A remény útja ✔Befejezett

21.《Szemtől szemben》

Lélegezni is nehéz volt, mintha valami hatalmas súly nehezedett volna a mellkasomra. Lidércálom: avagy az éjszaka démonjai. Harmincnégy éves kórómra igazi lelki ronccsá váltam. A sötétben éltem és csak egy valaki volt képes elvezetni a fény felé.

A látványa, a jelenléte mindig meg nyugtatót, szükségem volt rá most még jobban, mint valaha.

A büszkeségem is alább hagyott be kellet látnom, hogy segítségre volt szükségem.

A hálószobánkban ébredtem, elsőre minden homályos volt aztán tisztult a kép a fejemben.

Háttal ült nekem a laptop előtt és igen bele volt merülve, ahogy a monitort nézte. Vízre volt szükségem sürgősen kiszáradt a szám, a torkom. Az éjjeli szekrény felé fordítottam a fejem nagy nehezen, majd megemeltem a kezem, hogy elérjem a pohár vizet, de nem ment.

- Jó reggelt. -üdvözölt Tom aki felém, nyújtotta a vizet megdöbbentett, hogy nem ismertem fel, hogy mind végig a szobában volt. -szia. -súgtam. Elvettem a pohár vizet kiittam közben Krisre pillantottam, aki aggódva nézett rám és közeledett felém.

- Szia baby - mosolyogtam ö visszamosolygott. -Én most megyek -mondta határozottan Tom majd, elhagyta a szobát. Erősen megszorította a kezem, ahogy leült az ágyra.

- Hogy érzed magad? -kérdezte kedvesen

- Nem is tudom, de én mióta voltam kiütve?

- Három napig egyfolytában aludtál. -hosszan behunytam a szemem majd ismét előttem volt a csodálatos arca gyönyörű szeme, amiből tükröződött az aggodalom és a szomorúság.

- Sajnálom.

- De mit?

- Azt , hogy nem úgy viselkedem veled, mint egy férfi, nem tudok a férjed lenni egy gyenge szar vagyok!

- Ne beszélj így, ne mond ezt. -végig simította a karomat majd hozzám bújt, amitől végképp elhagyott az a kevés erőm, ami volt.

- Biztos, hogy ezt akarod, engem? -szorosan öleltem magamhoz amennyire csak tudtam.

- Igen, csak téged akarlak senki mást.

- Jó hogy itt vagy nekem. -halkan beszéltem.

- Van segítség Johnny csak akarnod, kell, az elmúlt három napban kutattam, kerestem informálódtam és megtaláltam a legjobb helyet, ahol tudnak segíteni neked, itt volt az orvos is végig felügyelte az állapotodat.

- Hihetetlen, hogy semmire sem emlékszem.

- Neked kell meg tenned az első lépést én végig melletted, leszek. -mondta határozottan, talán még soha nem láttam ennyire eltökéltnek tudta, mit beszél, tele volt tervel, és hitt ebben az egészben,hogy teljes életet élhetek, lehetek még normális ember, hátköznapi élettel.

- Rendben. Nem hittem volna magamról, de képes voltam be sétálni azon a bizonyos ajtón és beszélni magamról, szembe nézni azzal, aki lettem és vallani idegen emberek előtt, hogy függő vagyok, és le akarok szokni, azt hittem ennél nehezebb dolgom nem lesz, de tévedtem ez a világon semmi nem volt, mint amit az elkövetkező hétben éltem át.

Ez volt Mottó: „a drog helyett nincs semmi, a drog van valami helyett' annyiban voltam nagyon szerencsés, hogy nekem ott volt a csodálatos feleségem, és a nagyszerű barátaim, akik hittek bennem.

Előnyömre vált az is, hogy nem voltam heroin sem kokainfüggő.

Szóval a leszokás nem volt annyira drasztikus, mint aminek gondolták a szakemberek, amivel meg kellet birkóznom az a valóság volt, ami a fejemben volt, a múltam, a gyerekkor.

