Amíg Shawn járta tovább a világot, én addig náluk punnyadtam. Már az is megfordult a fejemben hogy átmegyek az ő lakására és kitakarítok, de rájöttem hogy kéthetente megy hozzá takarítónő. Mivel tudtam hogy kaja nincsen nála, azt akartam volna venni de amikor szóltam Aaliyah-nak akkor közölte velem hogy amúgy minek venni ételt ha, nem is vagyunk ott. Így történt az hogy egész nap az ágyban fetrengtem egy nagy pulcsiban amit a szekrényből szedtem és sorozatokat néztem. Mivel most eleve szünetem van, meg a legutóbbi kifakadásom sem sült el a legjobban, ezért most Ashley békén hagy egy időre. Ez persze nem azt jelenti hogy nem tartjuk a kapcsolatot, csak szimplán nem megyek úgymond dolgozni.
Holnap jön haza Shawn és utána levő nap indulunk el telelni. Haza kéne mennem pár ruháért, de egyszerűen képtelen vagyok felállni a gép elől. Egyébként szokásomhoz híven Harry Pottert néztem. Esküszöm soha nem lehet megunni. Éppen az a rész ment amikor a tarantula vagy micsoda, tudjátok az a hatalmas pók meghal. Őszintén, ezt a részt egyedül soha nem bírtam végig nézni, mert kínos vagy nem de egyszerűen irtózom a pókoktól. Hiába nem félek a többi csótánytól meg ilyenektől, de ha ezt az egyet nem szeretem és ha esetleg meglátom őket, sikítok.
•••
Fél óra elteltével álmosan álltam fel az ágyból, és elindultam rendesen felöltözni. Nem vittem túlzásba hiszen csak a szüleimhez megyek. Felvettem a pulcsihoz egy mackónadrágot majd lementem a lépcsőn, belebújtam a cipőmbe, felvettem a kabátomat és a sapkámat majd kiléptem a téli hidegbe. Bezártam a bejárati ajtót, mivel senki sem volt itthon rajtam kívül majd bepattantam a kocsiba. Elindultam a nem hosszú utamra, miközben Shawn zenéit hallgattam. Közben megcsillogtattam hangomat ami valljuk be nem a legjobb. Hiába mondják azt hogy szépen énekelek, de én egyszerűen nem szeretek és ha nem szeretek akkor nekem aztán mondhatják. Az életben sem fogok színpadon fellépni.
Ha már Shawnnal tartunk - megint. Vele minden nap beszélek, és azt pontosan tudom hogy mind a ketten várjuk hogy ketten lehessünk. A múltkori beszélgetésünk után megfogadtuk hogy nem mondunk egymásnak olyan dolgokat, mert csak mégjobban hiányozna a másik. Így minden nap átbeszéljük hogy ki mit csinált, természetesen a bókjai nem maradhatnak el hiába mondtam neki hogy ne csinálja majd általában valamelyikünknek mennie kell. Általában neki, ezt ti is kitalálhattátok.
Leparkoltam a ház előtt es idegesen szálltam ki a kocsiból. Hiszen valljuk be, ki ne lenne ideges amikor abba a házba kellene visszamennie ahol rossz emlékei vannak? Szerintem senki. Én sem. Természetesen nem a gyermekkoromra gondolok, hisz az szinte tökéletes volt. Sokkal inkább arra célzok amikor Shawnnal voltam itt. Beléptem a házba, ami nyitva volt. Furcsállottam is hiszen mindig zárva van, még akkor is amikor itthon vagyunk. Ahogy beléptem az étkezőben megláttam anyát ahogy éppen újságot olvas és kávé kíséretében.
- Anya. - vidultam fel. - Nagyon hiányoztál! - szorítottam magamhoz.
- Kicsim. Te is nagyon hiányoztál nekem! Mesélj hogy vagy? Nagyon hiányzol nekem, és sajnálom apád viselkedését.
- Ó, hagyjad már túltettem magamat rajta. - legyintettem. Részben így is volt hiszen már nem nagyon érdekelt, igazából azt csinál apám amit akar.
- Én élek és virulok - mosolyogtam. - pár ruháért jöttem haza, mivel Shawnnal holnap megyünk el "kirándulni".
- Apád mondta hogy mentek. Ő annyira nem díjazta, de szerintem nagyon édes Shawntól hogy elvisz. - igen, mindig anya volt az aki mellettem állt.
- Pontosan, én is nagyon aranyosnak tartom. Ti hogy vagytok? - mosolyogtam.
- Hát, én dolgozok ezerrel, apád is. Húgod pedig a nap nagy részét Daniel-nél tölti. - sóhajtott.
- Én mondtam neki, hogy amíg tud maradjon ott. - bukott ki belőlem. - Nem szerettem volna ha ilyen állapotban találkozik apával. Féltem őt, nagyon is.
- Jaj, Kicsim! - húzott magához. - Apád soha nem lenne képes titeket bántani, ugye tudod? - tolt el magától és melyen belenézett a szemembe.
