Az Ifjabbik Tapmancs - Book 2: A Titkok Kamrája (Harry Potter fanfiction)

Epilógus vagy mi a szösz -avagy részlet Flower Black tulajdon naplójából

Kedves Naplóm!

Egyiptom csodálatos hely!
Tényleg.
Nem is tudom hol kezdjem... olyan eseménydús heteink voltak, hogy csak utólag írok le mindent, mert egyszer sem volt időm magamra és erre a bőrkötéses kis zsebbarátra.
Már a repülőút izgalmakkal teli volt, hiszen én még soha nem repültem.
A muglik technológiája néha tényleg lenyűgöző...
Kifejezetten örültem hogy megtapasztaltam ezt, sokkal békésebb és nyugodtabb érzés mint hop-porral, ami olyan mintha egy centrifugába kéne cigánykerekeznem....
Örültem hogy nem azt a módszert választottuk, mert Bill házában nincs kandalló, és a legközelebbi hop-por állomás Kairó másik felében volt, de tűzhelyre ugyebár az Egyiptomban élőknek nem igazán van szükségük...
Szóval így egyszerűbb, Billnek egyébként meg azért kell mindig ugyanúgy mugli módszerekkel utaznia, mert az átoktörés veszélyes munka, és... nem mondott sokat, arra hivatkozva hogy úgy is csak felizgatnám magam, és nem tudnék egy békés nyarat eltölteni a családdal.
Mondjuk ez legalább elégtétel volt számára, ugyanis mi pedig nem szóltunk egy szót se Ginny és a kamrás ügyről, hisz Mollyék azonnal fejüket vesztve iderohantak, és nem értesítették Billt, utána pedig együttes megbeszéléssel úgy döntöttünk, csak akkor mondjuk el ha kiértünk, mert akkor Bill nem utazik ki téves riasztás miatt, és nem pazarlódik el a kiutunkra félre tett pénze.
De hát a Weasley fiúk márcsak ilyenek.
Ezért nem tudtam rá haragudni, főleg hogy jogos volt, ellene fordítottuk a jó induladát, de hát... egy ilyen kínkeserves év után senkinek nem hiányzott egy befuccsolt nyári program, főleg hogy két éve nem volt így együtt a család.

Szóval a repülőutat élveztem.
Hatalmasat nevettem, mikor a habiszti-nagyszájú George büszkén dagadó keblekkel kijelentette hogy ő aztán milyen jól bírja majd, és mikor felszállt a repülő, úgy kucorodott be hamuszürke arcal az ülésébe, mint egy riadt kiskutya.
Én élveztem az utat, csak a légörvények voltak kissé félelmetesek, és a leszállásnál fájt a fülem, de szerencsére Molly sárkányfüge-teája megtette a hatását, azt direkt a bedugult fülekre találta ki egy bájitalmester.
Egyébként a muglik abszolút jófej figurák tudnak lenni.
Komolyan! Még szendvicset is kaptunk meg vizet az útra! Bezzeg a hop-por állomásoknál nem várnak minket friss uzsonnával...