Sok szabad időm volt főleg az óta amióta nem zenéltünk de most különösen sok időm volt és ez igen ijesztő volt a számomra. Mindennap ugyan olyan volt reggel bevittem a feleségemet az egyetemre, délután érte mentem, majd hétvégén az apjával volt. Annyira lefoglalt a rehabilitáció, hogy nem foglalkoztam azzal, mikor fogja közölni az apjával, azt hogy a feleségem lett. Nem csak nekem jutott sok szabad idő a többiek ugyan úgy szenvedtek a tétlenségtől, mint én de nekik annyiban volt jobb talán hogy sikerült állást találni mindenki a szakmájában helyezkedett el. Liv korházban kapott állást, Mike a közeli barkácsboltban kapott állást. Tom pedig az autófényezésbe kezdett bele. Én voltam az egyetlen, akinek fogalma sem volt mit kezdjen magával, merre menjek dolgozni. A pénz, amit sikerült félre tennem nem tartott öröké, nem volt sok szóval még pár hónapig ki húztuk belőle, de közben itt volt a rehabilitáció, ami nem kevés pénzbe került.

Az élet olyan, mint egy tornádó, amely felszippant, magával ragad, szédítő sebességgel pörget, de úgy érztem, akármilyen gyorsan forgok, az idővel nem tudom felvenni a versenyt. Ez mindig így volt és így is lesz, amíg világ a világ. Amikor azt akarjuk, hogy az idő lelassuljon pont az ellenkezője, történik.

Amikor valakivel nagyon jól érezzük magunkat, repül az idő de, azt akarjuk, hogy ezek a pillanatok öröké tartsanak. Amikor nagyon várunk valamire, nagyon akarjuk, hogy beteljesüljön, hogy el jöjjön az idő akkor, pedig pont az történik, hogy nem múlik az idő. Minden mindennek a tökéletes ellentéte. Jó és a rossz együtt jár, akár csak a fekete és a fehér tökéletes ellentéte egymásnak még is képesek egymásba olvadni. Nagyon gyorsan eltelt hat hónap a rehabilitáción és hasonló sebességgel fogyott a pénzem is.

- Egy újabb felszólító levél érkezett, te tudtál erről? -fordult felém a levéllel a kezében. Pontosan tudtam, hogy fel halmozódtak a számlák az elmúlt hónapokban, de nem szóltam neki róla nem akartam idegesíteni, főleg az óta voltak gondok amióta a többiek elköltöztek.

- Ne aggódj, megoldom. -óvatosan ki vettem a kezéből a levelet majd egy határozott csókot nyomtam az ajkára.

- Johnny nem tudsz becsapni a feleséged, vagyok el felejtetted? -nevetett -Ismerlek. -folytatta.

- Azt hittem a jó házasság titka a csend. -Szóval, ha anyagi gondjaink lennének, azt azért megosztanád velem ugye? -Ez az én dolgom nekem kell megoldanom oké, te csak törődj az egyetemmel a többit én, megoldom semmi baj. -lágyan átölelt, amit én gyengéden viszonoztam rosszul esett, hogy nem voltam vele a legőszintébb miközben ö végig mellettem állt és támogatott a legnehezebb időszakban de nem akartam, hogy ez miatt idegeskedjen.

- Ma este! -mondta határozottan hirtelen megszakítottam az ölelésünket, és a szemébe néztem.

- Apával vacsorázunk. -Ez jó. -mosolyogtam megkönnyebbülten több önbizalmam volt, mint ezelőtt fél évvel. Éreztem a változást, erősebb lettem, magabiztosabb.

- Felkészültem. Kris úgy szervezte a dolgot, hogy ö meg főzte a vacsorát az apja házában és én később csatlakoztam hozzájuk. Remek ötletnek tartottam, gondoltam meg puhítja az apját vagy valami hasonló, új és ismeretlen dolog volt ez a számomra valaki apját megismerni. Egyre jobban izgultam, ahogy közeledtem a ház felé, majd végig mentem az udvaron, a kis úton lépkedtem, ami az ajtóig vezetett. Azt mondják az első benyomás a legfontosabb, azt hiszem nagyon meg akartam felelleni. Még bort is vettem unalmas férfi lett belőlem lassan elnyelt a megszokás hatalma, vagy még sem? Meg nyomtam a csengőt. Kinyílt az ajtó:

Szinte lepergett előttem az életem, meghűlt bennem a vér nem tudtam fel dolgozni azt, amivel szembesültem ott állt előttem ez az idegen férfi, aki ajtót nyitott az imént. Egy idegen, akit én nagyon is jól ismertem.

- Johnny -a nevemen szólított.

- Főnők...