- Aznap nem úgy tűnt. Mindegy is, megyek és összeszedek pár ruhát.
Felszaladtam a szobámba. Tudom gyenge vagyok. Elfutok a problémáim elől. Szörnyű ember vagyok. Ahelyett hogy megbeszélném őket még inkább csak magamba fojtom. Nem tudom elképzelni hogy miket látnak bennem az emberek. Egyszerűen néha annyira idegroncs vagyok, vagy egy érzelmi roncs hogy azt rossz nézni. Valamelyik nap rámírtak a régi barátnőim, mert látták hogy elkezdtem a VS-nél modellkedni. És akkor még csodálkoztok hogy miért nincsenek barátaim. A mai világban nagyon nehezen lehet megbízni emberekben. Néha még a közeli ismerősökben sem, hiszen simán álarcot mutathatnak neked, csakis azért hogy megtudjanak pár pletykát. És ha hírességekről van szó, akkor még nehezebb, hiszem dús gazdagok és mindenki úgy néz rájuk mint egy pénzeszsákra. Emlékszem a Shawnnal való kapcsolatom elején nagyon sokan írták hogy csak kihasználom, vagy hogy csak arra használom hogy felkapjanak és én is híres legyek. Vicces nem? Szóval tényleg, manapság már meg kell válogatni a barátainkat, mert sosem tudhatod hogy ki kétszínű.
Annyit gondolkodtam hogy azt vettem észre hogy már kipakoltam szinte az egész szekrényemet. Gyorsan ránéztem hogy miket vettem ki, majd amik nem tetszettek visszatettem őket a helyükre. Gyorsan fogtam egy bőröndöt és beledobáltam a ruhákat. Karenéknél majd úgyis szépen összepakolom.
Vicces, hogy konkrétan nincs otthonom. Mármint oké, van fedél a fejem felett aminek hálás is vagyok de valahogy úgy nem érzem egyiket sem otthonomnak. Igazából, úgy érzem hogy egy ember karjai között érzem magam biztonságban, az pedig Shawn. Nyilván nyálasnak és sablonosnak hangzik, de ez így van. Nekem inkább egy személyt jelent az otthon, mint egy helyet.
- Már megint elkalandoztam. - motyogtam. - Most pedig magamban beszélek, csodás. - forgattam meg szemeimet. Gyorsan összehúztam a bőröndöm cipzárját, és leemeltem volna az ágyról ha nem lett volna ilyen nehéz. - Mi a szart pakoltam én ebbe?
Végül csak sikerült levennem és lecipelnem a lépcsőn is. Mielőtt még kiléptem volna az ajtón elköszöntem anyától akit bocsánatot kért. Végül beültem az autóba és először Shawn lakásához vettem az utamat, hogy ott lerakjam a bőröndöt. Miután ez is megvolt mostmár tényleg Karenékhez mentem vissza.
Útközben sokfelé elkalandoztam. Azon is gondolkodtam hogy mi lenne ha elköltöznék végleg, de azzal szerintem csak nekem és Shawnnak ártanék. Gondolkodtam a vele való kapcsolatomon is. Mostanában többször eszembe jut, hogy amúgy mi is van közöttünk de a végére csak megrázom a fejemet és egy lemondó sóhajjal túllépek a témán. Az tény hogy amíg tudtam hogy nincs velem, nem tudom felhívni addig sokkal rosszabb volt a helyzet. Mostmár egy fokkal jobb, de még mindig nem az igazi. A gyógyszereket naponta szedem, és ha elfogy akkor muszáj felhívnom az orvost hogy írjon még hiszen nem gyógyultan meg teljesen. Ha lehet így fogalmazni.
Ahogy letettem a kocsit, kiszálltam belőle és beléptem a bejárati ajtón. Felakasztottam a táskámat és eszembe jutott hogy valahol a táskám mélyén van egy cigarettás doboz. Igazából most teljesen jól voltam. Nem voltam szomorú, ahhoz képest amiket anya mondott, hiszem felszaggatta úgymond a régi sebeket. Elborulva sem volt az agyam, csak szimplán eszembe jutott és gondoltam akkor most kipróbálom. Feltúrtam a táskámat, majd meg is találtam amit kerestem. Kimentem a teraszra - természetesen felöltözve mert azért még mindig tél volt - leültem a fa székre és kibontottam a dobozt. Ahogy megláttam a sok kis összetekert fehér papírt benne dohánnyal, megfordult a fejemben hogy talán mégsem kéne de egyszerűen annyira nem érdekelt. Kivettem belőle egy szálat és a nemrég vett öngyújtóval meggyújtottam. Ahogy meggyulladt szívtam belőle egyet, majd rögtön elkezdtem köhögni. Fogalmam sem volt hogy ez normális-e, de szívtam belőle még egyet. Mostmár kisebbet, Ugyanis nem akartam megfulladni. Ahogy a fehér füst kijött a számon valahogy jobban éreztem magamat. Fogalmam sem volt hogy miért vagy hogy hogyan, de tudtam hogy kell belőle még egy.
- Emma?! - hallottam egy ismerős hangot mögüllem.
