A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

9. fejezet

3 napnyi túrázás után éjfélkor elérték a Viharszirtek északi lejtőit, ahol Horác és egy vadonjáró várták őket az erdő mellett. Mindketten lovuk hátán, menetre készen álltak a tisztáson. A vadonjáró azért kísérte el a hadiiskolást, mert a fiúnak aligha volt valami tapasztalata a több napos erdei túrázásban. Főleg ha éjszaka kellett menniük és reggel aludniuk. Úgyhogy Crowley kinevezett mellé egy kísérőt, hogy Horác épségben odaérjen a találkahelyre.

- Áh, csakhogy megjöttetek! - szólalt meg a vadonjáró, ahogy Eveningék odaértek hozzájuk.

Will Horáchoz ügetett, és egy baráti kézfogással üdvözölte őt.

- Köszönöm Merron, hogy elhoztad a fiút! - biccentett Evy a vadonjáró felé.

- Igazán nincs mit! - legyintett. - Szívesen segítek. De most, ha nem bánjátok, elindulok. Muszáj visszatérnem az uradalmamba.

- Persze, menj csak - bólintott a lány.

Merron elköszönés képpen társai felé biccentett, majd megfordította lovát.

- Jó utat! És vigyázzatok magatokra! - mondta, majd sarkával megbökte lova oldalát és már meg is indult visszafelé.

- Vigyázunk! És neked is jó utat! - kiabált utána Evy.

Merront elnyelték az erdő fái és az éj sötétje, ahogy lobogó köpennyel távolodott tőlük. Lassan a patadobogás is elhalt.

- Úgy hiszem mi még nem találkoztunk személyesen - fordult Evy a hadiiskolás felé.

- Még nem - mondta Horác, majd gyorsan hozzátette -, hölgyem.

Evy elmosolyodva legyintett.

- Ugyan, hagyjuk a formalitásokat, nyugodtan tegeződhetünk, úgy sokkal egyszerűbb. A nevem Evening, de bátran szólíthatsz Evynek is.

- Igenis... Evy! - vágta rá gyorsan, majd ő is bemutatkozott. -Az én nevem Horác Altman.

- Igen, tudom - biccentett a lány kedvesen. - Sokat hallottam rólad. És arról is, hogy milyen ügyesen forgatod a kardot.

- Sokat gyakoroltam - mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ha az ember sokat gyakorol, akkor nagyon ügyes kardforgatóvá válik. Ez így is van. De Horác őstehetség volt, és lehet, hogy csak nem rég kezdte a tanulást, de máris alig volt olyan kadét, aki felért volna az ügyességével.

- Azt elhiszem - bólintott Evy, majd Halthoz és Willhez fordult. - Tartsunk itt egy kis pihenőt, vagy menjünk tovább?

Will nem érezte fáradtnak magát, és Rántó sem tűnt annyira nyúzottnak, simán bírt volna még pár kilométert. Halt is meglehetősen ébernek tűnt, bár a vadonjárónál sosem lehetett pontosan megállapítani, hogy mennyire van kimerülve.

- Menjünk tovább - döntötte el Halt. - Még pár órát kibírunk.

Evening bólintott, majd kérdőn Horácra nézett.

- Felőlem mehetünk - mondta a hadiiskolás. - Én úgyis pihentem, amíg rátok vártunk.

- Nos, rendben - fogta rövidebbre a lány a kantárszárat. - Akkor indulás!

***

Az út most kellemes beszélgetésben telt. Főként Will és Horác beszéltek, meséltek egymásnak a tanoncságukról, és az új dolgokról, amiket tanultak. Evening és Halt kicsit lemaradtak tőlük, és egymás mellett ügetve figyelték a tanoncokat.

- Előbb-utóbb Horácot is be kell avatnunk - fordult Halt a lányhoz. - Neki is tudnia kell, hogy mivel állunk szemben.

- Tudom! - sóhajtott. - De még várjunk. Várjunk egy kicsit. Egyelőre az a fontos, hogy minél tovább mozgásban maradjunk. Majd ha elérjük a kabinomat... Majd akkor elmondjuk.

Evy hangja kicsit feszült volt. Halt tudta, hogy ez általában azt jelentette, hogy a lány tart valamitől.

- Van valami baj, igaz?

Evy elhúzta a száját.

- Nem mondanám bajnak... Inkább csak... - hirtelen elhallgatott, nem találta a megfelelő szavakat, ami csak egész ritkán fordult elő vele. - Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a Tenebrisz nem lesz a közelben, mire megérkezünk.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy... Pontosan nem tudom, hogy milyen úton halad Rőthegy felé. Most, ha számításaim nem csalnak, valahol Fenyőzug vonalában lehet. A Viharszirteket messziről elkerüli, ha csak feltétlenül nem kell odamennie. Mivel most nem oda küldték, nem is fog megfordulni a közelben. Ezért is kockáztattam meg azt, hogy északról kerüljük meg a hegyet.

- Így gyorsabban érünk el Fenyőzugba - bólogatott Halt átlátva Evy tervét.

- És így több időnk marad felkészülni a szörny fogadására - folytatta a lány.

- Mennyi az esélye, hogy a Tenebrisz mégis megközelíti a hegységet és pont összefutunk vele?

- Nagyon kicsi. Szinte semmi. De nem mondom, hogy nem aggódom minden egyes perccel egyre jobban.

Evening becsukta a szemét és nagyot sóhajtott. Egy pillanatra megingott határozott tartása, és fáradtsága láthatóvá vált. Mikor kinyitotta a szemét, minden jele a kimerültségnek eltűnt, mintha sosem lett volna.

- Ha valami baj történik, az az én lelkemen szárad - szólalt meg újra. - Az én felelősségem, nem másé. Mindhármótok élete most az én kezemben van, és egyetlen rossz döntés... Nos, az katasztrófához is vezethet.

Halt együttérzően bólintott. Pontosan tudta, hogy mekkora teher ez a lány vállán. De nem tudott rajta segíteni. Evynek igaza volt, bármi történik, a felelősség mindenképpen rá hárul.

- Halt? - szólalt meg a lány halkan.

- Igen?

- Ha bármi baj történik, nem csak a mostani út során, hanem a közeljövőben, amíg a szörny él... Ha felkészületlenül ér el minket... - itt tartott egy kis szünetet. - Szeretném ha magaddal vinnéd a fiúkat és elmenekülnétek, amíg én feltartom. Egyikőtök se próbáljon megmenteni! Menjetek és szerezzétek meg az egyik kristálypengét! A legközelebbi az apámnál van. Csak utána nézzetek szembe a Tenebrisszel és ha lehet végezzetek is vele!

- És veled mi lesz? - tette fel Halt azt a kérdést, amire már amúgy is tudta a választ. De reménykedett benne, hogy téved.

Evy szomorú mosollyal nézett rá.

- Minek mondjam el, ha úgyis tudod a választ?

A vadonjáró nem szólt semmit, csak épphogy bólintott egyet. Mindkettőjükre csend borult. Tovább hallgatták Will és Horác önfeledt beszélgetését és nevetgélését. Közben mindketten azon gondolkoztak, hogy mit tegyenek, ha a Tenebrisz hirtelen rájuk támad.