•Sólyomszem•

2K 83 3
                                    

Sziasztok! Igen elég rövid, de még szerintem ilyen se volt...

Szorosan markoltam a fegyveremet miközben néma csendben lépkedtem, figyelve minden neszre vagy bármilyen nyomra akadó foltot. A teremben szinte teljes sötétség uralkodik és hatalmas kupi. Kidobott cuccok halmaza, falakat vérfoltok díszítik és nem beszélve a rágcsálókról is, amik vígan szaladgálnak ebben a romhalmazban.
Küldetésünk annyiból áll, hogy meg kell találnunk egy szerkezetet ami nagyon veszélyes a földre - mostanság mi nem?- és nem-e világiak védik. Moraljlás csendült fel, halk, de mégis hallható. Fordultam egy picit jobbra és a morajlás megszünt, viszont a ziháló, levegő vételek pedig felhangosodtak. Érzem, hogy engem figyel, hogy velem szemben áll és vár, hogy mikor támadhat rám. Botom egyre erősebben markolászom majd megnyomom rajta az alig kivehető kis fekete gombot, így meghosszabbítva a fegyverem. Mint egy lándzsa aminek nincs meg a szúrásra alkalmas vége. Zihálás erősebb lesz majd emberibb alkot látva ahogyan kihúzza magát nekem ront. A falnak taszít jóval erősebb erejével és ott tart engem. A fegyverem a légcsővemnél keresztezí magát, így megfosztva a légzésemtől. A lény; ember; állat vagy isten tudja mi, nem enged csak ott tart a falnál, mintha bele akarna préselni. Levegőért próbálok jutni ami sikertelen véghez vezet. Az árnyak és egyéb dolgok összemosódnak a levegő hiány miatt, így a lény arcán is halvány mosolyt látok. Kezdem elveszíteni az eszméletem mikor egy nyíl fúródik át a lény fején. Üveges tekintettel nézz rám majd eldől jobbra és hangosan csattan a főldön a fegyveremmel együtt.
Torkomhoz nyúlva, köhögéstől megfulladva csúszok le a padlóra, hátamat a faltól egyszer sem elvéve, most a legnagyobb támaszt ő nyújtja.
Felém siető léptek tompák, mintha víz alatt lennék. Mellettem termő alak leguggol mellém és meleg kezét a vállamra teszi.
-Jól vagy?-kérdezi aggódva. Rá nézzek, hogy be mérjem ki is van mellettem.
-Mindig.-válaszolom. Megdörzsölöm párszor a nyakam majd fegyveremért nyúlok és fel állok.
-Majd nem kinyírt.-mutatot a földönkívüli teremtmény elernyedt teste felé.
-Ott a majd nem. -feleltem, mintha ez mindennapi lenne, de ha úgy nézzük ez mindennapi is.
-A jó hír, hogy ez volt az utolsó és a kapitány is megtalálta a szerkezetet.-rántotta meg a vállát mosolyogva. Megforgatam a szemem és a kijárat felé kezdtem el lépkedni. Clint szorosan felzárkózott a nyomomba, így vele együtt hagytam el az épületet. Quinjethez érve nem érdekelve semmi ledobtam magam a kényelmes, de alvásra nem alkalmas, bőrülésbe.
-Kimerültél?-foglalt mellettem helyet Legolas.
-Ennyire nem látszik?-döntöttem hátra a fejem majd lehunytam a szemhéjam és füllel figyeltem a külvilágot.
-Ami azt illeti, eléggé rosszul nézzel ki.-nevetett. Ezen én is elnevettem mert tudtam, hogy igaza van, ezért sem vettem fel sértésnek.
-Tudom.-mondtam elhalkulva. Az álom hívott, szinte édes cukorkával csallogatott. Viszont mielőtt a cukorkáért nyúlhatam volna, oldalba vágtak nem is kicsit.
-Mi?-kérdeztem Clintre nézve.
-Nem figyeltél?
-Nem.-mondtam vissza helyezkedve az alvó pozíciómba. Megint megjelent az édesálom hasonló csallogatása, de megint mielőtt érte nyúlhatam volna a nevem hangosan hasította végig az egészet.
-Clint!-néztem rá. -Szeretnék pihenni.
-De..
-Nincs, de csak hagyj piheni.-dőltem vissza, most már viszont el ragadott az álom.

~~~

Ismerős puhaságban keltem fel,ami nem más volt, mint az ágyam. A nap fényesen világította meg a kék falakat a szobában és a fali órát is. Lustaságom ellenére felkelek elvégezni a reggeli teendőket. Ennek végeztével lassan megindulok a konyhában, ahonnan isteni illatok szállnak. A nyál összefut a számban az étel illatára és az elképzelésére.
Steve, Natasha és Clint voltak még csak lent, de ha jól látom Nat és Steve iszonyatosan sietnek valahova. Kirontva a helyiségből tűnnek el előlünk.
-Reggelt.- köszönök az íjásznak majd leülök az asztalnál.
-Neked is.- mondja ezernyi boldogsággal a hangjában majd elém rakja a reggeli fogást.
Lassan ízlelgetem az ételt, mert ez egyszerűen, eszméletlen finom.
-Ízlik?- ül le elém és úgy figyel, mintha egy bomba lennék, ami bármelyik percben felrobbanhat.
-Igen.- válaszolom bizonytalanul, de mintha rajta megkönnyebbülés jele látszódna.
-Nem lett túl sós vagy túl..
-Jó lett. Köszi Clint.- szakítom félbe. Azt sem értem miért fontos ez neki ennyire. Ahogyan eszek, érzem magamon a tekintetét ami màr zavaró.
-Meg tennéd, hogy nem bámulsz?- kérdem rá sem nézve.
-Ja. igen. Persze.- hadarja majd fel áll az asztaltól és a konyhába sétál.
-Mi bajod Clint?- kérdem fel állva az üres tányér felöl. - Talán történt valami azon a romos helyen vagy esetleg teljesen más?- kérdem a tányért a mosogatóba helyezve.
-Nem. Csak.. -megakad a mondatában szóval sokra nem jutok.
-Csak?- erősítem meg, hogy folytassa.
-Nem megyünk el majd egy étterembe?- böki ki paradicsom pirosan és zavartan.
-Clint...-nem tudom, hogyan magyarázzam meg neki, de egy rövid pár, szűk szavas válasz is megfelelő. - Ez kedves, de nem bocsi. - rázom a fejem és minél hamarabb el akarok menni. Ez a helyzet ennél kínosabb nem lehet.
-Ohh értem. -mondja szomorúan amiért meglágyul a szívem, de nem felelek semmit. Rá mosolygok majd kikerülöm és, úgy szólók vissza.
-De egy közös baráti edzés belefér.- nézek hátra. Mosolyog, de nem az igazi mosolyával.
Meg bántottam.

...ilyen visszautasítos 😅🤔

Marvel {Egypercesek} • 2018 - 2020  •Where stories live. Discover now