A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

29. fejezet

Evy ott állt apja irodájában és nézte a felfeszített vasládát, ami a hatalmas tölgyfából készült íróasztalon pihent. A zárakat eltörték, és felfeszítették a tetejét.

A vadonjáró értetlenül és lesokkolva bámulta az üres ládát. Alaric vele szemben állt, és figyelte lánya reakcióját.

- Semmi mást nem vittek el - közölte halkan. - Pár emberemet kiküldtem, hogy fésüljék át a környéket. A vár minden egyes centijét átvizsgáltuk már, de egyetlen árulkodó nyomot sem találtunk, ami elvezethetne minket a behatolóhoz.

- Nem fogják megtalálni - rázta meg a fejét Evening. - A tolvaj pontosan tudta, hogy mit akar, célratörően hatolt be és egyetlen percet sem vesztegetett. Valószínűleg már rég kiért a környékről, mikor felfedeztétek a lopást.

- Meglehet - gondolkozott el a báró. - És most mit akarsz tenni? - a hangja aggódóbb volt, mint eddig valaha.

Evy elmondott neki mindent, hogy miért ment el, hogy kikkel tért vissza, és hogy milyen veszély fenyegeti őket. Alaricon nem látszott, hogy nagyon megrémült volna a hír hallatán, de Evening tudta, hogy belül az apja is ugyanannyira fél, mint ő maga. Csakhogy Alaric nem a szörnytől félt. Hanem a lánya elvesztésétől.

- Megkeresem a tolvajt - válaszolta elszántan. - Nincs más választásom.

- De mi lesz, ha az erdőben talál rád? Mi lesz ha...

- Jobb lesz ez így, mintha meg sem próbáltam volna. Kell az a penge! Nincs időnk megvárni, míg a király elküldi azt, ami nála van. Meg kell keresnem azt, aki elvitte tőled! Ez az egyetlen esélyünk - magyarázta határozottan.

És az apja már tudta, hogy semmivel sem állíthatja meg a lányát. Ő a fejébe vette, hogy visszaszerzi a kristálypengét. És amit ő elhatároz, azt véghez is viszi.

- Én nem tehetek semmit, ami segítene? - kérdezte reménykedve, de Evy megrázta a fejét.

- Sajnos nem... Vagyis... - gondolkozott el. - Add ki parancsba, hogy az elkövetkező napokban az emberek ne hagyják el az uradalmat és ne menjenek az erdőbe. Nem akarom, hogy bárki is megsérüljön.

- Senki sem akarja - mondta halkan Alaric, és rábólintott Evening kérésére.

A báró ezalatt a beszélgetés alatt 10 évet öregedett. Mielőtt Evy elindult volna, mégegyszer a karjaiba zárta egyszem lányát.

- Nagyon kérlek - mondta halkan -, légy óvatos.

- Az leszek - bólintott a vadonjáró, miközben bátorítóan elmosolyodott.

De amint megfordult, hogy kimenjen, a mosoly önkénytelenül is leolvadt az arcáról. Iszonyatosan nehéz helyzetben volt. És még az időből is kezdett kifutni.

***

- Will, óvatosabban azzal a szőnyeggel! - szólt rá Halt a tanoncra. - Elég lesz, ha csak kiporolod, nem kell szétverni!

- Sajnálom! - sóhajtott a fiú idegesen.

Ő sem tudta, hogy mi lelte, de egyszerűen nem tudott lenyugodni.

- Jól van - szólalt meg a mestere kedvesen. - Menj be Horáchoz és ebédeljetek meg. Ezt majd én befejezem.

Will átadta a porolót Haltnak, majd elbattyogott a lépcsőhöz. Lassan felment, majd pár másodperc múlva belépett a kabinba. Horác már bent ült a kanapén, mivel előbb lett kész a rá kiszabott feladatokkal, és engedélyt kapott a pihenőre.

- Máris végeztél a szőnyeggel? - kérdezte a kadét meglepetten.

