A remény útja ✔Befejezett

18. 《Frusztráció 》

Bármit meg teszek, amit csak akarsz, csak enged el. -Jó rendben, had gondolkodjak kicsit. -nevetett ismét. - Szóval azt mondod, hogy meg bízhatok benned ugye? -Igen -bólogattam lelkesen, örültem, hogy talán sikerült hatni rá, irányítottam őt. -Gyere közelebb. -mondta határozottan, engedelmeskedtem és meg tettem felé a lépéseket. Magához húzott és szájon csókolt, amit én természetesen nem viszonoztam, aztán ellökött magától -Semmi sem ugyan az mindent elrontottál de, van még egy esélyed egyetlen egy. -Igen. - aggódtam hatalmas nehézséget okozott az, hogy visszafogjam magamat és ne kapjam el Linda fejét és a falba verjem elképzeltem és jól esett bár soha nem bántottam egy nőt sem nem voltam ennek a híve de annyira idegesítő volt amit művelt, hogy ez valami rettenetes. -Te fogod meg tenni! -ki kerekedett a szemem, nagyot nyeltem. - Kris hangosan sírni kezdett meg remegett a szája is reszketett az egész teste.

- Jó meg teszem, csak legyen már vége. -Bökd bele a tűt a kis szerelmedbe, olyan élvezettel, mint amikor éppen, basszod őt. -fájdalmasan nevetett.

- Te nem vagy normális. -szóltam halkan majd átvettem a tűt Linda fel se fogta, hogy mi már egyáltalán nem azon az oldalon álltunk. Ahogy átadta nekem a tűt rémisztő volt, a kezembe tartottam olyan volt, mint ha valami éles robbanószert fognék, és nem tudtam hatástalanítani. A gyomrom összeszűkült mindig is gyűlöltem a tűt irtóztam tőle. Egy pillanatra azt hittem nyerésre állok a tűt nem Kris irányába fordítottam, hanem magam felé. -Nem nem , te gondolod, hogy teljesen hülye vagyok, ez itt Chicago édes. -elővette a pisztolyt, amit Krisre szegezett. Hosszan behunytam a szemem.

- meg fogom ölni, meg fogom ölni Lindát

- Neked segítségre van szükséged te beteg vagy Linda. -kiabáltam a nevét.

- Gyerünk nem érdekel a dumád tedd meg amit mondtam. -Ezt nem hiszem el. -mormoltam.

- Ezt a feszült pillanatot a telefon csörgesse törte meg. -Kapva kaptam az alkalmon, egy mozdulattal kivertem a fegyvert a kezéből majd erősen leszorítottam őt, a karját lenyomva. -Rohadt szemét. -ellenkezett. -rá pillantottam Krisre aki a falnak támaszkodott reszketve nagy szemekkel sokkos állapotban volt.

-Te hülye picsa! -üvöltöttem és a nyakába nyomtam a tűt azonnal elájult le, fektettem a kanapéra. Oda rohantam Krishez és szorosan magamhoz öleltem. -Nincs semmi baj, nyugodj meg most már vége. -kitört belőle egy torz hang, majd hangos sírásba kezdett. -Johnny, Johnny -ismételte a nevemet. -Nyugodj, meg nem bánthat téged többé, ígérem. -még erősebben magamhoz szorítottam. -Most hívnom kell a mentőket el, engedlek egy percre. -Ne nem akarom. -görcsösen szorított magához. -így kénytelen voltam meg oldani a telefonálást, hogy közben magamhoz fogtam őt.

-Most mi lesz?

- Várunk

- De mit fogsz mondani nekik, azt hiszik majd te, voltál az és bezárnak a börtönbe. -tekintettét teljes káosz és kétségbeesés uralta.

- Ez azért nem így megy, Linda újlenyomata rajta van a fecskendőn és van kulcsa a lakáshoz. -egy pillanatra behunytam a szemem, ahogy ezt kimondtam fel, fogtam a súlyát a szavamnak, hiszen a feleségem erről sem tudott eddig.

- Idejött és belőtte magát ennyi- mondtam határozottan

- Ilyen egyszerű magyarázta nem is gondoltam. - ezen kicsit elmosolyodtam, ahogyan a meggyötört feleségem agyalt a dolgon vicces látványt nyújtott.

-Látod mellettem az élet nem unalmas, mindig van valami. -igyekeztem oldani ezt a drámai helyzetet.

- Azt hiszem ebből egy életre elég volt. Pár perc el telével meg érkeztek a mentősök és elvitték Lindát. Annyira hosszú és szar esténk volt, hogy végül az ágyban aludtunk el egymást átölelve.