Hogyan írj könyvet?

9.|Főszereplő - mi mozgatja a történetet?

Amikor egy (új) olvasó a kezébe vesz egy könyvet, nem csak magára a történetre, hanem annak karaktereire is kíváncsi. A könyv hátulján lévő fülszöveg legtöbbször ad némi támpontot a történettel kapcsolatban, azonban a karakterekkel kapcsolatban már sokkal ritkábban teszi ugyanezt. 

Minden kritikus, legyen szó filmről, sorozatról vagy éppen könyvről, ugyanúgy fogalmaz a megjelenített karakterekkel kapcsolatban: ki ő és miért kéne, hogy érdekeljen? Ez a gondolat fut át elsőként az olvasók agyán (még ha nem is tudatosan). Szerintem ezért is célszerű a főszereplővel (vagy a főszereplők egyikével, ha több is van) indítani a történetet, hiszen az olvasók a többi karaktert az első megjelenített szereplőhöz próbálják kötni valamilyen formában (pl.: milyen kapcsolatban állnak egymással). 

A kérdés első fele (ki ő?) valamilyen formában válasszal szolgálhat a kérdés másik felére (miért kéne, hogy érdekeljen). Azt, hogy kicsoda egy karakter, legegyszerűbben az életkorával, nemével, foglakozásával, egy-két domináns tulajdonságával tudjuk megmondani. 

Célszerű emiatt is a főszereplőt egy olyan helyzetben bemutatni az olvasónak, amikor csinál is valamit. Nem kell nagy, világmegváltó dolognak lennie, elég, ha némi fogalmat kapunk róla. Pl.: Látunk egy lányt, aki az iskolapadban ülve firkál a füzetébe, majd amikor rászól a tanár, két másodpernyi figyelés után megint rajzolni kezd a füzetébe. Ezzel már megtudtunk egy csomó dolgot a főszereplőről: lány, iskolás korú, nem érdekli az iskola, egy kicsit lázadó típus. 

Ne indíts egy olyan jelenettel, ami nem a főszereplő tipikus viselkedését mutatja be. Az előző példánál maradva, egy pedáns, mindig odafigyelő, szófogadó lányt nem mutathatok be az előbb említett jelenettel, hogy aztán gyorsan hozzátegyem, hogy amúgy ő utálja ezt az órát és a tanárt is, csak azért viselkedik így, mert ez nem tipikus a főszereplővel kapcsolatban, és az olvasó könnyen összezavarodhat, vagy hamis benyomás keletkezhet benne. 

(Nem feltétlenül baj, ha szándékosan hamis benyomást keltesz az olvasóban egy karakterrel kapcsolatban, ha az indokolt. A példámban nem az, hiszen az, hogy valaki nem szeret egy órát vagy tanárt nem éppen csavar értékű fordulat.)

Az olvasók kapcsolata szorosabb lesz a szereplőkkel, ha némi háttérinformációval is megtoldod a jelenetet. Persze nem kell túlzásba vinni, hiszen csak az elején vagyunk. Mondjuk a példánkban megemlíthetem, hogy a lány szeretne képregényeket rajzolni, ha nagy lesz, vagy esetleg csak annyit, hogy most képregényt rajzol (a többit pedig az olvasó vonja le, mint következtetést.)

A történet középpontjában mindig valamilyen konfliktus áll (kivételek azért lehetnek, de ez a tipikus megoldás), ami a karakterekkel, jobb esetben a főszereplővel függ össze. Van valami, amit a főszereplő akar, amire szüksége van. 

Erősebb a konfliktus, ha olyasvalamiről van szó, amire a főszereplőnek szüksége van (akár némileg átvitt értelemben is), nem csak simán akarja. Maradjunk a korábbi példánál: van egy lány, aki szeretne képregényeket rajzolni, és ebből megélni, ha nagy lesz. Ezt kétféleképpen is prezentálhatjuk az olvasóknak.

1. variáció: A lány szeretne képregények rajzolásából megélni, ezért minden szabadidejét rajzolással tölti. Az iskolájuk meghirdet egy képregényrajzoló versenyt, ahová a lány is benevez, majd megnyeri.

2. Variáció: A lány szeretne képregények rajzolásából megélni, ezért minden szabadidejét rajzolással tölti. Azonban a szülei ezt ellenzik, mert szerintük ez egy olyan hobbi, amiből a lány képtelen lesz megélni, ezért nem kellene ennyire sokat foglalkozni vele, inkább koncentrálhatna a tanulásra. Az iskolájuk meghirdet egy képregényrajzoló versenyt, ahová a lány is benevez, majd megnyeri, ezzel bizonyítva a szüleinek, hogy igenis van benne annyi, hogy profi képregényrajzoló lehessen.