- Nem - rázta meg a fejét Will. - Halt átvette, és felküldött, hogy ebédeljünk meg.

Most valahogy az ebéd szó egyikőjüket sem hozta lázba. Nem volt étvágyuk.

- Én nem vagyok éhes - jelentette ki Horác kedvetlenül.

- Ahogy én sem - sóhajtott egy nagyot a vadonjáró tanonc, miközben bement a konyhába. - De mégis ennünk kéne valamit - ezt már inkább magának mondta, mint barátjának.

Tudta jól, hogy az elkövetkezőkben sokkal nagyobb szükségük lesz az energiára, mint eddig valaha is volt. Úgyhogy szétnézett a konyhában. Bekukkantott a kamrába is, miközben azon gondolkozott, hogy mit egyen. Végül egy nagyobb darab füstölt húst, almát és kenyeret tett az asztalra.

Horác csöndben figyelte Willt, majd úgy döntött segít neki az ebéd elkészítésében, és felrakott egy kis vizet forrni a tűz fölé.

Mire végeztek a terítéssel és a kávéfőzéssel, Halt is készen lett a szőnyegporolással. Letette a porolót az ajtó mellé, majd csatlakozott a fiúkhoz, és leült ő is enni.

- Vajon Evy elindulhatott már visszafelé? - kérdezte Horác két falat között.

- Én remélem, hogy igen - válaszolt Will teli szájjal.

Halt nem mondott semmit. Nem tudta, hogy a lány most merre járhat pontosan, és a találgatást is feleslegesnek érezte. Szóval inkább belekortyolt a kávéjába. De mikor visszatette a bögrét az asztalra, egy teljesen másik hang is csatlakozott a koppanáshoz.

Mind a hárman megdermedve hallgatóztak. Valaki volt odakint, és egyre csak közeledett. Will és Horác ijedten egymásra néztek, majd Haltra. Kérdésre nyitották a szájukat, de a vadonjáró feltartotta a kezét, ezzel beléjük fojtva a szót. Majd mikor a feszültség már kezdett a tetőfokára hágni, meghallottak egy ismerős nyerítést.

A két fiú hangosan fellélegzett, és gyorsan felpattantak az asztaltól, hogy lemenjenek a hangok gazdáihoz. Egyedül Halt volt az, aki nem könnyebbűlt meg, mikor tudatosult benne, hogy Evening visszajött. Mert abban biztos volt, hogy előbb ért vissza, mint kellett volna.

Gyorsan felhajtotta a maradék kávéját, és kiment Evyhez.

A lányon látszott, hogy valami nincs rendben. Halt már abból tudta, ahogy Evy felnézett rá.

- Mi történt? - kérdezte a legrosszabbra számítva.

- Ellopták a pengét - jött a feszült válasz, mire Horác és Will hirtelen megdermedtek.

- Mikor? - kérdezte az idősebb vadonjáró, miután magában szitkozódott egy sort hiberniaiul.

- Ma éjjel. A tolvaj valószínűleg már elhagyta a környéket. Most valahol az erdő sűrűjében lehet.

- Nyomokat találtál?

- Párat, de elég nehéz volt kivenni őket. Jobban nem vizsgáltam meg, inkább visszajöttem.

És az idősebb vadonjáró már tudta, hogy mi fog következni.

- Horác, Will - szólt a fiúknak -, nyergeljétek fel a lovaitokat és pakoljatok össze! 20 perc múlva indulunk!

Egyikük se értette, hogy miért kell pakolniuk, de a feszült hangulatból, és Halt különösen komoly hangjából ki tudták venni, hogy itt most bizony nincs helye a kérdéseknek.

Miután a két tanonc bement a kabinba, Halt Evyhez fordult. Egyre csak egy bizonyos kérdés cikázott a fejében, amit maga is alig mert feltenni.

- Meg fog találni minket, igaz? - kérdezte végül, de már tudta, hogy mi lesz rá a válasz.

- Biztos vagyok benne - bólintott a Fantom.