A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

8. fejezet

Will és Halt már másfél órája baktattak az erdőben. Leszálltak lovaikról és úgy vezették őket, hogy kicsit mentesítsék őket a terhektől. Így lassabban is haladtak, de nem mintha olyan nagyon előre akartak volna menni. Minél távolabb voltak Evytől, annál feszültebbek lettek. Főleg Will.

- Halt? - szólalt meg Will halkan.

- Igen?

- Maga szerint Evy mikor fog visszajönni?

- Nem tudom - rántotta meg a vállát az idősebb vadonjáró. - Mikor elment, egy bő 2 órát mondott.

- És azóta hány óra telt el?

- Úgy másfél.

Will csalódottan bólintott egyet. Azt hitte, hogy több idő telt el mióta kettesben maradtak. Így viszont legalább még fél órát kell várniuk, míg Evening megérkezik.

Halt észrevette tanítványa lelombozódottságát, és mintha olvasott volna a gondolataiban, megszólalt.

- De ahogy Eveninget ismerem, bármelyik pillanatban megérkezhet.

Will már épp felsóhajtott volna, mikor Rántó és Abelard elrántották a fejüket, majdnem kitépve a két vadonjáró karját, és hirtelen megálltak. Hegyezték a fülüket és ide-oda forgatták.

- Mi ütött beléd, lovacskám? - simogatta meg Halt Abelard-t és a fülébe suttogott.

Will is bátorítóan megpaskolta lova nyakát, de egyikük sem akart megmozdulni. A két vadonjáró egymásra nézett, majd egyszerre rántották meg a vállukat. Ha a lovak nem mennek, akkor ők sem. Mondjuk eléggé aggasztotta őket, hogy a lovak ilyen furcsán viselkedtek.

- Lehet hogy valami nagy veszélyt észlelnek? - kérdezte Will Halttól.

- Nem hiszem - rázta meg a fejét. - Akkor biztosan nem cövekelnék le magukat. De minden esetre elég furcsán viselkednek.

Will bólintott és épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, mikor halk patadobogás ütötte meg a fülüket. Mögülük jött, az ösvényről, és egyre csak közeledett. Mire Willben és Haltban tudatosult, hogy egy lovas közelít feléjük, megjelent Evy Orion hátán.

Will szívéről egy egész szikla esett le, mikor meglátta a lányt. Nem igazán akarta beismerni, de nem nagyon érezte biztonságban magát nélküle. Persze, ott volt vele Halt, akit mindenkinél jobban becsült és tisztelt, de tudta, hogy mestere sincs hozzászokva az esti "műszakhoz". Ha nappal lett volna, nem lett volna ilyen gondja.

Evy megállította Oriont két társa mellett, és vidáman tekintett le rájuk a nyeregből.

- Valakinek nagyon jó kedve van - jegyezte meg Halt, miközben felpattant Abelard hátára. Will is beakasztotta a lábát a kengyelbe, majd elrugaszkodva átlendítette a lábát és máris ott ült Rántó nyergében.

- Látnotok kellett volna az arcukat! - kezdett el nevetni Evening.

Will is elmosolyodott, a lány nevetésétől mindjárt jobb kedve lett. Ahogy Haltnak is, aki iszonyatosan koncentrált, hogy ne villantson túl nagy mosolyt. Az nem vallott rá.

- Hogyan intézted el őket? - kérdezte Will a lánytól.

- Ügyesen! De most induljunk! Majd út közben elmesélem.

Mindhárman megindították lovaikat, és szép egyenletes ügetésben haladtak tovább a kanyargós és sötét ösvényen. A lovak patájának halk dübörgése visszhangzott az erdőben. Semmilyen más zajt nem lehetett hallani ezen kívül. Meg a vadonjárók halk, szinte már suttogó beszélgetésén kívül.

- És mi történt az után, hogy a sátrak mögé lopóztál? - kérdezte Will kíváncsian.

- Észrevétlenül elvágtam a köteleket, amikkel Pellegrin családja meg volt kötözve. Aztán megmondtam nekik, hogy amíg nem jelzek, addig ne moccanjanak meg. Tegyenek úgy, mintha még mindig meg lennének kötve.

- Miért?

- Mert így sokkal kevesebb az esélye, hogy rájönnek, hogy valaki a táboruk közelében ólálkodik. Ha látják, hogy a rabok keze szabad vagy csak lazább testtartásban ülnek, mint azt a béklyó engedné, könnyen gyanút foghatnak. De így semmit sem vettek észre, és Evy sem bukott le - válaszolta Halt, Evy helyett. -  Nagyon jó ötlet! Apró részlet, és sokan nem gondolnak rá. Pedig sokszor az ilyen kicsi dolgokon múlik minden - mondta a tanítványának azzal a céllal, hogy ezt a trükköt is jól megjegyezze.

Will vette az adást és bólintott.

- És mi történt ezután? - jött az újabb kérdés.

Evy felnevetett, majd vidáman folytatta a mesélést, minden apró részletet megemlítve. Will párszor felnevetett és Halt is aktívan becsatlakozott a beszélgetésbe. A hangulat sokkal oldottabb lett, mint az a legelején volt, mikor elhagyták a Gyűlés helyszínét. És ezt a hangulatot Evening minél tovább, ha lehet, egész idő alatt fent akarta tartani. Nem akarta, hogy Will féljen, nem akarta, hogy két társa feszült legyen, mert az csak nehezebbé tette volna a dolgukat.

- "Elég, ha csak én aggódom a Tenebrisz miatt. Meg az időkiesés miatt." - gondolta magában.

Észre sem vette, hogy hirtelen elcsendesült, és olyan komoly képet vágott, mintha egy tárgyaláson vett volna részt. Magán érezte Halt és Will kérdő tekintetét. Kicsit megrázta a fejét, majd felvett egy határozott mosolyt, és társai felé fordulva biccentett egyet.

- Nincs semmi baj, csak elgondolkodtam - mondta megnyugtatás képpen.

- Min gondolkodtál el? - jött a kérdés ezúttal Halttól.

- Csak azon, hogy melyik úton menjünk el Horácért - válaszolta. - Ugye most kiesett bő másfél óránk, úgyhogy ha egy rövidebb úton megyünk, ezt behozhatjuk.

Halt pár másodpercig tanulmányozta a lány arcát, majd aprót bólintott. Evy tudta, hogy az idősebb vadonjáró sejti, hogy nem mondott teljesen igazat. De hát megvolt rá az oka.

- Van egy út, ami elkanyarodik a Lazacos-folyó felé. Kicsit nehezebben járható, főleg esőben, de mindenesetre gyorsabb. És ahogy elnézem, még egy pár napig nem fog esni - nézett fel az égre Evy hunyorogva.

Egyetlen felhő sem volt az égen, a csillagok vibrálva mosolyogtak le rájuk a bársonyos sötétkék, szinte már fekete égről. A Hold ezüstös fényével megvilágította az ösvényt, így nem volt korom sötét. Evening nagyon szerette az ilyen éjszakákat, egyszerűbben megtalálhatta kedvenc csillagképeit.

Halt és Will is felnéztek az égre, és egy pillanattal később, mindhármuk szeme láttára egy hullócsillag szelte át az eget. Aznap este három kívánság fogalmazódott meg, három külön emberben, amiket egyikük sem mondott ki. Mert köztudott volt, hogy ha egy kívánságot kimondanak, az már nem fog teljesülni.