Szívritmus csapda - Chanbaek

2 - Sarokba szorítottam, ahogy Ő is engem

Ajánlott zene: Sam Tsui - Break Free (cover)

Olyan mérhetetlen lassúsággal nyitottam ki az ajtót, ahogy csak tudtam - de még így is borzasztóan vonakodva. Nem szerettem volna vele beszélni, mert a hatalmas intelligenciaszintemnek köszönhetően könnyedén kitaláltam, hogy szánt szándékkal kopogtatott be hozzám, valami nyomós indokkal - ugyanis önszántából messziről elkerülné a társaságomat és mindent, ami velem egy parányit is kapcsolatos. Amint beért, nem volt ingerült, semmilyen kedélyt nem tükrözött arcmimikája, vagy a tekintete. Ellenben az én szemem tele volt sebzett haraggal és azt sugároztam, hogy fogja nagyon rövidre, különben megölöm - amitől látszólag nem rémült meg. Miért is tette volna, hiszen évekig az volt a feladata, hogy engem védjen. Szemrebbenés nélkül sétált beljebb, majd hanyagul ült le egy határozott mozdulattal a kanapéra. Művigyorral megpaskolta maga mellett a helyet, de én csak egy fintor kíséretében próbáltam minél távolabb tőle leülni. Mindig is irigy voltam rá, hogy olyannyira precíz volt, hogy az apám könnyedén bízta rá a halmozottan nehéz feladatokat. Annyira tudatos, hogy sosem veszti el a józan eszét, sosem lehet kihozni a sodrából, vagy ha mégis, akkor sosem volt annyira képmutató, hogy ordibáljon.

- Mondd gyorsan, utána húzz el innen - mondtam, talán túloztam is a sok indulattal, ami a hangszínemen volt érezhető.

Sokan mondják, hogy a harag gondtalanul elhalványul idővel, de ez közel sem azt jelenti, hogy teljes mértékben etűnik. Ott marad továbbra is, legfeljebb csak nem látni színtisztán, de amint a legapróbb lehetősége adódik, újra a felszínre tör.

- Semmit sem változtál... - szavai már-már sértően fájtak, de nem tulajdonítottam neki hatalmas kaliberű figyelmet.

- Azért utaztál ilyen sokat, hogy kötekedj? Akkor mehetsz is, nem vagyok rád kíváncsi, meg a zsiráf fejedre - a válaszomat azzal nyomatékosítottam, hogy felálltam a székből, és a szobám felé vettem az irányt.

Túlságosan gyenge voltam érzelmileg, és a gyűlölet a gyengék haragja.

- Állj már meg, tényleg fontosat kell mondanom! - időközben beért, és egy gyors rántással maga felé fordított.

Hatalmasat sóhajtottam, mint akinek erős mentális és fizikai fájdalmai vannak, csak mert ezt a hülyét kell hallgatnia.

- Mondd.

- Az apád küldött érted. Vissza kell velem jönnöd Amerikába, mert a bátyád nem tudja átvenni a céget a betegsége miatt. Te leszel az örökös - tőmondatokban válaszolt, azonnal rátérve a lényegre.

- És szerinted én ebbe azonnal belemegyek? Mégis mennyire vagy hülye, hogy azt hitted mindent eldobva rohanok vissza Amerikába? Hát nem, Chanyeol, nem megyek. A bátyám erős, minden további nélkül képes vezetni egy rohadt céget.

Vitathatatlan düh látszott rajta - a kezei ökölbe szorultak, arca enyhe grimaszt öltött magára.

- Ott kellett hagynom Joliet, hyungot, a barátaimat, konkrétan az életemet, csak hogy egy ilyen rinyagépet győzzek meg, hogy az IGAZI otthonában nagyobb szükség van rá. Neeem, ha most azt hiszed, hogy meghátrálok, nagyon tévedsz. Ha kell, akkor az idegeidre fogok menni, de elérem, hogy végül te könyörögj, hogy menjünk vissza. Az életben gyakran függ az egyik ember a másiktól, és most neked apád mellett a helyed - egyre közelebb jött hozzám, minden egyes szót kihangsúlyozott, ráadásul a szemei is égető szikrát szórtak.

- Elmondtad, amit akartál? Mert akkor mehetsz is - taszítottam egyet rajta, hogy ne legyen az én légteremben, mert már idegesítően csiklandozott minden apró levegővétele.