A remény útja ✔Befejezett

5.《Fájdalom》

Egy jó dolog van a zenében: amikor üt, nem érzel fájdalmat.

Olyan gyorsan történt minden, ott álltunk a stúdióban mintha mindig is ezt csináltuk volna, mint aki nem először jár itt. Meg kezdtük az első album felvételét Linda ügyesen, és gyorsan elintézet mindent soha senkitől, nem kaptunk ennyi bíztatást, mint tőle. Mindannyian elhittük azt, hogy érünk valamit hitt bennünk. The Loner című zenével zártuk az estét lágyan kezdődött a dobszó Tom kezéből, amire azonnal behunytam a szemem, a húrt pengetve csatlakoztam, mintha eggyé váltunk volna csodálatos érzés volt főleg ennyi év után érezni ezt a kötődést. Érdes kezem pengette ki a fel gyűlt bánatot, Liv vad angyal hangja még jobban fokozta. Lélekből húzott érzések terültek szét a stúdióban. Mike a basszus gitárral még erősebbé tette ezt. Időn és téren kívül éreztem magam a játszott zene tele volt fájdalommal. Bennem most száz élet kergetőzött. Elhatalmasodott Démonok, de elűztem őket, ahogyan a gitárom sírt a kezemben. Olyan mély érzések törtek fel bennem,hogy észre se vettem,hogy ez a dal nekem szólt, rólam. Aztán Liv hangját nem hallottam már ahogy Mike basszusát sem. Csak a dob és a gitár olvadt össze a stúdió üvegére pillantottam láttám Lindát és Livet ahogy a könnyeket, törölték az arcukról. Ez a dal szavak nélkül beszélt, keserű sorsok rekedt hangja volt, ezt így még ezelőtt nem tudtam kifejezni néma voltam de a gitárom üvöltött helyettem a végtelenbe. Ahogy a dal véget ért meredten bámultam előre nehéz volt most lélegezni is. Szó nélkül utat törtem magamnak és elhagytam a stúdiót.

Éreztem,hogy elvesztem még soha nem törtek így ki az érzések belőlem a zenén keresztül meg érintettem másokat ez furcsa volt nem tudtam kezelni a dolgot nem tudtam mi ez, a börtön élet meg változtatott. Volt valami űr a szívemben még nem éreztem ezt azelőtt lélektelen test voltam és nem tudtam merre haladok. Elővettem a cigimet az ingem zsebéből mintha az bármit változtatna, ha most rágyújtók végül is jobban meggondolva igen rövidebb lesz a szenvedésem. Megnyugtatva magamat habzsoltam a jóízű cigi füstöt. A semmiből elszáguldott mellettem egy örült motoros -Hülye seggfej! -kiabáltam utána nagyon elnézte az utat, hiszen nem éppen engem kellet, volna ki centiznie. Nem hittem a fülemnek, amikor ismét egy motort hallottam felém közeledni oda néztem ugyan az a motoros volt az.

- Na mi van, eltévedtél?

- hosszan behunytam a szemem már csak ez hiányzott egy rossz buzi.

-Menj el! -mondtam neki határozottan mi közben mentem tovább még csak felé se fordultam.

- Vegyél vissza tesó még megjárod- csak nem szállt le rólam provokált.

- Mit, a poklot kösz már meg volt. -haladtam tovább miközben ö jót szórakozott.

- Hű akkor te vagy a megváltó -erre elnevettem magam az idegtől

-Húz már el innen! -mondtam határozottan tényleg nem akartam balhét elég volt a bajom így is. Határozott köröket tett a motorral próbált megállítani, akadályozta, hogy tovább menjek. Egy mozdulattal lerántottam a motorjáról erősen fogva a ruhájánál.

- Ki kerekedett a szeme a szája tátva maradt erre nem számított a köcsög. A motorja végig csúszott az úton végül egy fának ütközött.

- Még valami? -kérdeztem idegesen még mindig tartva öt.

-Engedj el! -kiabálta kétségbeesve. Egy mozdulattal eldobtam magamtól de, nem esett el meg igazította a méreg drága dzsekijét apuci kisfia. -Ezt meg bánod! -fenyegetett én meg csak unottan bólogattam és elindultam. Ismerős hang szólt egy kattanás hallatszott összehúztam a szemöldököm lassan felé fordultam ilyen nincs.

- -Esküszöm, lelőlek. -kissé remegett a keze miközben a pisztolyt tartotta de elszántnak tűnt.

- -Sok volt az anyag? -kérdeztem közelebb lépve.

- Kis amatőr nem mondták ,hogyha cuccozol, akkor ne ülj motorra, és főleg ne vegyél a kezedbe olyan dolgot, ami felnőtteknek való. Szánalmas volt a szenvedése egy gazdag fiú aki unatkozott. -Szóval hogy akarod? - léptem felé határozottan majd letérdeltem elé meg rántottam a kézfejét a homlokomhoz nyomtam erősen a pisztoly csövet. Ami szét nyomta a vékony bőrt a fejemen de ez egyáltalán nem érdekelt.

- Te megörültél! -a félelem irányította, a keze még jobban meg remegett de én segítettem erősen szorítottam nehogy meg gondolja magát. Tökéletes estét fogott ki pont engem talált meg aki éppen most jött rá, hogy kurvára nincs értelme az életének.

- Számoljunk együtt.

- Ne csináld! -fel kiáltott.

- Egy.

- Ne kérlek.

- Kettő.

- Úristen Johnny! - hirtelen le fogott Tom és Mike fel emeltek a földről én nem ellenkeztem de egy pillanatra se vettem le a szemem a srácról aki csak remegett és el sápadt.

-Húzzál innen! -kiabálta Liv -Takaródj!

- Megfordult sokkos állapotba és elindult el tűnt a sötét utcában. Éreztem, valami hidegséget az arcomon majd láttam homályosan egy piros foltot. Megérintettem a kezemmel ami csupa vér lett.

- Jól vagy Johnny menjünk korházba. -mondta aggódva Mike én csak a fejemet ráztam.

- Ide alkohol kell még hozzá jó sok!- rájuk mosolyogtam. -Te hülye idióta és a három után még is mi történt volna? -kiabálta Liv

- Hát azt már nem tudjuk meg! -válaszoltam és közben el indultunk.

- Te nem vagy normális. -nevetett meg könnyebbülve Tom

- Nem adjuk el? -kérdeztem mi közben a motor mellet el haladtunk. Ezen mindenki nevettet.