Team Infinity | MARVEL ff. |

- 3 -

A Hold fénye gyéren világította meg a parkot, leginkább a lámpák hatására nem botlottunk meg a saját lábunkban.
Rajtunk kívűl szinte kihalt volt az egész hely és ez jelenleg így jobb is volt.

- Szóval? - kezdtem - Miről akartál beszélni?
- Rólunk - mondta, mire felhúztam a szemöldököm.
- Mike, nincs olyan, hogy rólunk - csóváltam a fejem - Már nincs olyan, hogy mi.
- De lehetne.
Nem tudtam mit mondani. Emlékszem, hogy egyszer tényleg nagyon szerettem Mike-ot, de a közöttünk lángoló tűz már rég elaludt és arra nincs sok esély, hogy újra fellobban.
- Megpróbálhatnánk újra - mondta reménykedve.
- Mike. Én őszintén nagyon sajnálom, de már nem érzek úgy irántad, mint akkor. És már nem is fogok - mondtam és láttam ahogy kezd egyre reményvesztettebbé válni.
- És ha barátok lennénk? - kérdezte, mire elmosolyodtam.
- A barátság egyik fontos alapelve a bizalom. Én a tiédet már rég elvesztettem - mondtam.
- Monica van a dologban, jól sejtem? - kérdezte, mire bólintottam. Ő az a ribanc, bocsánat, az a lány, aki miatt szakítottunk.
- Lia.. ő nem jelentett számomra semmit - kezdte védeni magát. És ott tartunk, ahol egy éve abbahagytuk.
- Mégis megcsókoltad - mondtam.
- Igen, mert.. - kezdte idegesen.
- Mert..? - kérdeztem, mert eléggé érdekelt mit talál most ki. Hirtelen a Hold sugara épp felénk vetült, így teljes megvilágítást kaptunk. Felnéztem az égre és a csillagokat bámulva vártam Mike válaszát. De nem kaptam meg. Sóhajtottam egyet, majd visszafordultam felé.
- Hidd el, minden más lenne, ha tudnám az igazat. De amíg nem mondod el nem lehetünk barátok - mondtam.
Hirtelen minden lámpa lekapcsolt és már csak a Hold világított ránk.
- Elment az áram - mondtam egy logikusnak tűnő magyarázatot - Vissza kéne mennünk.
Hirtelen a Hold fénye is kezdett csökkeni, majd hirtelen teljes sötétség telepedett ránk. Újra felnéztem az égre és megpillantottam, ahogy a Holdat eltakarja valami, de nem felhő volt. Gondoltam Holdfogyatkozásra, de a Hold nem fogyatkozott, hanem egyszerűen eltűnt. Valami elhaladhatott előtte. Fel sem tűnt, de a kelleténél tovább bámultam az eget. Egy idő után valami szokatlant véltem felfedezni. Egy lila fényt. Először kisebb volt, majd nagyobb és nagyobb. Furcsa érzésem támadt. Hirtelen sokkal erősebbnek és magabiztosabbnak éreztem magam. Olyan volt ez, mintha bármit megtehetnék, mintha mindent én irányíthatnék, majd a lila fény elkezdett csökkeni s egyszercsak eltűnt.
A Hold kezdett újra előbújni és minden érzés, ami e kis idő alatt, míg az eget bámultam támadt, hirtelen el is tűnt.
- Hé, Lia - rázta meg Mike a vállam - Minden oké?
Hirtelen el is felejtettem, hogy nem egyedül vagyok, kis időbe telt feleszmélnem.
- Persze - mondtam bambán.
- Csak mert vagy 10 percig nézted az eget és hiába rángattalak meg sem moccantál - mondta.
- 10 percig? - kérdeztem döbbenten - Nekem nem tűnt többnek 2-nél.
- Hát, néha én is elidőzök a csillagok vizslatásán - mondta bohókásan.
- Mi? Nem! Én nem. Te nem láttad azt a lila fényt? - kérdeztem.
- A mit? - kérdezett vissza értetlenül.
- A Holdat eltakarta valami és az sugározta azt a lila fényt - elevenítettem az előbb látottakat.
- Öhm.. a Holdat egy kisbolygó takarta el, ami ma halad el a Föld mellett - mondta és hirtelen eszembe jutott, hogy ma valami ilyesmit én is hallottam a tv-ből - De nem sugárzott semmilyen fényt sem, csak szimplán elhaladt a Hold előtt - mondta én pedig döbbenten néztem rám.
- De én láttam.. - kezdtem bizonygatni az igazamat.
- Talán csak túl sokáig nem pislogtál és elkezdett káprázni a szemed - mondta és ez tényleg elég logikusnak tűnt.
Hirtelen álmosság tört rám, de olyan, hogy akár itt helyben is el tudtam volna aludni.
- Menjünk vissza - mondtam s ásítottam egyet.
- De még nem fejeztük be - mondta én pedig hirtelen nem is tudtam miről beszél, de beugrott, hogy éppen azt tárgyaltuk, hogy miképp maradjunk kapcsolatban.
- Majd máskor, jó? Most eléggé elfáradtam - mondtam.
- Rendben - helyeselt - Visszakísérlek.

A szórakozóhelyre visszaérve már be sem kellett mennünk a buliba, ugyanis Sarah az épület ajtaja előtt ácsorgott.
- Na végre! - kiáltott fel, amikor meglátott minket - Már vagy ezerszer hívtalak - nézett rám. Mike számát nem tudta.
- Bocs, némítva vagyok - pillantottam rá a telómra - Haza tudnál vinni? - kérdeztem.
- Persze - bólogatott - Ennek a bulinak már amúgy is vége.
- Én úgy látom még elég sokan vannak bent és a zene is szól - mondta Mike.
- Mármint nem szószerint, csak hangulatilag - helyesbített Sarah.
- Oh, értem - mondta Mike.
- Akkor.. - kezdtem, mivel már alig álltam a lábamon. A fáradtság kezdett leteríteni.
- Menjünk - bólintott Sarah, majd elindultunk a kocsi felé.
- Szia Mike - köszöntem el a fiútól, aki csak kissé szomorkásan intett egyet.

- Megleszel? - kérdezte Sarah, miután az albérletem elé értünk.
- Igen, csak muszáj lesz egyet aludnom - mondtam.
- Oké, holnap beszélünk - köszönt el.
Kiszálltam a kocsiból és Sarah elhajtott.

Még mielőtt bementem volna a házba még egyszer, ma utoljára felpillantottam az égre. A Holdat már nem takarta a kisbolygó, már sokkal messzebb járt. Nem tudtam merre, az általam gondolt egyik irányba néztem. Nem hittem volna, hogy sikerül, de újra megpillantottam a lila fényt és éreztem az erejét. Majd megráztam a fejem, ugyanis ha így folytatom biztos, hogy elküldenek a sárgaházba és őrültnek minősítenek. Biztos csak képzelem az egészet...