A Vadonjáró Tanítványa : A Fantom [BEFEJEZETT]

10. fejezet

Hajnali 3 óra volt, mikor megálltak pihenni. Mindannyian fáradtan rogytak a földre. A lovak is egészen kimerültek. Pedig nem is mentek olyan sokat, mint általában szoktak. Horác szépen elnyúlt az avarban a köpenyén és csukott szemmel próbált nem elaludva pihenni. Will nagyokat ásított, és úgy tűnt, mindjárt elalszik. Ez az ásítozás Haltra is átterjedt, aki próbált ellenállni és minél éberebbnek tűnni, de sajnos ez nem egészen sikerült neki. A lány tudta, hogy Will és Halt az első napokban nagyon kimerültek lesznek. Nem egyszerű átszokni arra, hogy az ember nappal aludjon és éjjel pedig ébren legyen. Szíve szerint hagyta volna, hogy aludjanak most egy pár órát, de a tudata legmélyén megszólaltak a vészcsengők, amik folyton azt hajtogatták, hogy - "Menni kell! Menni kell! Nem állhatunk meg!".

- Tudom, hogy menni kell! - suttogta Evy magában, miközben egy fa tövének támasztotta a hátát. Annyira elengedte magát, hogy már teljesen lecsúszott az ülő helyzetből. Az eget bámulta a fák lombjai között, nézte a vibráló csillagokat. - Tudom, hogy nem állhatunk meg!

- Mennyi időnk van még a pihenőből? - kérdezte hirtelen a vadonjáró tanonc, kizökkentve Evyt a gondolataiból.

- Fél óra - válaszolt a fiú felé fordulva. - Tudom, hogy kevesebb, mint ami eddig volt, de nem sokára felkel a Nap, és akkor úgyis megállunk aludni.

Will fáradtan bólintott, elnyomva egy újabb ásítást.

***

Will és Horác félálomban voltak, mikor Evening bejelentette, hogy vége a pihenőnek. Mindenki lassan feltápászkodott, és készülődni kezdett.

- Ha jól számolok, 2 óra múlva felkel a Nap! - mondta Evening, miközben felült fekete lovára. - Továbbra is az erdő szélén, a Viharszirtek vonalát követve fogunk menni. Jó lenne, ha találnánk egy barlangot, vagy biztonságos bemélyedést a hegy oldalában, ahol meghúzhatjuk magunkat.

A többiek bólintottak, majd a két fiú elindult azon az ösvényen, amit a lány mutatott nekik. Willt és Horácot különösebben nem érdekelte, hogy miért nekik kell elöl menni, túlságosan lefoglalta őket a beszélgetés. Pedig ez az apró, szinte lényegtelen dolog is egy volt Evening óvintézkedései közül. A Tenebrisznek megvolt az a szokása, hogy mindig hátulról támadott. Ami végső soron egész logikus, hisz sokkal könnyebb úgy "meglepni" valakit, ha hátba támadjuk és nem elölről közelítjük meg.

Evy és Halt nem beszéltek, csak csendben ültek a lovaikon és figyeltek. Figyelték az erdőt, a környező tájat, barlangok és mélyedések után kutattak.

- Evy? - szólalt meg hirtelen Will.

- Tessék?

- Vannak erre farkasok? - kérdezte kíváncsian.

- Ömm... Pont ezen a részen nincsenek - felelte a lány kicsit értetlenül. - De nem értem, hogy jött ez a kérdés...

- Csak tudni szerettem volna - rántotta meg a vállát a fiú.

Evy egy bólintással ráhagyta a dolgot. Már épp tért volna vissza a környezetszemléhez, mikor a tanonc újra megszólalt.

- Ha nem ezen a részen, akkor hol vannak?

- A Viharszirtek belsejében - jött az egyszerű felelet, amire egy értetlenkedő pillantás volt a válasz. - A Viharszirtek közepén van egy nagy medence - kezdett bele a magyarázásba - Egy kisebb erdőből, egy tóból és egy nagy mezőből áll. Ott tenyésznek a hegyi farkasok. Csak 4 falka van belőlük összesen. Régen többen voltak... Nagy termetűek, szürkék, ezüstösek, de nem merészkednek az ember közelébe... Hacsak nincs rá egy nagyon nyomós okuk.

- Nyomós ok alatt mit értesz?

