Szívritmus csapda - Chanbaek

25 - Köszönöm. Sajnálom. És... (VÉGE)

Ajánlott zene: Ailee - Tears Stole The Heart

Körbeölelt a tehetetlenség szürke foltja, élettelen szemekkel néztem rá, nevetséges-mozdulatlan testhelyzetben. Mint egy elbocsátó vallomás, úgy realizálódott benne a mozdulataim fanyar jelentése. Halvány-erőltetett mosoly kúszott ajka szegletébe, amikor elengedett. A kávébarna, homályos szobában dermedten állt, üres szemekkel meredt ki az ablakon. Még lélegzetvételei is elenyésző mozdulatként olvadtak bele ebbe az ordító semmibe. Ürességbe. Némán álltam mögötte, volt köztünk két lépés távolság. Ezernyi hossznak tűnő tátongó szakadék. Közelebb hajoltam, látni akartam. Megvizsgálni őt. Jongin pedig engedte, hogy megfejtsem, legalábbis úgy gondoltam. Meglepően nyugodt és csendes volt. Azonban láttam, parázslott valami mélyen. Bujkált a szikra. Egyre közelebb és közelebb hajoltam. Lélegzetem pára-köpenybe öltöztette. Hirtelen mentális villám csapódott a szemeimbe. Szikrázott az idegenség, a távolság. Visszahúzódtam. A konyhába vezettem némán. Ha az életem múlt volna rajta, akkor sem tudtam volna, hogy mivel kezdhetném. Bujkáltam az udvariasság és a távolságtartás formáció között.

- Kávét?

- Kérek, köszönöm.

Lassan a kávéfőzőhöz léptem, így próbáltam kibúvót találni, nem akartam a szemébe nézni. A tekintete tele volt megfontoltsággal, csalódottsággal és tudtam, hogy nem mindegyik érzéséről tehettem, azért némelyikben mégiscsak főszerepet játszottam.

- Kínos helyzet, ugye? - kimondta gondolataim kavargó egyvelegét, éreztem letört mosolyát a hangsúly mögött.

- Egy kicsit - letettem elé egy csészét, majd én is belekortyoltam a most intenzíven keserű kávéba. Hiányzott a jól megszokott kotyogós íze, de az jelen pillanatban túl sokáig tartott volna.

- Jól vagy? Rendben van az egészséged?

- Velem minden rendben. Te hogy érzed magad? - puhatolózva kérdeztem, nem akartam egyből tolakodó beszélgetést kezdeményezni, pedig néhány válaszra igazán kíváncsi lettem volna.

Mielőtt válaszolni tudott volna, csengetés hasította ketté a feszültségtől csöpögő levegőt. Lábaimat minden erőmmel kis léptekre kényszerítettem, mert vágya futás lett volna. Remegő kézzel a kilincs felé nyúltam. Vettem egy mély levegőt, ami sóhajként szakított ki magából szinte mindent. Az ajtó recsegve adta meg magát, mintha a külön töltött milliónyi perc súlyát magán viselné.

- Akkor mehetünk a mozi...ba? - Jongdae lelkesen kezdte, majd ahogy meghallottam a nehéz cipők szinte néma susogását, az ő hangja is úgy lett egyre elhalóbb.

- Szia, Jongdae.

- Azt hittem, hogy jó darabig nem foglak látni. Gyere te is velünk a moziba - lelkesen mondta Jongdae, majd megfogta a kezét a háta mögé rejtőző félénk lánynak, és előre húzta. - Ő itt Minhee - illedelmesen meghajolt előttünk a lány, mire mi is biccentettünk Jonginnal.

Nem voltam biztos Jongdae érzéseiben, legalábbis amiket a külvilágnak is közvetített. Ismertem már őt annyira, hogy Junmyeon igenis fájt neki, leginkább az, hogy miatta meghanyatlott a büszkesége. Ugyanolyan kiegyensúlyozott lett, minden kétséget kizáróan stabil, nagyon magabiztos. Mégsem tudtam, hogy mit rejtegethet, mert a tükör hazudhat, hiszen sosem mutatja meg, mi van belül. Elindultak a lánnyal kifelé, engem pedig ismételten átjárt az a szakadék-érzet, a tehetlenségtől fuldokolni tudtam volna.

- Figyelj, nem megyek, ha nem akarod.

- Ugyan már. Gyere velünk, biztos jó filmet választott Jongdae.