A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

23. fejezet

Horác és Will miután a lovakat ellátták, felállították a céltáblákat és a fáklyákat, majd leálltak beszélgetni. Haltot várták.

- Szerinted hamar meg fog gyógyulni? - kérdezte Will a barátjától.

- Fogalmam sincs - válaszolta. - Reméljük.

Will bólintott egyet. Azon gondolkozott, hogy megossza-e félelmét a hadiiskolással, ami már egy idő óta nyomasztotta. Egy ideig nem szólt semmit, majd úgy döntött, hogy inkább elmondja.

- Horác? - szólította meg barátját.

- Igen?

- Csak azon gondolkoztam... - kezdte, majd hirtelen magába fojtotta a szót és körül nézett, hogy Halt nincs-e ott a közelben. Mikor látta, hogy mestere még mindig nem jött ki a kabinból, folytatta - Szóval... Csak az jutott az eszembe, hogy... Mi lesz, ha Evy nem tud meggyógyulni mire a szörny megtalál minket?

Horác nem válaszolt azonnal. Ezen ő is gondolkodott már egy ideje és kicsit megkönnyebbült, hogy nem ő az egyetlen. Persze ettől még nagyon aggasztotta a dolog. Erről eddig nem is beszéltek, és nem volt egyetlen olyan tervük sem, amelyiket ebben az esetben használni tudnának.

- Ezen én is sokat gondolkoztam - válaszolta. - De szerintem Halt és Evy biztos ki fognak találni valamit, ha arra kerül a sor.

- Minden bizonnyal - értett egyet a vadonjáró tanonc, bár még mindig nem tudott teljesen megnyugodni. Nem azért, mert kételkedett volna két ezüstleveles társának a döntéseiben, csak úgy érezte, hogy kezdenek kifutni az időből. Ezen azonban ha akart volna sem tudott volna többet gondolkodni, mert mestere megjelent a verandán és lesietett hozzájuk.

- Készen vagytok? - kérdezte tőlük, mire mindketten bólintottak.

- Nagyszerű! Evy elmondta az egész edzéstervet, úgyhogy aszerint fogunk ma haladni - magyarázta. - Elsőnek lefutjuk ugyanazt a bemelegítő kört, mint amit előző este csináltunk. A többit majd utána elmondom.

Azzal megindult az erdő felé. A két fiú kicsit lemaradva követte és pár másodperc múlva már ők is ott futottak a fenyőfák között.

Az útvonal ugyanaz volt, csak a tempó volt egy kicsit gyorsabb. A farönknél kicsit lassítottak, de ezúttal egyikük sem csúszott meg. Aztán az utána lévő kanyartól elsétáltak a szikláig, amit most is meg kellett mászniuk. Ezzel sem volt probléma. Utána szépen, egyenletes tempóban visszafutottak a kabinhoz.

Halt elment a dobókésekért, addig a többiek bementek inni egy pohár vizet. Lopva benéztek Eveninghez is. Megkérdezték tőle, hogy nincs-e valamire szüksége, de a lány csak megrázta a fejét.

- Majd szólni fogok, ha kell valami - mondta elmosolyodva, majd intett a fiúknak, hogy menjenek, folytassák a gyakorlást.

Az idősebb vadonjáró kint várta őket.

- Benéztünk Evyhez - közölte Will. - Jól van.

Halt bólintott, majd kiosztotta a késeket.

- A célpontok ugyanazok, mint amik előzőleg voltak - kezdte el ledarálni a feladatot. - A sorrend mindegy, a lényeg, hogy ha valamelyiket megcélzod, azt találd is el! - majd odament a táblákhoz legközelebb lévő 4 fáklyához és eloltotta őket. - Egy kis nehezítés - mondta, miközben visszament a fiúkhoz.

Aztán elkezdték az első gyakorlatot. Most 40-szer kellett dobniuk, közben mindig helyet cseréltek, és Halt próbálta figyelemmel követni két társa mozdulatait, hogy ha kell, tudjon nekik segíteni. Erre csak egyszer került sor, mégpedig Horácnál, aki nem nyújtotta ki a karját rendesen, mikor eldobta a fegyvert. A gyakorlat most nem ment olyan fényesen, mint az előző, még Haltnak sem. De Evening erre felhívta a vadonjáró figyelmét, mikor mindent átbeszéltek.

