Hogyan írj könyvet?

15.|Leírások - Hogy ne legyen unalmas a könyved

Amikor a wattpados írók megtanulnak írni, szokásuk átesni a ló túloldalára és még azt is leírni, hogy a főszereplő milyen sorrendben és milyen illatú kozmetikumokat használ. De őszintén szólva: ez kit érdekel? Te gondolkoztál már azon a nagy csata közben, hogy vajon milyen márkájú fogkrémet használt a főszereplő aznap reggel? Hát én sem (kivéve persze most).

Mit kell és mit nem kell leírni

Szokatlan/teljes mértékben kitalál dolgok

Vagyis olyan dolgok, amiket még senki sem látott, vagy maximum egy páran láthattak. Én például még sosem láttam tündért, nem tudom hogy néznek ki, milyen ruhát viselnek és hogyan hordják a hajukat, ezért erről nyugodtan lehet hosszan leírásokat készíteni. Sőt, szinte már kötelező. Ezzel szemben már mindenki látott osztálytermet vagy farmernadrágot, így ezek leírását nem érdemes túlzásba vinni.

Szokatlan/teljes mértékben kitalált események

Ez a pont kizárólag azzal a céllal készült, hogy elmondjam, hogy nincs arra semmi szükség, hogy leírd, hogy a főszereplő hogyan zuhanyzik úgy, mint egy teljesen hétköznapi ember. Én is zuhanyoztam már életemben, tudom, hogy ez hogy működik. Ezzel szemben a másik dimenzióból átkerülő tündér kalandjait a zuhanyzóval simán leírhatod. Csakúgy, mint az olyan dolgokat, amiket még senki nem csinált, pl: a pokolkutya megidézése.

Új dolgok

A főszereplő először lép be az új iskolája ajtaján, akkor érdemes némi leírást adni a helyről, de ha ezt a történet során már sokadszorra teszi meg, akkor nem szükséges ugyanazokat a dolgokat elmondani, vagy tovább ragozni, hogy hogy néz ki egy épület. Elsőre is sikerült felfogni.

Amit a karakter nem tud

Például, ha egy sci-fiben a főszereplő, aki csak egy diák, megpillant egy repülő járművet, nem kell leírnia, hogy hogyan működik, ha feltételezhető róla, hogy a főszereplő nem tudja, vagy nem kellene tudnia, esetleg nem érdekli. Én sem írom le egy romantikus történetben, hogy hogyan működik az autó, vagy, hogy nem tudom, hogyan működik az autó.

Ami érdektelen

Ha a karakter az egyik jelenetben az iskolában van, a másikban pedig otthon, akkor az olvasók feltételezik, hogy nem odateleportált, hanem hazasétált, vagy hazautazott tömegközlekedéssel. Szóval, itt azt akarom mondani, hogy az olvasók nem idióták, képesek következtetéseket levonni maguktól is. De például, ha egy mérgező gázfelhő választja el A és B pontot egymástól, akkor le kell írnod, hogy hogyan jutott el a főszereplő A pontból B pontba.

Hogyan kell leírni?

Használd mind az öt érzékszervet

Természetesen a dolgok természetét is figyelembe kell venni (egy szobát nem ízlelsz meg, és valószínűleg a falakat sem tapogatod össze), és nem kell túlzásba vinni semmit, de érzékletesebb lesz egy leírás, ha nem csak azt írod le, hogy mit lát a szereplő, hanem mondjuk, hogy mit hall, vagy milyen szag van ott.

Benyomások

Avagy ne játssz lakberendezőt! Gyakori hiba a szobák vagy egyéb helyiségek leírása során, hogy megpróbálunk mindent leírni úgy, mint egy angol fogalmazásban: Az asztal előtt van a szék, alatta a szőnyeg, mellette az ágy... Én régebben nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy mindenki pontosan úgy képzeljen el mindent, mint én, de mi történik, ha az olvasó az ágytól balra képzeli el az ajtót, nem pedig az ágytól jobbra? Hát semmi. Ezért fontos, hogy (főleg az ismerős helyek viszonyában) inkább a benyomásokra hass. Pl: Tudod, az a leharcolt tanterem, amiben már rég ki kellett volna cserélni a padokat, de az iskolának nincsen rá pénze. Vagy az a hálószoba, ahol nagyobb rend van, mint nálad az egy évtizedenként esedékes nagytakarítás után.

Szubjektív viszony

Nem feltétlenül csak azt kell leírni, hogy mit lát a főszereplő, hanem azt is, hogy hogyan viszonyul ehhez. Pl.: Egy sötét, üres, pókhálókkal borított helyiséget valószínűleg ijesztőnek talál, ezért a helyet is erre utaló jelzőkkel illesd. Pl.: síri csend honol, a sötétben bármi rejtőzhet, a pókok már régen felzabálták, bármi is volt itt...

Hanyagold a töltelékszavakat

Most azokra a szavakra gondolok, amik növelik a szószámot, de nem mondanak semmit, az olvasó csak átsiklik rajtuk. Tipikusan ilyen: csak, úgy tűnt, úgy látszott, rájött, igazán, egy kicsit, majdnem, talán, esetleg, egyszerűen, valahogy, teljesen, igazából, egy kicsit, nagyon... Persze egy-két helyen, ahol szükség van rájuk, vagy hangsúlyt adnak fel lehet használni őket, de a számukat próbáld meg a minimumon tartani, mert mint mondtam, csak töltelékek, amik nem tesznek hozzá semmit a történethez. (Persze egy kicsit más értelmet kölcsönöznek a szövegnek, de nagyon sokat nem változtatnak, és az olvasó amúgy sem ül le elemezgetni a mondatokat.)