Szívritmus csapda - Chanbaek

8 - ... az istenit!

Ajánlott zene: Alex Clare - Too Close (acoustic ver.)

Még a szar is belém fagyott, de határozottságot sugallva elindultam az irányába, miközben elkaptam tekintetem az övéből. Ezt a nőt mindenki ismerte, aki befolyással rendelkezett. Ezt a nőt mindenki ismerte, aki az étterem alkalmazottja volt.

Ezt a nőt mindenki félreismerte.

- Anyuka - illedelmesen hajoltam meg, a hangom szinkronban volt a testem remegésével, és kibaszottul nem tudtam, hogy most mitévő legyek.

- Ne szólíts így - hanglejtése pökhendi stílust vett fel, semmitmondó tekintettel indult el az egyik asztal felé.

Most mi a szart csináljak? Nem voltam hülye, már a fejemben a menekülési esélyeimet latolgattam, azonban ez a banya képes lett volna kirángatni engem a férfi mosdó ablakából. Simán bejönne utánam... A tekintete már fájdalmasan szúrt, ezért egy hangos, reményvesztett sóhaj után csigatempóban elindultam az asztal felé, majd helyet foglaltam szemben vele, így egymás kereszttüzébe kerültünk.

- Nem fogok kertelni. Hagyd békén a fiamat! El fogom innen vinni, és majd kigyógyítom belőled. A kisfiam nem lesz egy a fajtádból - leigázó hangnemben mondta, én pedig nem tudtam, hogy mi lenne a megfelelő válasz erre.

Ez a banya még apámnál is borzalmasabb volt... Jongin azt mondta, hogy a szülei nem sejtik, hogy vonzódik hozzám. Akkor most mi a szar van?

- Ezt miből gondolja? Nincs s-

- Ne hazudj nekem! Nem bírom, ha a szemembe hazudnak, és te most határozottan ezt csinálod. Láttalak titeket. Mindent láttam. Jongin jobbat érdemel. Majd külföldön feleségül vesz egy tisztességes lányt, téged pedig elfelejt. Csak hagyd őt békén!

- Anya! - mindketten a hang irányába fordultunk, Jongin vészjóslóan közeledett az asztalunkhoz. - Baekhyun, ne hallgass rá, ugye nem hitted el egy szavát sem? Nem foglak soha elfelejteni, nem tudlak - Jongin leült mellém, és próbálta megfogni a kezem, de én mindig hárítottam az érintéseit.

Jólesett volna a gyengéd cirógatása, de nem akartam az anyját még ennél is jobban dühbe hozni. Az szívem ezernyi apró darabra tört, miközben láttam Jongin kétségbeesett tekintetét.

- Fiam! Most azonnal beszállsz a kocsiba, nem mondom el még egyszer! - a banya hangja erélyes volt, Jongin pedig csukott szemekkel, idegesen sóhajtott.

- Kérlek, ezt még beszéljük meg. Találkozzunk később, oké? - bizakodva kérdezte, nekem pedig nem volt szívem a határtalan nyughatatlanságát egy elakadó lélegzetté tenni a szavaimmal.

Aprót bólintottam, Jonginról pedig legurult a megkönnyebbülés sziklája. Tekintete mérget fecskendezett az anyja szemeibe, de a nő ugyanolyan lekezelően és szigorúan nézte őt, mint pár perccel ezelőtt. Jongin felállt és mint egy kicseszett rabszolga, teljesítette az anyja kiszabott követelését.

- Utoljára mondom el, Jongin nem illik hozzád! - még egy utolsót belém döfött, majd ízléses, kifinomult mozdulatokkal felállt és már csak suhanó foszlányként láttam, ahogy a kocsival elhajtottak.

Mérhetetlen fájdalom töltötte meg a lelkemet, amikor végleg egyedül maradtam. Az étteremben lézengtek körülöttem az emberek, de egyetlen pillantást sem vetettem rájuk. Nem mertem a szemükbe nézni, ami bizonyára tele lett volna kizárólagos megvetéssel, undorral. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy elvesztem a saját feneketlen tengeremben és megfulladtam benne. Nem tudtam kisodródni a partra, bármennyire is próbálkoztam.