolsó "bízok benned" pillantást vetettél a fiúra, aki egy pillanat erejéig lefagyott, majd egy "Úgyis sikerül" vigyort vetett magára.
Ez a vigyor miatt, amit életedben először ejtett meg feléd, azt parancsolta a szívednek hogy olyan hevesen verjen, mint még soha. S ő engedelmeskedett neki.
Elváltak útjaitok, s most vetted csak észre, hogy valójában nagyon is izgulsz a fiú miatt. Ez alatt az idő alatt, amit együtt töltöttetek rájöttél, mikor kikérdezted hogyha éles helyzetbe kerül a sor akkor teljesen lefagy, és olyan mintha mit sem tudna, pedig láttad rajta hogy tudja.
De nagyon is bíztál abban, hogy sikeresen felkészítetted őt minden egyes kérdésre, amely csak előfordulhat a dolgozatban. "Gyerünk, ezen múlik minden."
///
-[Név]-san!
De ja vu érzésed támadt, amint újból -pont úgy, mint pár héttel ezelőtt- a hang irányába fordultál, s a fiút pillantottad meg. Csupán annyi volt most a különbség, hogy Kageyama ujjai között egy kissé gyűrőtt papír libbent meg néha, melyet olyan szorosan fogott mintha az élete fügött volna attól, hogyha elveszíti azt.
-Kageyama! Hogy sikerült?-Kérdted rögtön számon, mire a fiú újból elvigyorodott, ezzel szívedet vad táncra hívva, újból.
-100/100.-Mondta, hangjából csak úgy sütött az, mennyire is büszke magára, majd olyan gyorsan váltott komolyra, amilyen gyorsan változott meg az előbb az arckifejezése. Mélyen meghajolt előtted, arca teljesen vörös volt ekkor, de így is kimondta ezt a pár bűvös szót, amit -segítséged ellenére- még sohasem hallhattál.:-Köszönöm, hogy segítettél nekem! Nagyon...hálás vagyok...-Motyogta az utolsó pár szót.
Te is lehajoltál hozzá, s még magad sem hitted el, mit csinálsz. Ugyanis felemelted felé egyik kezedet, majd pajkosan beletúrtál tincsei közé, és lágyan megráztad tenyeredet, ezzel kissé kócóssá varázsolva a fiú ébenfekete haját.
Kageyama arca teljesen vörös lett, de most nem attól mert túl sokáig volt lehajolva, és a fejébe szállt az összes vér. Hanem az érintésedtől.
-[N-Név]...
Elkerekedett szemekkel vetted el onnan kezedet, majd te is meghajoltál-S-Sajnálom! Túl elhamarkodott döntést hoztam-
Mielőtt még folytathattad volna, Kageyama állad alá tette egyik ujját, majd feljebb emelte a fejedet, ezzel kihúzva a testedet. Tekintetetek egybe fonódott a másikéval, és a fiú egyáltalán nem engedte azt neked, hogy elpillants. Mintha egy börtönbe zárta volna az íriszeidet, amiből őszintén, nem akartál elmenekülni.
-Nem haragszom.-Motyogta, arca színe ekkor még vörösebb lett.-De...Cserébe én is akarok valamit csinálni.
-M-mit?
Ekkor, egy utolsó pillantást vetett szemeidre, majd végül ajkaidra tévedt, s lassan odahajolt hozzád, egymásra tapasztva övéit tieiddel. Az egész testeden mintha egy villám haladt volna át, kellemes bizsergést hagyva maga után, és mielőtt realizálhattad volna mit akarsz csinálni, kezeid már a fiú nyakához vándoroltak, hogy kedvesen átkulcsolják ott egymást.
Miután elváltatok, a fiú bizonytalanul ölelésbe vont téged, amibe mosolyogva csatlakoztál. Neki döntötted mellkasának a fejedet, így hallhattad hevesen dobogó szívét, amely tiedet is felgyorsította.
-Nem akarom, hogy azt hidd, ezt csak amolyan visszavágás képp adtam...-Motyogta hajadba, így halványan érezhetted levegővételét, amitől kirázott téged a hideg.-Mert a valódi ok az az, hogy szeretném, hogyha a b-barátnőm lennél.-Dadogta el a végét, ezzel még édesebbé téve a szituációt-N-nagyon megszerettelek ezalatt az idő alatt...[Név]...
Ekkor felnéztél rá, egyenest bele a szemeibe, majd kézre fogtad őt arcánál fogva, és mosolyogva szólásra nyitottad ajkaidat.:
-Én is szeretlek téged, Kageyama. És a válaszom, igen. Leszek a barátnőd.-Majd lehunytad a szemeidet, és ez alkalommal te kezdeményeztél számára egy csókot, amibe mindketten belepirultatok.