Team Infinity | MARVEL ff. |

- 21 -

Egész este magam alatt voltam a kórházban történtek miatt. Miután visszaértünk a bázisra, Ethan próbált megvigasztalni, de ő sem járt túl sok sikerrel. Jelen esetben senki társaságát nem kívánom.
Órákon át Sarah-n, Mike-on, és az egész szitun kattogtam. Sarah-t nem tudom hibáztatni az ügyben, hisz ő ebben egyáltalán nem vétkes. Ellenben Mike, és.. én is. Elismerem, kedves gesztus volt tőle, hogy nem hagyta egyedül Sarah-t. De milyen alapon? Amíg együtt voltunk, ők szinte sosem beszéltek egymással. Ezért is akadtak néha komplikációk, és félreértések, hogy mind kettejükkel tudjak eleget lenni. Most pedig egy hét után visszajövök, és az fogad, hogy egy ágyban találom őket, miközben "kártyáznak". Nem ismerem Mike szándékait, de ezzel kicsit megbántott, s csalódást okozott. Hatalmas csalódást.

• • •

Másnap morcosan keltem ki az ágyból. A kedvemet még jobban roncsolta az, amikor megpillantottam a tükörben az elgémberedett ábrázatom. Így kell kezdeni egy jó napot!

Gyorsan feltoltam magamra egy laza sminket, és felkaptam magamra egy pólót, és egy farmert, majd a gyülekező terembe indultam.

A többiek már mind ott voltak, szokásosan én érkeztem utolsóként. Adam és Esme a megszokott reggeli marakodásukat folytatták, Ryan olvasott valamit, Lisette pedig Ethan-ön csüngütt, így esélyem sem volt odamenni hozzá. Legjobbnak azt véltem, ha Ryan mellé állok.

- Mit olvasol? - érdeklődtem, ahogy mellé értem.
- Agatha Christie - lóbálta meg a könyvet a kezében, majd becsukta. Erről tanúskodik az udvariassága, törődik azzal, hogy itt vagyok, és figyelemre méltat.
- Az klassz - biccentettem, majd hirtelen megjelent Talia, így már rá kellett figyelnünk.

- Jó reggelt mindenkinek! - üdvözölt minket betanult mosolyával - Remélem jól aludtatok -  na igen, én csodásan aludtam... - Azt már tudjátok, hogy kiképzés kétnaponta van, de így sem engedhetünk meg magunknak egy szabad napot, nem igaz? - vigyorgott ránk.
- Nem - mondta ki a frankót Adam. Legalább őszinte.
- Mint tudjátok, a világot egy nagy balhé közelíti, és ennek a megakadályozásához szükségünk van az újonnan szerzett erőitekre. Meg kell tanulnotok használni őket - ezt a kijelentését nem követte túl sok jó kommentálás. Hisz valamelyikünk nem ismeri az erejét, valamelyikünk már könnyeden használja, és vagyok én.. aki nem meri használni, nehogy kárt okozzon.
- A csapatok maradnak, a helyszín szintén marad. Az oktatótok vár - mutatott maga mögé, és indulásra késztetett minket.

- Lia, én még azt se tudom melyik kő erejét kaptam - vánszorgott mellém Esme, és a fején rémületet fedeztem fel. Igaz a mondás, amit nem ismerünk, attól félünk.
- Mondanám, hogy addig jó, de nem akarlak becsapni - sóhajtottam - Hidd el, nem sokára ki fog derülni, mi a te képességed. Utána tudni fogod irányítani - nyugtattam meg.
- Mint te? - röhögött fel.
- Úgy inkább ne - nevetgéltem én is.

• • •

A kiképző terembe érkeztünk, ahol ezúttal nem Jack, hanem egy nő várt ránk.

- Úgy látom, csajos buli lesz! - dörzsölte össze a kezét hevesen köszöntésképpen. Na igen, remélem, amíg mi itt felfedezzük az erőnket, addig a fiúk sem tesznek tönkre semmit a saját oktatójukkal.
- Miranda Blue vagyok - mutatkozitt be a nő - Ti pedig Esmeralda, Lia, és Lisette - mosolygtt ránk.
- Esme! Szigorúan Esme! - javította ki őt a spanyol lány. Azt hiszem már az agyára mehetett a sok új találkozás.
- Értettem! - vágta vigyázba magát a nő bohókásan. Vele is öröm lesz együtt dolgozni...
- Én vagyok Lia - mutatkoztam be, megelőzve  Miranda kérdését.
- Akkor csak te lehetsz Lisette - nézett a mellettem álló bigére. Elnézést, lányra.
- Az egyetlen - csapta hátra haját gőgösen Lisette. Ennél drámaibb már nem is lehetne...
- Szuper! Akkor kezdhetünk is! - csapott a közepébe - Már mind tudjátok, milyen erőt kaptatok?
Én kérdőn Lisette felé pillantottam, mivel róla nem tudtam semmit, majd meglátva, hogy ő is Esme-vel együtt rázza a fejét, én Miranda-ra néztem.
- Csak én - szóltam.
- És melyiket? - érdeklődött.
- Hatalom - mormogtam magamban, de meghallotta. Nem akartam kérkedni vele.
- Pff.. valódi hatalma viszont nincs - oltott be Lisette - Ellenben velem - büszkélkedett.
- Oh, igazán? - lepődött meg az oktatónk.
- Mégpedig a YouTube közönsége felett! - hencegett továbbra is.
- Ez.. igazán.. lebilincselő - bólogatott ál-döbbentséggel a nő - Na akkor! - nézett felénk izgatottan - Itt az ideje, hogy rájöjjetek, mi lakozik bennetek!

Nem túl nagy életkedvvel, de Miranda kérésétre mind a terem közepe felé kullogtunk, egymástól kellő távolságra. Erre azért volt szükség, hogy még véletlenül se sebezzük meg egymást. Mind elkezdtünk koncentrálni, és próbáltunk az új erőnkre fókuszálni. Éreztem magamban, ahogy megteltem új energiával, és ahogy ez az erő kezd a testemben szétáramlani, de egyben rettegtem attól, hogy valakit megint bántok, így inkább tompítottam a képességeimet. A többiek felé pillantottam. Lisette-n látszott, hogy nagyon erőlködik, de nem történik semmi. Esme hasonló cipőben járt, mint Lisette, de egy idő után körülötte elkezdett megjelenni valami.. több kisebb, nagyobb zöld karika, benne mintákkal. Nem sokára ez az energia egyre fokozódni kezdett, és lassan már kétségbeejtővé vált a helyzet. Nem voltam benne biztos, hogy Esme a maga ura.

- Esme! - kiáltottam rá, de nem reagált - Esme! Hallassz engem?

Hirteln felnyíltak a lány szemei, és zöld színben kezdtek el ragyogni.

- Jaj, ne - szörnyűlködtem, majd Esme felé futottam, hátha tehetek érte valamit - Lisette, segíts! - szóltam a lánynak, aki szerencsére átlátta a helyzet súlyosságát, és idefutott - Próbáljuk meg lefogni, hogy ne rázkódjon - javasoltam, s a lány szeme egyre jobban izott zöld fényben. A szemem sarkából láttam, ahogy Miranda közeledik, de egy másik pillanatban már nemhogy őt, az egész kiképző termet nem láttam! Helyette sötétség, és émelygés vette át a terepet.