Az olajzöld kötény szinte fojtogatott, egyáltalán nem felelt meg az én etikai kritériumomnak, nem is értem, hogy Junmyeon hogy választhatott ilyen szar színt. Lomha tempóban töröltem az asztalt, az igényes hölgytől, aki pár perccel ezelőtt távozott még borravalót is kaptam, amihez egy kacsintás is párosult. Most tényleg elhitte az a banya, hogy lenne nálam esélye? Mindenesetre, imádtam az ilyen könnyűvérű, jó módban élő vendégeket, akik játszi könnyedséggel adtak az alkalmazottaknak meglehetősen nagyvonalú összeget. Mindig mosolyognom kellett az ilyen nőkön, egy pillanatra el is felejtettem, hogy mi történt pontosan egy hete. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem látom magam előtt Chanyeol olvadt csokoládébarna szemeit, vagy a nedves haját, amibe annyira bele akartam túrni. Esetleg a vastag ujjait, amik olyan jólesően masszírozták ki a vádlimból a fájdalmat, hogy vissza kellett magam fognom, hogy ne adjak ki félreérthető hangokat. Egy pillanatra el is mosolyodtam a saját ostobaságomon, és más irányba próbáltam terelni a gondolataimat.
- Baek, beszélhetünk? - feldúltan kérdezte Jongdae, a karomat enyhén szorítva, a mindig mosolygós szemei pedig most egészen mástól csillogtak.
Semmit sem mondtam, a görcsösen szorongatott ingemről elvettem az ujjait, majd csuklójánál megragadva kezdtem el őt húzni a lépcsők felé.
Ott mindig jókat tudtunk beszélni, a téma már mellékes volt. Viszont tudtam, hogy egyedül ott nem fognak zaklatni minket a mindenre kiéhezett fülek.
- Mi a baj? - kíváncsian kérdeztem végül, amikor már felértünk a kanyargós lépcsőkön.
- Én csak... Úgy érzem, hogy valamit eltitkol előlem Junmyeon - fájdalmasan tördelte az ujjait és nem akart a szemembe nézni.
Ilyenkor bújt elő a pszichológus énem, háttérbe szorítva minden más megszokott személyiségemet. Ha valamelyikünknek szüksége volt egy kiadós, lelki békét megnyugtató beszélgetésre, akkor mindig örömmel vállaltuk el ezt a másikért.
- Van rá valami okod, hogy így érezz?
- Az utóbbi napokban láttam, hogy megbámulja a csajokat. Jó, ez még nem is zavarna, de miért pont előttem csinálja? Én is csak akkor bámulom meg a ciciket, ha nem vele vagyok - keresztbe fonta a karjait, én pedig próbáltam visszafojtani a nevetésem, amit egy apró mosollyal intéztem el.
- Jongdae, most komolyan... Ez mindkettőtök számára új, még sosem volt pasid, vagy tévedek? - kuncogva kérdeztem, ő pedig nemleges választ adott. - Akkor az első egy hónapban ne várj tőle sokat. Junmyeon számára a nők most tiltott gyümölcsök. És mi az, hogy megbámulod őket, ha hyung nincs veled? Akkor te is ugyanazt csinálod, csak te a háta mögött.
- Akkor se nézze őket! - erélyesen mondta, szinte már ordibált, én pedig azt hittem, hogy le fog ütni, olyan vehemensen lendítette a karját.
- Hé, nyugodj meg. Jongdae, miért nem hoztunk fel ide soha székeket?
- Félek, hogy nem vagyok elég jó neki. Mi van, ha igazam van? - félve nézett a szemembe, én pedig nem tudtam, hogy mit válaszolhatnék neki.
- Ugyan, te is megbámultad a csajokat a barátnőid mellett is. Szerintem Junmyeon csak fél a kötődéstől - próbáltam biztató szavakat mondani, és tényleg úgy gondoltam, hogy mindketten féltek attól, hogy ez a párkapcsolat egyszer komoly fordulatot fog venni.
- Baek, nekem azok a nők nem voltak elég jók, ezért bámultam meg másokat... Kibaszottul nem nyugtattál meg.
- Bocs, mindig is te voltál a jobb a lelkizésben. De... ti dugtatok? Miért érdekel ennyire?
YOU ARE READING
Szívritmus csapda - Chanbaek
Fanfiction❝ - Hyung... milyen ember Chanyeol? - Egy olyan ember, akivel bármikor szívesen elengedném a lányom randizni, azonban szemmel tartanám. Őrületesen nagy szíve van és maximalista, amióta az apádnak dolgozik. Számára minden feladat egy újabb megpróbált...
