Team Infinity | MARVEL ff. |

- 18 -

Mióta itt vagyok egyszer sem beszéltem se a szüleimmel, se Sarah-val, se a feletteseimmel. Mondjuk az utóbbit nem is bánom. De speciel, Sarah állapota után voltam leginkább érdekelt, hisz miattam került kórházba, és azóta se hallottam felőle semmit... Persze, a szüleim hogyléte is nagyon érdekel, ugyanis mióta "kirepültem a fészekből" alig beszéltem velük, és ez nagyon hiányzott.

Így arra az elhatározásra jutottam, hogy felhívom őket, de ez nem ment olyan egyszerűen, ugyanis idelent nincs térerő. Legalábbis olyan, ami számomra elérhető lenne. Itt lent, a bázison egy speciális hálózaton keresztül kommunikálnak az emberek, és mesterséges eszközökkel próbálnak saját térerőt fenntartani, viszont nekem ehhez nincs hozzáférésem. Legalábbis még nincs, és reményeim szerint, ha az irodába megyek, és bociszemekkel nézek a főnökre, akkor megsajnál, és orvosolja a problémámat.

Talia eligazított, így könnyen megtaláltam a bázis főnökének az irodáját. Annak ellenére, hogy az igazgató Nick Fury, ő nem itt tölti az idejét, hanem kint indul szuper titkos akciókra.

Az ajtó elé érve kettőt kopogtam, majd vártam, hogy valaki kinyissa.

- Igen? - dugta ki a fejét egy fiatal lány.
- Öhm.. Mrs. Sirald? - néztem bizonytalanul rá. Nem tűnt házasnak.
- Oh, nem - nevetett fel - Az ifjabbik. Vanessa Sirald - nyújtotta a kezét.
- Lia Johnson - ráztam meg.
- Na, és miben segíthetek, Lia Johnson? - fürkészett bizalmasan.
- Teló problémák - lengettem meg a kezemben a készüléket - Telefonálni szeretnék, de nincs hozzá hálózatom, se térerőm.
- Semmi gond! - vidult fel a lány - Fáradj be - invitált az irodába.

Az iroda közepes méretű volt. A két oldalsó fal előtt könyvesszekrények helyezkedtek el, rajta milliónyi könyvvel, és irattal. Középen állt a dolgozóasztal, hozzápasszoló székkel. Azt hittem, hogy mint minden iroda a filmekben, ez is tele lesz zsúfolva felesleges kacatokkal, és totál rendetlen lesz, de ehelyett itt tisztaság, és rend uralkodott.

- Anyu mindig iderakja az átalakító kábeleket - kutatott Vanessa az egyik asztalfiókban - De most egyet sem találok - nevetgélt kínosan, mire lelombozódtam. Ennyit arról, hogy felhívok valakit...
- De, nem akarok fanyar pofikat látni - ugrott fel hirtelen a guggolásból - Megkeresem anyut, és megkérdezem, mit tud az eltűnt kábelről - mondta sejtelmesen - Addig maradj itt!
- Köszönöm! - szóltam utána, de már kiviharzott az irodából.

Amíg egyedül maradtam, úgy döntöttem kapok az alkalmon, és körülnézek. A polcokon nem volt túl sok érdekes, figyelemre méltó holmi, viszont ahogy elsuhantam az íróasztal mellett megakadt a szemem valamin.
Az asztal fölé hajoltam, majd leolvastam, ami a rajta lévő papíron állt: "Időutazás"
Nem hittem a szememnek, ezért megdörzsöltem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban jót olvastam e.

- Mi a fene..? - hüledeztem.

Emlékszem, amikor Fury mesélt arról, hogy a Bosszúállók legutóbb az időutazás segítségével mentették meg a világot, de idáig sosem gondoltam volna, hogy létezik. Utazni az időben? Az mégis hogy lehetséges?

Leültem a székre, és olvasni kezdtem a sorokat. Írtak benne mindenféle időtörvényről, párhuzamos univerzumokról, Pym részecskékről, és minden egyéb olyan dologról, amit az agyam nem igazán akart befogadni. A lap tetejére pillantottam, ahol a kiállító cég, azaz a Stark Industries neve szerepelt. De mire kellhet ez ennek a bázisnak? Utazgatni akarnának az időben? De, ha igen, miért?

Még ezernyi ehhez hasonló kérdés fogalmazódott meg a fejemben, de hirtelen zajra lettem figyelmes, és nyílt az ajtó.

- Hát.. - lépett be Vanessa a szobába - Sajnos, anyu sem tudja, hol lehet az a fránya kábel - mutatott sajnálatot.
- Mindegy, nem érdekes - legyintettem, és a kelleténél gyorsabban reagáltam le a helyzetet. Nem hiszem, hogy bűnt követtem el azzal, hogy belelestem ezekbe az iratokba, viszont amiatt sem akartam lebukni, hogy tudom mi áll benne. Ki tudja, ki láthatja ezekez a dokumentumokat, és ki nem.
- Minden rendben? - gyanakodott Vanessa.
- Persze! - vágtam rá - Csak már várnak rám.
- Oh, persze! Menj csak! - tessékelt ki az ajtón.
- Mégegyszer köszönöm! - hálálkodtam, csak az illendőség miatt.
- Oh, rá se ránts! Remélem legközelebb tényleg tudok szolgálni valamivel - nevetgél, mire elmosolyodtam, majd elköszöntem tőle.

Útközben egész végig az időutazós dolgom járt a fejem, és annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztem, így beleütköztem valakibe.

- Jaj, bocsi! Elbambultam! - védekeztem azonnal.
- Lia! Na végre! - örült meg Ethan - Mehetünk?
- Persze, de hova? - kérdeztem furán, ugyanis nem tudtam, hogy ebben a föld alatti bázisban mégis milyen jó helyet talált...