Marvel {Egypercesek} • 2018 - 2020 •

•Loki Laufeyson•

Őszintén. Ezt az egyik barátnőmmel írtam félig. Hát nem tudom. Szerintem nem lett jó.

A fű zöldes színét és a föld sötét barnás árnyalatát, tömérdek vörös vér tócsa borította be. Akármennyire is próbáltam tekintetemet elvezetni róla nem jártam sikerrel. Amerre néztem mindenűt tisztán rikítót az ártatlan emberek vérre és holt teste. Nem hittem el amikor mondta. Nem hittem neki. Én idióta, nem hittem neki! Ha hittem volna most nem itt tartanánk! Ez az én hibám! Az enyém! Ha komolyan veszem akkor most nem lenne ennyi ember halott! Nem lennének halottak a szüleim! Nem tartanának a haláluk felé a bosszúállók. Nem látnám Hulk megrökönyödött és sérülésekkel teli testét ahogy küzd, hogy éljen. Mély lélegzet vételekkel, fekszik a földön és szenved. SZENVED! Ahogy mindenki. A skarlát boszorkány utolsó erejét összeszedve veszi ki a húsában lévő kést. Vörös köd megjelenik a kés markolatánál és szenvedő arccal húzza ki. Testén kék, zöld, lila foltok éktelenkedtek és néhol, igen komoly vágások, szúrások. Tisztán látszik, hogy az utolsó lélegzet vételeit veszi. Natasha még mindig próbál küzdeni, de be látja semmi esélye. Elterül a földön és mikor becsukja szemeit az arca minimálisan jobb lesz. Mintha erre várt volna, hogy mikor csukhatja le végre szemeit és "pihenhet". Clint kezében még mindig ott volt a nyíl készenlétben, de már hiába. El ernyedt teste egy beton darabon feküdt. Nem vett levegőt, semmi életjel sem látszott rajta. Tony Stark a vasember páncél törmelékén feküdt. Még a páncél egy része rajta volt a bal karján. Szemeit lecsukva tartotta és nagyokat lélegzet. Vízióból csak egy darab kő maradt, ami eddig a fején díszelgett. Sólyom és Hadigép élettelen teste egy felborult kamionon feküdt. Bucky fém karja nélkül kúszik a földön, még oda nem ér gyerekkori barátjához. Ugyan úgy mint Amerika csillagos hőse, ő is az autóhoz támasztja hátát. Nehezen veszik a levegőt, ruhájuk mocskos a vérüktől és a portól, piszoktól. A Fekete párduc is leveszi maszkját és mélyeket szippant a levegőből. Ha csak megmozdul, fájdalom jelenik meg az arcán.
Valaki felém kúszik majd lassan könnyektől teli szemmel rá nézzek. Remegni kezdek ahogy meglátom milyen sérülései vannak a személynek. Oly rossz így látni. Szívszorító, így mindenkit látni! Peter leveszi maszkját és rám néz. Ha nem kap azonnal valami orvosi ellátást ő is meghal! Nem tudok meg mozdulni, mintha oda szögeztek volna a véres talajhoz. Egyre jobban remegtem és a könnyeim is elindultak az arcomon. Úgy éreztem, hogy az én szívem is kapót egy kés szúrást. Ez az én hibám!
Peter megfogta a bokám majd nyöszörögve mondott ki egy szót amitől mégjobban összeszorult a szívem.
-Segíts!
Egyre jobban sírtam és ahogy le akartam hozzá hajolni, hogy megnyugtassam mellénk lépet egy a sok gyilkos közül és hátába mélyesztette kardját. Peter arc kifejezésén át suhant a félelem, fájdalom...egy könnycsepp az arcán. Nem bírtam megszólalni, nem megy!
-A királynőmhöz nem nyúlhat senki.-csendült fel annak a hangja a hátam mögül akit eddig teljes szívemből szerettem. De már ez megváltozott. Közelebb jött és megállt velem szemben. Nem néztem rá csak Petert néztem aki már holtan feküdt a földön. -Most már uralkodhatunk. -szólalt meg újra. Még mindig nem néztem rá ezért ujjaival az állam alá nyúlt ezzel kényszerítve, hogy rá nézzek. -Ne sírj királynőm. Ezzel csak rendet teremtek.