- Aal? - néztem hátra nagyra nyitott szemekkel. A kezemben még mindig benne volt a cigis doboz, és pont úgy fordultam hogy teljes testemmel, így jól láthatta hogy mi van nálam.
- Az ott mi a kezedben? - kérdezte mostmár ő is hatalmas szemekkel. - Add csak ide!
- Ne! Nem! - húztam el előle.
- Lányok, mit csináltok? - jött ki Karen is. Szuper, pont jókor jöttetek.
Mielőtt az anyuka észre vehette volna zsebre vágtam. Aal szúrós szemmel nézett rám, amivel azt akarta tudatni hogy ahogy elment Karen megbeszéljük.
- Semmit, csak kijöttem Emmához beszélgetni. - mosolygott angyalian.
- Rendben, de miért nem bent beszélitek meg? Tudjátok mit? - nevetett - Ti tudjátok.
Én is mosolyogtam egyet, majd Karen szépen be is libbent a házba.
- Na szóval, - foglalt helyet Aal - mi is volt az a kezedben?
Teljesen feleslegesnek éreztem hogy hazudjak. Ő átlát rajtam, ahogy én is rajta. Sóhajtva benyúltam a zsebembe és előhúztam a dobozt.
- Miért? Hm? Meg akarod ölni magadat? Mostmár Shawn is veled van, mi is itt vagyunk. - fogta meg a kezemet - Mi a baj?
- Igazából? Az hogy valahogy úgy érzem nincs otthonom. Mármint van, de nekem leginkább egy személy aki éppen befejezi a turnéját. - szépen elmeséltem neki a gondolataimat, apáról, Shawnról, arról hogy gondolkodtam a költözésen és persze úgy mindenről.
- Gyere ide - nyújtotta ki karját. - itt vagyunk és mindig is itt leszünk neked. Az pedig hogy így érzel teljesen természetes. Nem te nőttél fel ezen a helyen hanem mi. Apukád pedig egy hatalmas szerencsétlen aki ilyen miatt elveszít téged. Valahol megértem a viselkedését, és hidd el hogy csak óvni szeretne de te sem úgy állítottál oda hogy jó apa, itt van Shawn fogadd el újra, hanem óvatosan közelítetted meg a témát. És szerintem, ne gondolkodj azon hogy New Yorkban vegyél egy lakást. Először úgyis Shawnhoz fogsz költözni utána pedig ha szeretnétek elköltöztök.
- Köszönöm Aal. Most ez kellett. - öleltem meg meghatódva. - Ha nem bánod most felmegyek, de előtte megvárom amíg eltüntetjük a dobozt. - mutattam rá nevetve.
- Persze, gyere kidobom. - állt fel.
- Jézusom mi történt? - nézett ijedtem Manny.
- A lányodnak pszichológusnak kell lennie. - sóhajtottam.
Mindneki csak boldogan mosolygott, ami rám is át tapadt, így miután kidobta a kisebbik Mendes a dohányárut boldogan mentem fel a szobámba hogy felhívjam Shawnt. Gyorsan átöltöztem egy melegítő szettbe és Mendes egyik pólójába és már indítottam is a hívást.
- Szia Szerelmem. - köszönt bele boldogan.
- Szia Shawn.
- Hogy vagy, mi jót csináltál ma? - mosolygott. Közben bekapcsoltuk a kamerát is így már láthattam.
- Ma, délelőtt sorozatot néztem aztán átmentem anyához és most itt vagyok. Neked milyen napod volt?
- Délelőttre nem volt semmit tervezve így tudtam pihenni, de valaki nagyon hiányzott mellőlem - nézett csibész mosollyal a kamerába. - aztán délután próbáltunk, majd lement a koncert. És igazából ennyi. Jaj képzeld - nevetett - ma megdobtak egy bugyival amikor a színpadon voltam.
- Héé, még a végén féltékeny leszek. - nyerítettem én is.
- Ha érdekel, neked sokkal szexibb bugyijaid vannak. - kacsintott. Én persze fülig vörösödve néztem a kamerába amin ő egész jót szórakozott. - Imádom amikor elpirulsz.
Itt volt az a pont amikor tényleg rák vörös lettem, így inkább egy párnát szorítottam a fejemhez és oldalra fordultam.
- Mikor jössz már haza? - kérdeztem pár perc múlva.
- Hamarabb mint hinnéd. - mosolygott.
- Mi? - néztem hirtelen a telefonra.
- Semmi semmi. Na de én leteszem mert indulnom kell.
- Hova kell menned? Ha jól tudom ott már este nyolc van. - néztem összezavarodva.
- Ö, mennem kell... vacsorázni. Igen, vacsorázni. Szia Emma! - dobott puszit. El sem tudtam tőle köszönni, rögtön lerakta.
Feltettem töltőre a telefonomat, majd hasra feküdtem, átöleltem a párnámat, majd betakaróztam és végül elaludtam.
Sziasztook! Remélem tetszett a rész. Amíg nem hozom a következőt addig vigyázzatok magatokra! Petra ❤️