[Megjegyzés: felkavaró történet! Narrátor: egy új karakter.]
Sziasztok!
A nevem Benjamin, Benjamin Pizza.
Igen, tudom, elég viccesen hangzik. De csak hívjatok Beninek. Most én fogok mesélni nektek egy történetet. Méghozzá a sajátomat.
Az egész úgy kezdődött, hogy egy magyarországi kutyatenyésztőnél megszülettem 2007. októberében. Az életem első szakasza itt kezdődött. A testvéreimmel jól eljátszottam és igazán életteli kölyök voltam. Olyan fekete, mint a korom és olyan csibész, mint egy életrevaló gyerek. De a gazdánk nagyon szeretett minket és tudta, hogy mi az igazán jó nekünk. Egészséges ételeket adott és mindig foglalkozott velünk, amikor csak tehette. Az egyik nap lefotózott minket, gondoltam "jajj, de jó! Családikép! Lehet, hogy még az újságba is bekerülünk?". És valoban bekerültünk. Eladó kölyökkutyaként, fajtiszta skót terrier megbizható tenyésztőtől, oltásokkal rendelkezve.
Apropó oltás! Utáltam, mikor belém szúrták a tűt. Az annyira fájt, és ráadásul le is fogtak azok a kétlábúak, így még elslisszolni se tudtam. Persze, hogy úgy remegtem, mint a nyárfalevél.
Nemsokára rá, hogy lefotóztak minket jöttek az emberek, megnéztek minket, beszélgettek a gazdinkkal, aki egy középkoru nő volt. De a legjobban a simogatást szerettem. Mmm! Az annyira mennyei volt! Aztán egyik-másik vendég kiválasztotta egy-egy testvéremet és elvitték. Annyira irigyeltem őket, mert hallottuk milyen csodás helyen laknak és oda kerültek ők is.
Na de... Eljött az én napom is, mikor rám esett a választás. Egy teltebb férfi jött egyik nap és jól összebarátkozott a gazdimmal. Érdekes ember volt, sokat viccelődött. Elmesélte a gazdimnak, hogy neki már volt két kutyája és most az anyukájának akar egy kis társaságot.
"Milyen kedves és figyelmes." - gondoltam magamban, miközben hallgattam, hogy a testvéreim közül én vagyok a legnyugisabb. Mi tagadás, ez valóban így volt, bár azért én is tettem rosszfát a tűzre rendesen. Ezt bizonyítják a szétrágott bútorok és lábbelik.
A férfi mégis engem választott, így hát elbúcsúztam testvéreimtől és a szüleimtől. Az új otthonom egy tíz emeletes tömbház földszinti kis lakása volt. Egy idősebb hölgy lakott itt. Én csak mamának hívtam, bár az ugatásomból ő sose értette ezt a nevet.
Mama igazán gondoskodó jó háziasszony volt, igazán úrikutya sorsom volt mellette. Külön főzőtt nekem ételt, mindenféle finomságot, hosszan sétáltatott, még játékokat is vett nekem. Viszont a fürdést és a kozmetikázást ki nem állhattam. Mikor feltett a kutyafodrász az asztalkájára én rögtön le akartam ugrani, de ő mindig elkapott. Ismét elfogott a remegés, hát még, mikor oltást kaptam! De utána sokkal jobban éreztem magam, igazi felfrissülés volt a számomra. Mamával mindig több orán át sétáltunk és, mivel a két fia felnőtt volt, ezért az idősebbet ritkán láttam, a fiatalabbik meg mindig elment valahová. Ezért teljes mértékben én köthettem le a figyelmét, mikor ők nem voltak ott. Meg kell jegyezzem, hogy igazán csodás időszak volt ez, a második szakasz, ami a lakásba költözéstől kezdődött.
Teltek múltak az évek, és én is lelassultam mama tempójához. Nehézkesen járt, hajolt, emelt. A kisebbik fia pedig egyre többször foglalkozott vele. Mondjuk ott is lakott, szóval ez természetes. Szépen komótosan sétáltunk haza, mikor a kisebbik fiú, aki elhozott mamához, egy nővel beszélgetett éppen.
Itt kezdődik el az életem második szakaszának lezárulása. Ez a nő igen kedves volt velem, mikor kíváncsian megszaglásztam. De aztán unottan elsétáltam kényelmes fekvőhelyemre és ledobtam magam. Annyira nem érdekelt.
Az elkövetkezendő hetekben és hónapokban egyre többször jelent meg ez a nő, és már nem egyedül jött. Néha hozott magával gyerekeket, egész kicsiket. Én eleinte örültem a társaságnak, de túl pörgősek voltak mamához képes, és tul sokan voltak. A nő hasa hónapról hónapra egyre csak nőtt. Eközben több vita és veszekedés zajlott le a kis lakásban, mint az azt megelőző években átlagos volt. Ezt el is meséltem a kutyabarátaimnak, akik együttérzően jó tanácsokkal próbáltak ellátni. Mivel némelyiküknél szintén van gyerek a családban.
