10.|Mellékszereplők - viszonyuk a főszereplővel és a történettel

1.1K 60 2
                                    

Egy könyvben rengeteg különféle mellékszereplő megjelenik. Vannak, akik az elejétől a végéig fontos szerepet töltenek be a történetben, csaknem főszereplői státuszba emelkednek, míg mások olyan kevés ideig jelennek meg a könyv lapjain, hogy az olvasó szinte ügyet sem vet rájuk. 

Ebben a fejezetben a fontosabb szerepet betöltő mellékszereplőkről szeretnék írni. 

Az előző fejezetben a motivációról és a főszereplő céljáról volt szó, ezért ugyanezzel szeretném folytatni, csak a mellékszereplők vonatkozásában. 

A történetet a főszereplő célja mozgatja, de ez nem jelenti azt, hogy a mellékszereplők célja ne lenne fontos. Természetesen egy-két műfajban vagy alapfelállásban megúszhatjuk, hogy a mellékszereplőknek is motivációt találjunk ki, de szerintem élvezhetőbb egy történet, ha a mellékszereplők céljait is hozzáadjuk a mixhez. 

A történetet és annak lefolyását a mellékszereplők motivációi ugyanúgy befolyásolják, mint a főszereplőjéé, de mint mondtam, nem az ő céljaik az alapvető mozgatórugók. Ezért - legalábbis szerintem - ha a mellékszereplőkre kerül a sor, az első legfontosabb dolog, amit el kell döntenünk, hogy az ő motivációjuk milyen kapcsolatban áll a főszereplő motivációjával. 

Ez lehet: megegyező, ellentétes vagy semleges. Nézzünk meg egy példát: Az előző fejezetben végig egy lányt hoztam fel példának, aki szeretne képregényrajzolóként dolgozni, ha nagy lesz. Az egyszerűség kedvéért nevezzük most el Emmának. Emma részt vesz egy iskolai rajzversenyen, ahol értelemszerűen szeretne is nyerni, így a verseny többi résztvevőjének célja ellentétes Emma céljával. Míg a legjobb barátnője, Liza, szeretne minden tantárgyból ötöst kapni, hogy felvehessék álmai egyetemére, egy Emma céljához képest semleges céllal rendelkezik. 

A másik dolog, amit a mellékszereplőkkel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ők hogyan viszonyulnak a főszereplő céljához: támogathatják, ellenezhetik/akadályozhatják, vagy lehetnek semlegesen vele kapcsolatban. Ez lehet akaratlagos vagy véletlenszerű.

Pl.: Liza támogatja Emmát a célja elérésében attól függetlenül, hogy az ő céljaik nem egyeznek meg és nincsenek is hatással egymásra. 

Pl.: Zoey, aki szintén részt vesz a versenyen, nagyon szeretne nyerni, ezért a szerinte legesélyesebb Lily rajzát ellopja és megsemmisíti. Azonban félreértékeli a helyzetet és ezzel Emmának esélyt ad nyerni. Így Zoey akaratlanul támogatta Emmát.

(Természetesen olyan felállás is simán elképzelhető, ahol a különböző mellékszereplők céljainak összeütközése vezet drámához, nem pedig a főszereplővel való célütközés.)

Műfaja válogatja, hogy miként viszonyulnak a szereplők céljai egymáshoz. Egy romantikus történetben sikán elképzelhető, hogy a legtöbb szereplő teljesen semleges a főszereplő céljának (szerelem/kapcsolat) vonatkozásában (esetleg csak a barátai nagyon erősen drukkolnak nekik), míg egy Gyűrűk ura típusú fantasy-ban valószínűleg gyakori lesz a különböző célok összeütközése. 

Összegzésként, mivel a szereplők céljainak összeütközése adja a drámát, teszi élvezetessé a történetet, érdemes olyan szereplőket írni, akik motivációi összecsaphatnak a könyvek lapjain. Természetesen a ló másik oldalára sem szabad átesni, senki sem szereti az erőltetett konfliktusokat (szóval az "Ally utálja Emmát, mert Ally a negatív szereplő" típusú fordulatokat hanyagoljuk, ha lehet.).

Most, hogy ezen túl vagyunk, beszéljünk valami másról. Érkezett az előző fejezet alatt egy kérdés, hogy hány mellékszereplő kell/lehet egy könyvben. Ezt azért említem meg, mert szerintem egy nagyon érdekes kérdés, amire nehéz konkrét választ adni, vagyis egy számot mondani. 

Ez egyrészt függ a könyv hosszától, hiszen egy trilógiába (vagy még hosszabb sorozatba) simán velefér több szereplő, mint mondjuk egy sima 200 oldal körüli romantikus könyvbe. 

Másrészt függ a könyv műfajától vagy tematikájától is. Itt elsősorban azokat a könyveket említeném meg, amik nem a mi világunkban játszódnak, vagy teljes mértékben kitalált fajokkal/tárgyakkal/helyszínekkel operálnak. Hiszen, ha a világodat 4 nem ember humanoid faj népesíti be, az olvasó minél többet akar látni belőlük, míg középiskolai diákokkal mindenki találkozott már életében. 

Harmadrészt megemlíteném a cselekmény helyszínét/helyszíneit is. Ha a szereplők nagyobb utat tesznek meg pl.: egy Birodalomban, vagy, ha olyan helyszínen is játszódik a történet, ahol sok ember van (pl.: iskola), belefér, hogy több mellékszereplője legyen a történetnek. 

Fontos, hogy ne legyen túl sok mellékszereplője a történetnek, hiszen akkor az olvasó nem tud az összesre emlékezni, vagy némelyik egy idő után csak fizikailag lesz jelen a történetben. 

Ez lehet, hogy egy kicsit olcsó trükk, de ha konkrétabb számokra vagytok kíváncsiak, akkor azt javaslom, hogy keressetek egy könyvet, ami hasonló ahhoz, amit ti szeretnétek írni, és számoljátok meg, hogy annak az írója hány mellékszereplót használt fel (több könyv esetén pontosabb képes kaptok). 

De mint mindig, gyakorlat teszi a mestert, szóval a végső tippem mindig az, hogy írjatok, aztán visszaolvasva a saját írásotokon keresztül nézzétek meg a hibáitokat és erősségeiteket. Szerintem így lehet a legtöbbet tanulni. 

(A mellékszereplők vonatkozásában az egyik legfontosabb dolog, hogy legyenek cselekményalakítók (természetesen a statiszta kategóriába besorolhatóknak nem kell). Mivel erről már egyszer írtam, most csak felelevenítem, hogy ne feledkezzetek meg róla.)

Ehhez a fejezethez ennyit akartam mondani. Van esetleg még kérdésetek/felvetésetek a karakterekkel kapcsolatban?

Van esetleg más, amiről szívesen olvasnátok (az eddigi javaslatokat már összeírtam)?



Hogyan írj könyvet?Where stories live. Discover now