- Nem fog minden olyan jól menni, mint az előzőnél, de nem kell elkeseredni. Csak többet kell majd gyakorolni. Épp ezért a késdobálást innentől kezdve 2-szer fogjátok megejteni - tette hozzá ellentmondást nem tűrően.

A szünetben ismét tettek egy látogatást Evynél, Halt újratöltötte a vizeskancsót és még segített pár ügyes-bajos dologban, majd kiment a fiúkkal az erdőbe fát gyűjteni. Utána következett a faaprítás. Most egy kicsivel kevesebbet kellett dolgozniuk, mert tegnap jóval többet aprítottak, mint amennyit kellett volna. Mikor végeztek, ismét ellenőrizték a Fantomot, aki még mindig ott rajzolgatott az ágyában. Mást aligha tudott volna csinálni. Will bevitt neki egy tányér felszeletelt gyümölcsöt, hogy ehessen egy kicsit.

- Köszönöm - mondta mosolyogva.

A fiú csak bólintott egyet. Ahogy ránézett a lányra, újra és újra bűntudata támadt. Pedig senki sem hibáztatta.

- Will - szólt utána Evy, mikor ki akart menni az ajtón. - Gyere ide egy kicsit.

A fiú visszafordult és odament.

- Ülj le - mutatott az ágy szélére.

Will óvatosan helyet foglalt.

- Bánt valami, igaz? - kérdezte kedvesen a fiútól, aki egy percig gondolkodott, hogy mit feleljen. Végül bólintott egyet.

- Elmondod?

A tanonc egy pillanatra felnézett a lányra, majd tekintetét visszafordította a fapadlóra. Igen, jó lett volna elmondani neki is. Mégis olyan nehezen szólalt meg, mintha valami megakadályozta volna, hogy kinyissa a száját.

Evy türelmesen nézett rá, egyáltalán nem siettette. Willben az is felmerült, hogy ezt csak azért tette, mert már tudta, mi a gondja, csak az ő szájából szerette volna hallani. Végül egy nagy sóhajtással erőt vett magán és megszólalt.

- Kicsit bűntudatom van a folyónál történtek miatt - vallotta be halkan lesütve a szemét. - Úgy érzem, hogy az én hibám volt az egész.

- Úgy érzed? - kérdezett vissza Evy.

Ő csak bólintott. Nem mert a lányra nézni. Lehet, hogy most mérges rá? Vagy csalódott? Mi van, ha le fogja szidni, mert valóban ő tehet mindenről? Nem mondott semmit. Lehet hogy ez azt jelenti, hogy már beszélni sem akar többé vele?

Efféle gondolatok cikáztak a fejében, amíg valaki meg nem fogta a kezét. Felnézett Evyre és látta, hogy a lány mosolyog és egyáltalán nem dühös rá. Nagy kő esett le a szívéről. Evening olyan volt neki, mint a nővére, a világért sem akarta, hogy rosszban legyenek.

- Will, te egy nagyon tehetséges, rendes fiú vagy. Ezt tudnod kell. Ahogy azt is, hogy senki sem hibáztat a történtek miatt. Bármelyikünkkel megeshetett volna. És egyáltalán nem bántam meg, hogy utánad ugrottam - mondta kedves, őszinte hangon.

Evy hangja és szavai megnyugtatták Willt, aki végre elkezdett hinni saját ártatlanságában. Örült, hogy a bűntudat nyomasztó érzésétől megszabadulhatott, de az aggódását nem tudta elűzni. És ennek az aggódásnak hangot is adott.

- Ugye meg fogsz gyógyulni, mire a Tenebrisz ideér? - kérdezte, félve a választól.

- Minden bizonnyal - válaszolta. - De akkor sem kell aggódnod, ha nem állok talpra időben. Majd Halttal kitalálunk egy tervet és minden rendben lesz. Te csak koncentrálj a felkészülésre, a többit bízd ránk.

A fiú bólintott, majd óvatosan felállt az ágy széléről. Akármennyire is szeretett volna még beszélgetni Evyvel, mennie kellett. A többiek csak rá vártak, hogy folytathassák az edzést.

A lány intett egyet neki, majd visszatért a rajzoláshoz. Will pedig, most már sokkal megkönnyebbülten, kiment a társaihoz.