Megszületett a kisbaba, a nő egy síró kiscsomaggal jött haza az egyik nap. Igazán hangos volt. Pláne akkor, mikor a nő, akit én csak anyának neveztem el - mert ő is törődött velem, mamával és mama kisebbik fiával sokat, de mégis mama az elsőszámú ember számomra -, elment a többi kisgyerekért.
Hogy hányan voltak? Összesen négy lurkót hozott anya, és az ötödik volt a kis síró csomag. Utóbbival igazán sokat törődtem. Jó kutyához méltóan játszottam vele, néha megnyúzott, de én igazán mókásnak tartottam a kis duci babát. Azonban az idegesített, hogy mikor anya elment a másik négy ért, akkor ő sírt, visítozott, vergődött. Mama kisebbik fia se bírta sokszor. De valahogy mégis tuléltük. Bár ezek a hosszú, végtelennek tűnő órák néha rosszabbak voltak, mint egy hatalmas menydörgésekkel teli vihar vagy öt szirénázó autó. A vihar elől mindig a fürdőbe menekültem, lefeküdtem a szőnyegre és reménykedtem, hogy minél hamarabb elmúlik az a sok félelmetes mennydörgés.
Anya egy idő után mama kisebbik fiához, azaz hozzánk költözött. Majd hozta a másik négy gyereket is a kis síró csomaggal együtt. Nos, azért jó volt a kisbabával együtt enni, de a csontot igazán nekem adhatta volna.
Mama egyre gyengébb lett és egyszer bevitték a kórházba, sokat beszélt rola anya és mama kisebbik fia, akit macinak hívtak a gyerekek. Anya és a gyerekek átköltöztek egy másik lakásba, mint kiderült, itt csak pár hétvégét töltöttek. Egyenlőre.
Mivel mama sokáig betegeskedett és kórházba került, ezért én anyuékhoz lettem költöztetve az ő lakásukba. Fura volt öt gyerkőccel együtt lakni. Nem szerettem, hogy folyton sietettek séta közben, szinte egyfolytában hangzavar volt. Pedig én a tévé zajához és mama halk hangjához voltam szokva.
Az egyik este viszont anya és maci szomorúan jöttek haza a kórházból. Megéreztem már előre, de nem akartam hinni a fülemnek. Anya elmondta, hogy mama meghalt. Ami engem mélységesen elszomorított, de anya vígasztalt, amikor csak ideje volt rám is szán simi időt és babusgatást. Hiába dolgozott sokat, azt a keveset a figyelméből nekem adta, persze első sorban a gyerekek kapták meg. De annyit ugrándoztam és vakkantgattam, míg magamra nem vontam a figyelmét.
Visszaköltöztünk mama lakásába, amit anya és maci felújított. Itt is sok veszekedés volt, néhány mama idősebbik fia miatt, akit kivásárolt maci az örökségből. Nem csodálom, hisz én se szimpatizáltam vele.
Újabb évek teltek el, a gyerekek nőttek, a mozaikcsalád pedig megint és megint összekülönbözött. A gyerekekkel a fogócskázás azért jó volt. Meg mikor megsimogattak, vagy finom falatot adtak, annak is nagyon örültem. Viszont utáltam a fésülködést és a mosdatást. Visszasírtam olyankor mamát.
Ez volt az életem hamadik szakasza, mikor mama után maci és anya örökölt engem meg a lakást.
Szóval a gyerekek egyre nagyobbak lettek és a lakás nem nőtt velük, ezért egy újabb helyre költöztünk, ahonnét az életem negyedik szakaszát számolom.
Egy kertesház egy csendes peremvárosi nyugdíjasok lakta utcában. "Csodálatos!"- gondoltam addig, míg rá nem ébredtem, hogy a lakás után ez a hatalmas wc terület más dolgokat is tartalmaz... Például bogarakat és gyomnövényeket, amik beleakadnak a bundámba.
Viszont egy új kihívás elé állithattam a gazdijaimat: akna mező. Igen, voltak megszokott helyek ahova pottyantottam, de azért megadtam a módját, hogy máshol is találjanak hű kereső gyerekek undort kifejező fintorral az arcukon "meglepetést". Itt már kicsit másabb volt a helyzet, a gyerekek és anya is másképp bántak velem. Anya a munkája miatt, sajnos nem tudott sokat törődni velem. A gyerekek már türelmesebbek voltak velem, habár igyekeztem felgyorsulni, nehogy megfolytsanak a nyakörvvel.
Huhh! Hogy én mennyire haragudtam rájuk... De beláttam hiába makacskodom, ők erősebbek voltak nálam. Szóval felzárkoztam. Ők kertészkedtek, felújított ák a házat valamennyire, ám lenne még mit csinálni vele. Anyu igyekezett, a gyerekekkel viszont sokat veszekedtek. Igen sok csiszolódás után - a kirohanásokat is ideértve - lassan haladtunk a vég cél felé.
