Szívritmus csapda - Chanbaek

15 - Megtanultam időt adni az időnek

Ajánlott zene: Jessie J - Flashlight

Lustán nyitottam fel nehéz pilláimat, az ujjaim önkéntes kutatásba kezdtek az ágy szakaszain, mert minden kétséget kizáróan úgy emlékeztem, hogy Chanyeol itt aludt - velem. Nem voltak közöttünk lehetetlen félreértések, semmi felesleges civakodás, egyszerűen fogtuk egymás kezét, ő pedig a szemeimbe bámult. Összerezzentem a kellemes emlékre,  ajkam akaratlanul mosolyba lendült, végül nehezen feltápászkodtam és az elém táruló isteni látványt kezdtem alig észrevehetően kémlelni. Kényelmesen visszafeküdtem, hogy ne keltsek nagy figyelmet, miközben Chanyeol épp a fehér ing gombjaival szarakodott. Megmásíthatatlanul perzselő vágyat éreztem, hogy csak úgy lazán felpattanjak és egy szót sem szólva kezdjem őt beharapott ajkakkal öltöztetni. De ehelyett csak élveztem a félmeztelen látványt, bár tudtam, hogy így nem fogom sokáig kibírni. Ez a férfi direkt kínzott. Nevetségesen hihetetlen volt, hogy nem vette észre a bámulásom, pedig még háttal sem állt nekem, de úgy látszik, hogy a kibaszott gombokkal jobban meggyűlt a baja, mint azt hittem volna. Chanyeolt nézve mindig az elmémbe költözött az a gondolat, hogy meg akarom őt csókolni, meg akarom fogni mindig a kezét, hogy csak az enyém legyen, de... megtanultam időt adni az időnek. Minden akkor történik, amikor történnie kell. Sem előbb, sem később. És bár tudtam, hogy fájdalmasan nehéz lesz, de amíg itt voltunk egymás lelki támaszaiként, addig semmi baj nem történhetett. Erről eszembe jutott, hogy alig maradt pár napunk Koreában. Egy hónap rezzenéstelenül eltelik, miközben nem történik semmi. Nem akartam, hogy ne történjen semmi. Éreztem magamon Chanyeol szúrós pillantását, amire összeszedtem minden homálylepte akaraterőmet, és én is hamissággal főtt gúnnyal mélyedtem az ő tekintetébe. Képtelenség volt magamnak beismerni, hogy meg akartam őt védeni mindentől. Ilyet utoljára tíz évesen éreztem a beagle kiskutyám iránt, de kiképeztem magam, hogy ez az opció emberek számára ne legyen elérhető. 

- Mióta nézel? - Chanyeol hangját nyugodtság színezte, miközben az utolsó gombbal szarakodott. 

- Elég régóta ahhoz, hogy most elmenjek zuhanyozni - villámgyorsan pattantam fel az ágyról, a lépteimet a fürdőszoba felé vettem, de még láttam a magabiztos és győztes mosolyt ott virítani a képén. 

Nos, mindketten tudtuk, hogy mást fogok csinálni a zuhanyzóban.  Direkt provokált, ebben már teljesen biztos voltam. Lassan meg fogok őrülni.

Ez egyre fájdalmasabb minden alkalommal. Már azt bizonygattam magamban, hogy ez valószínűleg egészséges reakció, elvégre Chanyeol vonzó férfi volt, de ez már kezdett átmenni nevetségesen rémisztőbe. Amikor megszabadultam a sok feszültségtől kiléptem a zuhanykabinból, azonban abban a pillanatban jöttem rá, hogy annyira zavarba ejtő jelenetbe botlottam bele reggel, hogy azonnal a fürdőbe menekültem és nem hoztam magammal ruhát. Ideges és feldúlt lettem, hogy még ennyivel sem járult hozzám a szerencse. 

- Chanyeol! Hozz nekem valami ruhát - résnyire nyitottam az ajtót, úgy ordibáltam neki, miközben próbáltam takarni magam. 

- Ne félj, nem fogok megíjedni tőle - hangosan nevetett, ezt pedig egy nemleges válasznak tekintettem. 

- Te rohadék!

Dühödten csaptam be az ajtót, aztán idegesen fújtattam egyet. Eszembe jutott, hogy a biztonság kedvéért mindig volt két törölköző a szekrényben. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer hasznát is veszem, de végül jól döntöttem, hogy megfogadtam Jongdae tanácsát. Bár teljesen más volt a helyzet, mert én a saját érdekemben tartottam, ő pedig mások javára. Így belegondolva, Jongdae lakása átmeneti szálloda volt a haverjainak meg az egyéjszakás kalandjainak. Junmyeon előtt mindig aludt nála valaki.