Marvel {Egypercesek} • 2018 - 2020 •

•Steve•

Vége van. Lezárult egy szakasz, egy mély és fájdalmas szakasz. Folyamatosan összeszorul a szívem, ahogy elgondolkodom. Az elmúlt napokra gondolok, hogy mennyi minden történt, mennyi fájdalmas emlék keletkezett.
Még nincs teljesen vége, egy utolsó időutazás hiányzik, hogy mindent, amit elvettünk a múltból most vissza vigyük.
Halkan kopogok be a szobába, ahol Steve ül az ágy végén és mélyen gondolkodik, viszont a zajra, amit én csináltam, egyből felkapja a fejét.
– Szia. – suttogom, néha ajkaim megremegnek. Egyszerűen képtelen voltam még összeszedni magam.
– Szia. – nézz rám szomorú szemeivel majd inkább a padlóra vezeti a tekintetét. Be megyek és óvatosan leülök mellém. Fogalmam sincs, hogy pontosan most mi lehet köztünk, egyáltalán nem volt időnk ezzel foglalkozni és ezen gondolkodni. De miután Thanos az emberek népességet megfogyasztotta, miután rá találtunk, miután megöltük és nem láttunk több lehetőséget, akkor a Kapitánnyal és velem rengeteg minden történt. Lehet azért mert a dolgok ilyen hatással voltak ránk vagy más miatt, nem tudom, ahogy azt se, hogy most mi a helyzet.
– Tudod...– szívom be élesen a levegőt, de a mondandó első szava után elakadtam pár pillanatra. – Kíváncsi vagyok, hogy minden rendben-e. – de, amint ki mondtam meg is bántam. – Inkább mindegy. – állók fel az ágyról és indulnék ki mikor hirtelen megfogja a csuklóm és vissza húzz.
– Ülj le. Beszélni szeretnék veled. – simítja meg maga mellett a helyet, ahol az elébb ültem. Vissza ülök és figyelem ahogyan küzd a szavakkal. – Rengeteg mindenen mentünk keresztül, ketten és én hálás vagyok azért amiért velem voltál, de az igazság az...– itt elakadt, én pedig csak nézzem, ahogy keresi a megfelelő szót. – Mikor utaztunk az időben, megláttam a régi kedvesem és..
– Nagyon szerelmes vagy belé. – sóhajtok fájdalmasan.
– Most pedig van lehetőségem újra vele lenni, de egyben nagyon rosszul érzem magam, amiért én nem viszonzom azt amit te tettél értem. – sóhajt és a padló figyeli. Egy pillanatig keserű a csend, leginkább számomra.
– Válaszolj nekem őszintén. – nyíltak meg a könnycsatornáim és egy kósza könnycsepp csordult le az arcomon. Viszont szavaimra kék szemeivel az én barna szemeimet figyelte. – Éreztél bármit irántam?
– Igen. – mondta végig a szemeimbe nézve. Teljesen látszott rajta, hogy igazat mond. –De...
– De ő életed szerelme. – mosolyodom el keservesen majd a padlót nézzem hisz a könnyeim száguldozni kezdtek lefelé. Karjait érzem ahogy magához szorítanak és nyugtatóan simogatnak. – Kérhetek egy utolsó dolgot? – szólalok meg rekedtes hangon.
– Persze, bármit.
– Csókolj meg, de úgy, hogy ne tudjam elfelejteni. – mondom, mire a karjai megfeszülnek, de nem tétováznak. Lassan maga felé fordít és hosszasan nézz a szemembe miközben hüvelykujjával az államat cirógatja. – Szeretlek. – mondom nagyot nyelve, viszont az ő szemében megcsillan a bűntudat a sajnálat...
Lassan közelebb hajol és ajkait az enyémnek nyomja. Ez volt a legesleg fájdalmasabb és érzelmibb csók, mindegyik közül. Peggy hihetetlen szerencsés nő.

Mióta láttam a végjátékot azóta egyszer sem tudtam írni a marvel karaktereiről, egyszerűen nem ment, most pedig ezt tudtam összehozni. Sajnálom ha túl rövid lett.