Epilógus

164 2 0
                                    


Kedves Dr. Anderson!

Csessze meg a tizenhét százalékát!

Tisztelettel: Walsh család

Szívem szerint elküldtem volna ezt az e-malit de, végül töröltem a telefonomból és nem érdekelt semmi más csak az, hogy boldogok legyünk és vigyázzak rájuk.

Eladtuk a házat, egyikünk se tudott volna ott élni tovább egy percet sem, amíg vártunk a megfelelő vevőre addig ideiglenesen Dickékhez költöztünk be, ami a lehető legjobb volt, most Kris számára, mert egy percet sem volt egyedül ezekben, a nehéz időkben. A temetésre nem engedtem, hogy eljöjjön én magam se mentem, volna de, nekem, muszáj volt. Méltósággal emlékeztek, meg róla sokan szerették és tisztelték egy igaz ember volt egy valódi hős.

Egy újabb hosszú nap az irodában kimerültem, megszállott voltam az elmúlt egy hónapban ezt belátom. Ez az ügy elvette a sok időmet és az energiámat.

- Lassan időpontot kell kérjek? - felnéztem az ajtóban állt nem festett túl jól.

- Basszus -fel ugrottam a székből oda siettem hozzá -egyből a kezembe nyomta a fiamat akinek nem lehet ellenállni, mosolyog, mint a tejbe tök, ragyogó ártatlan szemmel bámult rám.

-Szia Roux baba .- nevetett miközben meg csiklandoztam a hasát. Lepillantottam a babakocsira, amiben a két éves nagy lányom mélyen aludt majd felnéztem rá.

- Baj van? -aggódtam - oldalra fordította a fejét, és rám meresztette a nagy kék szemét. -Szerinted? -nevetett -Rá néztél a naptárra mostanság, mert amúgy hiányérzetünk van. -megvakartam a fejem mosolyogtam -Tudom. -összevonta a szemöldökét.

- Na jó ne kezd el megint a szokásos rizsát, nem érdekel, sok a munka blabla meg, hogy nincs időd meg fáradt vagy.

-Jól vagy? -kérdeztem elkomolyodva nem szokott bejönni csak úgy az irodába és tisztában volt azzal is, hogy mivel jár ez a munka szóval többről volt szó.

-Nem, nem vagyok jól, sose vagy otthon és én terhes vagyok!

- Várjunk, ezt kezd el újra szerintem. -Félreérthető volt - hosszan pislogott majd fel sóhajtott idegesen.

-Szóval alig vagy otthon de még is sikerült teherbe ejtened -folytatta - szétterült egy vigyor az arcomon de aztán egyből elkomolyodtam, ahogy rám nézett, mint aki itt helyben megöl. -Johnny! -kiabált - Jól van életem, nyugodj, meg otthon meg beszéljük jó, most menj, mert dolgoznom kell.

- Persze így könnyű -duzzogott határozott csókot nyomtam az ajkára, amit ö  viszonzott meg lágyult egy pillanatra. -Imádlak. -nevettem rá boldogan.

- Még, jó hogy azt mondták, hogy nem lehet gyereked. -vágta hozzám kifelé menet.

- Négy a szerencse számom. -szóltam utána amire fel mutatta a középső úját ezen mindenki jót nevetett odakint. - a feleséged kicsinál úgy rendesen, nyomozó. -mondta Carter.

- Vagy inkább én őt. -fel nevettem hangosan.

A remény útja ✔BefejezettWhere stories live. Discover now