- Például, ha szó nélkül besétálsz a területükre. Vagy ha túl közel merészkedsz a farkaskölykökhöz.

- És ha ez véletlenül megtörténik, akkor mit csinálnak? - ezt a kérdést már Horác tette fel.

- Levadásznak - válaszolt Halt egyszerűen, jól kihangsúlyozva a szót.

A két fiú nyelt egy nagyot.

- Ha támadásra kerül a sor, nincs sok esélyetek életben maradni - folytatta Evy a lehető legkomolyabban. - Úgyhogy meg se forduljon a fejetekben, hogy megkeresitek őket!

Will és Horác egyszerre rázták meg a fejüket. Persze, biztos nagyon menő lett volna látni egyet, de tudták, hogy nagy ostobaságot követnének el, ha megpróbálnák. Már ha egyáltalán ezek az állatok léteznek. Eddig mindenkitől azt hallották, hogy az egész csak egy mese. Evy volt az első kivétel. Meg akarták tudni, hogy mi az igazság.

- Evy? - fordult hátra Will a nyeregben.

- Mondd! - intett a lány, miközben a fák lombját vizslatta.

- Tényleg léteznek?

- Még szép hogy! - kapta a tekintetét a tanoncra. - Te is hallottad azt a szóbeszédet, hogy a Viharszirtek beszélnek, mikor leszáll az éj?

Will bólintott. Ezt mindenki hallotta már, és a népek ezért is féltek a hegyektől. Úgy tartották, hogy a sziklák között eltűntek lelkei adják ki a hangot.

- Szerinted az mitől van? - kérdezte a lány, de nem várta meg, hogy válaszoljon. - Nem az eltűntek lelkei visongatnak a sziklák között, mint azt sokan hiszik! Az a hang, amit hallani lehet, az a farkasok vonyítása, mikor meglátják a teliholdat. A medence különös alakja miatt a hang eltorzult és megsokszorozódott formában verődik vissza a kőfalakról - magyarázta.

Horác meglepődve pislogott, míg Will szép lassan emésztgette a hallottakat. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem a bolyongó lelkek lakta hegyek közelében kell meghúzniuk magukat. Bár a farkasok létezése, és meglehetősen közeli jelenléte egy cseppet aggasztotta. Annak ellenére, hogy Evy szerint erre a részre nem merészkednek. Aztán eszébe jutott valami, ami nem egészen állt össze. De mielőtt megkérdezhette volna, a lány újra megszólalt.

- A hegyi farkasok egész Araluenben legendás állatok. Egy időben a bundájukért vadásztak rájuk, de aztán majdnem kiirtották az egész kolóniát, így az akkori király törvénybe iktatta, hogy tilos a farkas vadászat. Azóta nem is látták a farkasokat. A farkasbőrből készült ruhák és más tárgyak egyik napról a másikra eltűntek. Senki sem tudta, mi lett velük. Az egyetlen bizonyíték, ami megmaradt, és a létezésüket igazolja, az a hegyek között rejlik, mint azt már elmondtam.

Ahogy befejezte, Will kapott az alkalmon és gyorsan feltette újabb kérdését.

- De ha a farkasok léteznek, és vonyítanak, akkor azt mi miért nem hallottuk?

- Nézz fel az égre! - mondta Evy egyszerűen. - Látod a Holdat?

- Látom...

- És teli van?

- Nincs.

- Pontosan!

A tanítvány egy ideig értetlenül bámult, majd lassan rájött a dolog kulcsára.

- A farkasok csak akkor vonyítanak, ha telihold van!

A lány bólintott. Ezek szerint a fiú figyelt arra, amit mondott. Csak kicsit sokáig tartott neki, míg megtalálta az összefüggéseket.

- Szóval, egy szónak is száz a vége, vagy száz szónak is egy a vége, akinek ahogy tetszik, a farkasok léteznek, és köszönik szépen nagyon jól vannak - zárta le a témát a fenyőzugi vadonjáró.

Utána csendesen haladtak tovább. Most már mind a négyen egy jó táborhely után nézelődtek. Egyszer csak Halt megállította Abelard-t. Felállt a nyeregben és úgy vette szemügyre a hegyek egyik sziklás részét, amely árnyékba burkolózott. Pár másodpercre volt csak szüksége, hogy megállapítsa, jól látta, amit látott.

- Álljatok meg! - szólt a társai után. - Találtam egy jó helyet a táborozásra.