Nekem viszont a gerincemmel baj lett, a lépcsőfokok közti szintkülömbség megártott nekem és, mivel szeretem követni anyát, ezért kialakult a sérvem. A fogaim is fájtak és a bundámat is ritkábban nyírták és fésülték, mint mama. Hiába voltak többen vagy nem volt idejük, vagy nem tudták hogyan kell engem ápolni. Télen pedig bent aludtam a házban, nyáron és a melegebb éjszakákon pedig kint. Az elhanyagoltság miatt az egészségügyi állapotom egyre csak romlott a korom előre haladtával. Már idős voltam.
Emlékszem, mikor ide költöztünk a legnagyobb lány és én itt töltöttük az éjszakát. Ő félt, ezért maga mellé vett, bár nem engedte, hogy a lábához feküdjek a matracra, ezért a szőnyegen nyultam el a matrac mellett. Ekkor még szinte semmi nem volt a házban. Ő átölelt, simogatott, beszélt hozzám.
Később is volt, hogy feljöttem az emeletre, bár nem dijazták a szorgalmam, de örültek a jelenlétemnek. Kivéve az utóbbi években. Akkor már eléggé büdi volt a leheletem és a bundám.
Viszont megváltoztatott a lertesház. Mamánál nem ugattam szinte soha, itt meg a macskának is néha nekirontok, no meg a csirkéknek, de a gyerekek visszafogtak... Többet ugattam és többet ugrándoztam, szaladtam. Főleg télen a hóban. Olyan jó volt játszani és hemperegni benne! Meg a friss tavaszifűben az udvaron. Időnként viszont visszaváltottam nyugdíjas üzemmódba és lomhán sétáltam a területemen, ledobtam a hátsómat és jóllakott kutya modjára végig pásztáztam a madárcsicsergéssel teli kertet. Időnként felfedezőutra mentem, de elszökni nem tudtam messzire. Mivel mindig könnyűszerrel elkaptak. Fene a rövid lábaimat, miért nem nöttek nagyobbra?
Szokásom volt előrehajtott fejjel aludni.
Bármennyire fura, elég kényelmes volt. Néha álmomba ugattam, szaladtam, mozgolódtam, vonyítottam és nyüszítettem, de ebben a pózban aludtam tovább, vagy elnyultam az oldalamon. Volt, hogy felkeltettek, mert azt hitték megdöglöttem olyan nyugotan aludtam. De álmostekintettel felkaptam a fejem és láttam a kétségbeesést eltűnni az arcukon a gyerekeknek.
Ők is megijesztettek engem sokszor, hirtelen mozdulattal vagy nagy zajt csapva... De azok nem voltak direktek.
A hátfájásom valamelyest enyhült a gyogyszerek miatt, viszont azokat nem szivesen vettem be. A gyerekeknek meg nem tetszett, hogy hideg időben bentalvásomkor mér nem tudtam megvérni a reggelt és bepisiltem. Nem tehetek róla. Idős kutya voltam, nem bírtam tartani, az utóbbi hónapokban még akkor sem, ha kivittek sltálni előtte. Mér a sétát se bírtam, eleinte szaladtam, mert megörültem, de aztán kifulladtam és lihegve tértem haza.
Már kint aludtam egy ideje és egyre nehezebben tudtam mozogni. A legyek is megkörnyékeztek. A bundám hosztú volt és összecsomósodott. Alig akartam inni és enni. Szokásommal ellentétben a ház oldánál feküdtem le. Úgy volt, hogy egy másik gazdához kerülök. De ez már egy honapja volt téma. Aztán most se erőm, se életkedvem. Tegnap még felemeltem a fejem, nyüszítve probáltam segítséget kérni. Elvittek állatorvoshoz.
[Írói megjegyzés: ha nem bírod a férgeket, ne olvasd tovább!!!]
De mielőtt elvittek volna anya kicsit lenyírta a csomókat a bundámból... Ekkor akadtrá arra, ami miatt még jobban elgyengültem. Rohamosan elkezdtem leépülni, mert a bőröm alá befészkeltek a férgek és rágták a húsomat. Mérhetetlen fájdalom kínzott emiatt éjjel-nappal. Nem csak a fogam, nemcsak a gerincem, de mostmár a bőröm miatt is. A doki azt mondta ez idős kutyáknál jellemző. Ekkor olyan tizen öt éves lehettem. Az kutyaévekben soknak számít.
Ma már nem birtam felemelni a fejem. Nem írom le milyen látvány tárult az orvos elé, de az biztos, hogy egy jó darabig se anya se a kisebbik fia anyának nem fog ételheznyúéni, mert ők látták a bőrömből való féreg fészkek kitisztítását. Sőt egy részét ők csinálták. Anya megmosdatott és mégjobban le lett vágva a bundám. De sajnos azt éreztem nekem már nem ívelhet felfelé többé az életpályám...
Ma bevittek és elaltattak... Ezért vagyok itt, mert minden kutya a mennybe megy. Szóval emeséltem nektek a történetem. Na! Ne sírj! Már nem szenvedek. És újra láthatom mamát. Ennek örülök a legjobban. Most innen fentről csak mosolygok rád.
[Írói megjegyzés: Nyugodj békében Beni! És bocsáss meg!
2022.06.15.]