A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

Vadonjárók Karácsonya

A hó nagy pelyhekben, lassan, hangtalanul hullott fehérre festve egész Araluent. Már bokáig ért a fehér takaró, a gyerekek hóembereket építettek és hógolyóztak. Mások elővették a korcsolyájukat és nevetve siklottak a tükörsima jégen.

Halt és Will ismét a Gyűlés helyszíne felé tartott Abelard és Rántó hátán. A Nap már lemenőben volt, utolsó sugarait visszaverte a nagy hótakaró. Will izgatottan fészkelődött a nyeregben, Halt pedig, a szokottnál vidámabban, lesöpörte a vállán összegyűlt hóréteget.

- Halt? - szólalt meg Will, leheletével kisebb felhőt képezve maga előtt.

- Igen?

- Minden vadonjáró ott lesz?

Halt bólintott.

- Semmiért sem hagynák ki.

- Maga szerint Crowley kiválasztotta már a fát?

- Valószínűleg. De a díszítéssel biztosan megvár minket.

Will egyre vidámabb és mosolygósabb lett. Mikor először tudomást szerzett a Vadonjárók Karácsonyozásáról, minden vágya az lett, hogy segíthessen feldíszíteni a karácsonyfát. Ezt Haltnak azonnal el is mondta, és érdekes módon mestere bele is egyezett. Másnap üzent Crowleynak, hogy számítson rá, hogy előbb érkeznek és segítenek az előkészületekben. Ezt csoportjuk vezetője örömmel fogadta.

Will ismét fészkelődni kezdett a nyeregben. Már rég fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy Halt mit rejtegethet abban a sötétzöld zsákjában, amit különös módon most magával hozott. A fiú akkor figyelt fel először a vászonzsákra, mikor Haltnak el kellett mennie pár napra valamilyen ügyet intézni egy héttel ezelőtt, és ezzel a zöld motyóval tért vissza. Azóta többször is rákérdezett, hogy mi van benne, de mestere mindig csak azt felelte, hogy titok. Meg azt is mondta, hogy Willnek plusz házimunkát ad, ha bele mer nézni.

- Mit fészkelődsz ott annyit? - fordult felé Halt. - Kidörzsölöd Rántó hátát, ha nem hagyod abba!

- Én csak... - kezdte Will, miközben abbahagyta a mocorgást. Egy ideig hallgatott, és a tekintete önkénytelenül is Abelard nyergén pihenő zsákra tévedt.

Halt észrevette tanítványa kíváncsi tekintetének célpontját, és megcsóválta a fejét.

- Mondtam már, hogy titok - kezdte. - Majd megtudod, ha eljön az ideje.

- És az mikor lesz? - bukott ki a kérdés Willből.

- Titok - mondta Halt, és halványan elmosolyodott úgy, hogy Will ne vegye észre.

- Hát jó! - sóhajtott a fiú. Majd elmondja mestere, ha el akarja.

Csendben haladtak tovább az úton, a hó lassan belepte a nyomaikat, mintha ott sem lettek volna. Will össze-vissza nézelődött. Ez volt az első alkalom, mikor hóval borított erdőben járt. Még a hidegről is megfeletkezett, ahogy a tájat csodálta. Rántó és Abelard egyszer-kétszer megrázták a fejüket, hogy a hó ne telepedjen meg rajtuk.

- Lassan megérkezünk - jelentette ki Halt, mire Will hirtelen felé fordult. Mesterére mosolygott, magában ugrált örömében.

Az övére fűzött kis erszényre tette a kezét. Ott lapult benne az a kis fafaragvány, amin több napon keresztül dolgozott. Egy kis lovat faragott, aminek a sörényét szalmából, a nyergét és kantárját pedig rongydarabokból készítette. Úgy nézett ki, mint Rántó. Úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére és félóránként leellenőrizte, hogy megvan-e még és hogy nem tört-e össze.

Régi vadonjáró hagyomány volt, hogy minden Karácsonykor a Csoport minden tagja elkészítette saját, faragott karácsonyfadíszét, és azzal díszítették fel a Gyűlés mezejének közepére felállított karácsonyfát. Az évek alatt sok ilyen dísz összegyült, így volt pár olyan is, aminek már nem jutott hely.