Aztán miután leszáltunk, egy emeletes busszal vittek el minket Bill félre eső megyéje felé, olyan volt mint a Kóbor Grimbusz, csak tele volt festményekkel, amik piramisokat és a szfinx szobornak egy vicces portréjával, azt hiszem ha Arthur jól magyarázta karikatúrának hívják az ilyen bohókás figyelem felkeltő rajzokat. Szóval ilyen nevezetésségeket reklámozó turista busz, ugyanis rajtunk kívűl sok más ember volt flamingós ingben és hatalmas plüss figura másolatokkal az egyiptomi istenekről, szóval biztos világlátó, szuvenír-kollektor muglik lehetettek.
Szóval megérkeztünk Bill házához, ami csekély díja és kis mérete ellenére bájosnak és nagyon is elégnek bizonyult egy olyan népes, hemzsegő családnak mint mi.
Mikor megláttam fogadott bátyámat, esdeklenül bukdácsolva futottam oda hozzá, hogy a nyakába vethessem magam, ugyanis a talpunk alatt könnyen elfutó selymes homokban nem volt túl könnyű közlekedni.
Kacagva borultunk a puha dűnél közé...
Egyebként a Bill-lak három emeletes ház volt de a harmadik az csak a tető volt, amkre ki lehetett ülni napozni, amit egy füge, narancs és mindenféle citrusfa vett körül, és egy nagyon kicsi tó is, egy helyes krokodil szoborral, ami ha jól emlékszem Bill történeteire, Szobeket, Egyiptom folyójának áradásának és termékenységi istenét ábrázolta.
Én letaglózva hallgattam Bill rövid történelem óráját az istenről és a muglik bonyolult vallás rendszeréről, de természetesen az ikrek egy pillanatra sem hazudtolták meg magukat, ők eloldalogtak megdézsmálni a bőséges ültetvények gyümölcsét, amiért cserébe kaptak egy fül szorongatást és egy huncut barackot a fejükre. Előbbiért Molly, utobbiért természetesen Bill a felelős.
A tiszteletlen mese délután megszakításért én is majdnem a vállukba öklöztem, de persze azonnal kiengeszteltek egy kezembe nyomott pomelóval, amit a hátsó kertből szedtek.
Első éjszakán kézségesen be is kebeleztük.
A ház maga egyébként egy helyes bambuszbútorokból teli fürdőből, egy tágas, kerek, gyönyörű kézzel szőtt szőnyegekből és festményekből, és bőrkanapákból álló nappaliból, egy fehér színekkel domináló aranyos konyhából és hat puha, fába vájt ággyal ellátott szobából állt.
Első látásra azt hittem Bill piszkosul meggazdagodott, de aztán elmondta, hogy nem a pénzének köszönheti ezt a helyes kis luxust, hanem az átok törések miatt a helyi mágus falu is bőkezű ajándékokkal halmozza el, mint például a mi szobánkban leterített, alkonyatban vadászó sakál családot ábrázoló szőnyeg is, amit egy gyilkos hajlamú, emberevő szekrénytől megszabadított asszony szőtt neki.
Kissé a frászt hozta rám a történet, és nem is én lettem volna, ha nem akartam volna pánikolva lebeszélni Billt arról hogy folytassa a munkáját, de az instant elme-gócaimat és aggodalmaimat a Weasley család edzetten letudta kezelni egy finom narancsos pitével, amit Bill sütött viszontlátásunk örömére.
A szoba elosztás pedig jobban nem is sülhetett volna el.
Ugyebár Bill egyedül került egy szobába, a sajátjába, Arthur és Molly egy szobába, Ron és Ginny egybe, Charlienak aki későbbi hetekben érkezett, Percy kihisztizett magának egy sajátot, de a túlbuzgó prefektus, akinek nem mellesleg a roxforti leveleink mellett megérkezett az értesítés hogy iskolaelső lett, s eléggé fent kezdte hordani az orrát (igen, az átlagnál is jobban) szóval senki nem akarta az önfényező papolását hallgatni, vagy épp a prefi-jelvény suvickolását bámulni, ezért ez ellen a hely híján aggodalmaskodó családfőket kellett csak meggyőznie öntelt hisztijével. Aztán mi... George, Fred és én kiharcoltuk, hogy ne a három fiú, hanem mi kerüljünk a hármas szobába, amit természetesen először megtiltottak nekünk, de bevetettem az azt kérem szülinapomra és akkor nem kell semmi más Adu-ászt,  meg a könyörgő kutya szemeket, amik Billnél mindig vitték a prímet, és ha őt meggyőzöm, Mollyéknál is nyert ügyem van.
Egyébként meg tök mindegy volt, a születésnapomat előre hozottan (mivel augusztusban már hazamentünk) megünnepeltük.
Második nap egy hatalmas csokis-fügés torta hevert az asztalon, rajta tizenhárom szegfű illatú gyertyával, ami a koromért égette lángjait. Érdekesnek és kicsit sem ízlelő bimbó kényeztető kombónak hangozhat, de én mondom, a füge és a csokoládé mennyei párosítás.
Aztán az ajándékozás, amivel sikeresen megríkatott mindenki.
