A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

7. fejezet

Egy pár másodpercig csak bámultak, ismét össze-vissza forgatták a fejüket. Kérdőn egymásra néztek, hátha tudja valamelyikük, hogy mi történhetett. De senki sem tudott semmit. Majd Oxon megszólalt.

- Nyugodjatok meg! - nézett társaira. - Ez csak egy szélhámos, mi nem vétettünk Kynera ellen! Nincs oka, hogy megbüntessen minket!

Egyetértően bólogatni kezdtek a többiek, és egyre felbátorodva kihúzták magukat.

- Gyere elő te csaló és akkor talán gyors halálod lesz! - kiáltotta Oxon az ég felé, mert a hang pontos helyét még mindig nem tudta megállapítani.

Erre megrebbent egy alsó ág, és egy sötét árny lebegett el a fák között. Mire mindenki odakapta a tekintetét, hirtelen eltűnt. Aztán mikor már kezdtek kijózanodni a rémületből ismét megjelent a következő fa mellett és újra eltűnt, mikor mindenki odanézett. Aztán egy hosszú és egy rövid fülsüketítő füttyszó jött a fák lombjai közül, amihez rövidest patadobogás és különböző irányból bokorzörgés csatlakozott.

- Körülvettek! - suttogta ijedten Wallace.

Társaival a tábor közepére gyűltek.

- Hogy mersz csalónak nevezni, Walton fia Oxon?! - zendült fel újra a hang a fák sötétjéből.

Mindenki a hang irányába fordult, egyikük majdnem elesett a nagy lendülettől.

- ELÁRULTÁTOK A FIAMAT, YSALDIRT! ENGEM CSALÓNAK NEVEZTETEK ÉS MEGFENYEGETTETEK! - kiabálta az ál Kynera haragosan.

(A mitológia szerint Ysaldir a Nap és Belhena a Hold, anyjuk és egyben egyetlen szülőjük pedig Kynera volt. Úgy tartották, hogy Ysaldir a kelet királya, Belhena pedig a nyugat királynője, a többi égtáj pedig anyjuk uralma alatt állt.)

Az Ónix Falka legfiatalabb tagja, egy szőke fiú, aki a Zander névre hallgatott, térdre borult.

- Ó, Kynera, mindennek Ősanyja, kegyelmezz nekünk!

- TI EMBEREK OLYAN SZÁNALMASAK VAGYTOK! AZT HISZITEK, HOGY HA TÉRDEN ÁLLVA KÖNYÖRÖGTÖK, MINDEN BŰNÖTÖK MEGBOCSÁTÓDIK?!

- Mit művelsz Zander, állj már fel! - suttogta ingerülten Oxon, és már oda is lépett, hogy felrángassa a fiút a földről.

- EGY LÉPÉST SE TOVÁBB! - jött a haragos kiáltás - NEM GONDOLTÁL BELE, HOGY ÉPP NEKED KÉNE TÉRDEN ÁLLNOD HELYETTE?!

A Falka vezére megtorpant, majd kiegyenesedve a hang felé fordult. Látszott rajta, hogy már ő sem annyira biztos a dolgában, de muszáj volt erősnek mutatnia magát, hogy a társai ezek után is őt kövessék, és ne találjanak maguknak másik vezért.

- Bocsáss meg nekem, szegény földi patkánynak, ó Ősanya! Csupán csekély értelmemnek köszönhető, hogy nem tudom, mit is vétettünk ellened és a fiad ellen - itt egy kicsit megállt, nem tudta, hogy folytassa-e vagy ne. Elég merész dolgot akart mondani, és nem volt benne biztos, hogy nem jár érte plusz büntetés. Ám végül úgy döntött, kimondja, bár kicsit átfogalmazva. - Kérlek mond el, mi az, amivel így megsértettünk, és máris térdre borulok én is!

- Ysaldir jelentette nekem a minap, hogy alig látott benneteket - kezdte nyugodt ám ingerült magyarázatát. - Mintha bujkálnátok előle, úgy látja. Mintha jobban tisztelnétek Belhenát, mint őt, hisz az utóbbi időben mindig csak nyugatra mentetek és az éjszakát ébren töltöttétek. Aztán szélhámossággal vádoltatok, amit akár a nekem tett eskütök megszegésének is vehetnék!

(Mindenki, aki ebben a mitológiában, mint vallásban hitt, 11 éves korában esküt tett Kynerának, hogy hűen szolgálni és tisztelni fogja őt.)