Arthur és Molly kiderült hogy titkolták előlem hogy Arthur a Reggeli Próféta nyereményjátékán megnyerve a hétszáz galleon fődíjat, megvettek nekem egy minőségi seprű ápoló készletet, amit szívem szerint azonnal visszautasítottam volna, hogy ne rám pazarolják, hanem mondjuk Ronra, akinek tavaly kétrét törte egy fúriafűz a pálcáját és ha nem maradnak el a vizsgák a kamra-ügy miatt, akkor az első Roxfort Expresszel mehetett volna haza, mert felrobbantja a vizsga bizottságot, mire a fiú vigyorogva közölte hogy ő nem hogy tudott a nyereményről, de már rég megkapta új pálcáját, amit diadalittasan meglóbált előttem, és mondta hogy igenis élvezzem ki és értékeljem a szüleink fáradozásait az ajándékom kiválasztásáért, én pedig tehetetlen és végtelen hálával vegyült bűntudattal beleegyeztem.
Aztán Billtől kaptam egy gyönyörű sálat, aminek megvoltak a maga szépség hibái, ugyanis Bill egy falubeli szövőasszonytól csak azért megtanult szőni hogy csinálhasson egy gyönyörű fekete kutyát ábrázoló kendőt, amiben a cérnák néhol rojtosan kilógtak és a kutya feje is kicsit csálén lett megszőve, de ettől volt az ajándék egyedi és tökéletes. Természetesen hatalmas, bordaroppantó öleléssel és rengeteg puszival nyugtáztam, na meg persze patagzó örömkönnyekkel.
Charlie mint később kiderült, sajnos nem tudott eljönni, mert egy megvadult sárkány kárait kellett helyrehoznia Bukaresten, és a mugli szemtanú rengeteg volt, ezért kénytelen volt az ügyekbe temetkezni, és egy hosszú bocsánat kérő levél keretein belül mélységes elnézést kért amiért nem lehet velem, amiért kissé elszontyolodtam, de az ajándéka már öröm és nem bú könnyeket fakasztott.
Ugyanis egy igazi, magyar mennydörgő sárkány tenyérben elférő miniatűr mását kaptam, aminek láthatóan én örültem egyedül, ugyanis Molly hallani sem akart róla hogy egy ilyen tűzcsiholó bestia lakjon a házában ez felelőtlen és megy is elnáspángolja Charliet hogy ilyen életveszélyes felelősséget szabadít a nyakamba, Ron irigy volt, az ikrek kísérletetezni akartak rajta, én pedig meg akartam tartani, lehetőleg egy darabban, szóval a vita elég hevesre sikeredett Tűzféreggel (így neveztem el) kapcsolatban, és végül megígértem, hogyha addig amíg a Roxfortba nem megyek, eltarthatom, majd odaadom Hagridnak, akkor megegyezésre jutunk, és nem küldjük vissza Charlienak a kicsikét.
Persze ez csak csel volt. Egy percre sem gondoltam komolyan hogy megválok Tűzféregtől, de sajnos Molly túl jól ismer, szóval írt egy levelet Dumbledorenak, aki örömmel fogadta az ötletet.
Majd megpukkantam mérgemben mikor megtudtam, de elhatároztam hogy megpuhítom Hagridot, Mollyt meg levelek formájában szépen lassan megbékítem a hangulattal hogy hazaviszem a kissárkányt.
Úgyse nő tovább a mostani centinyi méreténél, nem nagy ügy....
Szóval letudva.
Ron ajándékának is nagyon örültem, egy mozgó képes plakát a Meteors csapatkapitányáról, és egy doboz fúvógumi.
Ginny egy nagyon aranyos rajzzal rólam (meglepően ügyes) és egy légelszorító öleléssel lepett meg, még Percy egy nagy adag csokibékával vett le a lábamról. Hiába szívattam egész nyáron az új barátnőjével és iskola elsői levelével, ezért ő is hatalmas ölelést kapott.
Az ikrek pedig... hát az ikrek.
Tőlük egy csínykészletet kaptam, ami nem volt olcsó mulattság, de mikor ezt elhintettem nekik, legyintettek, és közölték hogyha velük együtt használom el a bűzbomba és csillagszóró rejtő készlet tartalmát, akkor nekik bőven megérte.
Efelől biztosítottam őket, majd olyan szoros ölelésbe vontam őket, hogy Fred még el is pirult, amiért nagyon kinevettem, mert ő sose pirul el.
Aztán jött Remus ajándéka, aki levélben érkezett egyetemben Harryvel és Hermionééval, ő egy ezüst keretbe foglalt képet küldött édesanyámról, aki egy hatalmas lepedőcsomót szorongatott, feltehetőleg engem. Apám nem volt rajta hál istennek, gondolom ő fotózott. Egy levél is volt ott tőle... amit Remus minden unszolása ellenére benne hagytam a keretben, és nem olvastam el.
Hermione már ismerte varázslény mániás oldalam, ezért egy "tíz érdekes tény minden valaha élt varázslényről, amit a legtapasztaltabb bestia idomár sem tud" kötetet vett, aminek hatására onnantól kezdve az estéim nagyrésze az egzotikus kertben ücsörögve telt el, ahogy a könyvet bújtam.
Harry csak egy nagyon szívmelengető felköszöntő levelet írt, amiben egyben bocsánatot is kért, amiért nem küldött semmit, de Durseyéket és a fiú pénz kapási és szabadon engedési esélyeit tekintve csoda hogy ezt a levelet megkaptam.
Aznap este nem győztem köszönő leveleket körmölni, miközben az ikrek pomeló héjjal dobáltak.
És én még így is szipogtam az örömkönnyektől.