El löktem a kezét és fájdalmasan felnevettem.
-Rendet? Nálad ilyen a rend, Loki?! Szívtelen, hidegvérű gyilkos vagy! -kezdtem el vele kiabálni. -A seregeddel együtt!
-Ugyan már. Eddig itt csak káosz uralkodót, de én megoldottam ezt a problémát.-mosolyodot el.
-Gyűlöllek!-sutogtam felé.
-Szóval már nem szeretsz?-kérdezte. Egy pillanatra át futott a szomorúság az arcán.
-A tetteid miatt kiűzted belőlem azt az érzést irántad. -újra felnevettem fájdalmasan. -Mégis mit hittél Loki?! Hogy ezek után is a karjaidban fogok elaludni?! Azt, hogy forró csókot fogsz ezért kapni?! Nem. Tévedsz!
-Örülj, hogy téged nem öltelek meg!-kiáltott rám.
-Hát nem örülök.
-A királynőm vagy, az enyém! Mindent eltűrsz amit teszek! Amit teszek másokkal vagy éppen veled! Muszáj lesz eltűrnöd, vagy a következménye lesz, ha nem. -az utolsó mondatnál már halkabban beszélt. Thor jelent meg Loki háta mögött. Palástja le volt szakadva és néhol a vére díszítette ruháját.
-Nézd meg mit műveltél testvér! Rose, nagyot csalódtam benned.-mordult ránk mérgesen, mély hangon. Nehezen bírt még állni is, a levegőt úgy kapkodta, mintha bárki elszívhatná bármikor előle. Eszembe jutott egy dolog ami segíthet. Nem vagyok odáig érte, de muszáj megtennem. Még Loki nem figyelt elővettem egy kis üveget az övemből. Azért van nálam ha eldurvulna a helyzet akkor...ez segít.
-Király vagyok, bátyám! Uralkodni fogok.-mondta Loki majd mellé léptem.
-A királynővel együtt.-mondtam ahogy szorosan hozzá bújtam. Ő vigyorogva megragadta a csípőmet és mégjobban magához szorított. Loki, Thort vizslatta aki pedig engem nézett szúrós tekintettel. Kihasználva a lehetőséget az űvegtartalmát a számba vettem. Láttam Thor értetlen arc kifejezését mire én csak a mutató ujjamat a szám elé raktam. Gyors pillantást vetett Lokira majd vissza rám. A fekete hajú isten elé álltam és megfogtam az arcát mindkét kezemmel. Ezt az embert szerettem aki megölte a családom és a bosszúállókat akik a barátaim voltak. Mindig hatalomra vágyót, de sosem foglalkoztam vele és mi lett a vége. Tarkójánál fogva húztam ajkait közel az enyémhez. Még utoljára néztem a gyönyörű zöld szempárját és ápolt fekete, hosszú haját, halvány rózsaszínű ajkait és sápadt fehér bőrét mely mindig jéghideg.
Az ajkaira tapadtam és amint lehetőségem nyílt a folyadékot át engedtem az ő szájába amit muszáj volt lenyelnie. Ekkor eltávolodtam tőle és próbáltam én se nyelni miközben a könnyeimmel küzdve néztem az őt.
-Sajnálom Loki.- sutogtam és Thor mellé álltam. Loki értetlen arc kifejezése megváltozott és a torkához nyúlt. A maró hatás miatt egyre jobban fogta a torkát és adott ki szenvedő hangokat. Az erei kidudorodtak ő pedig a földre rogyott. Rám nézett és egy könnycsepp hagyta el az arcát. Hanyatt a földre vágódott és pár perc után már ő sem volt köztünk.
-Meg mérgezted?-nézett rám a szőke.
-Igen.-hajtottam le a fejem és némán sírtam.-Sajnálom.
-A te kezed is benne volt. Tudtál róla, hogy mire készül.-förmedt rám. Igaza van, tudtam róla csak nem vettem komolyan.
-Ezért sem úszhatom meg egy rács mögötti élettel ezt az egészet. Ennél nagyobb büntetés kell.-motyogtam az orrom alatt.
-Nem fogunk megölni.-felelte az istenség. Én körbe néztem a bosszúállókon. A legtöbben már életben sem voltak. Steve és Bucky egymásba karolva felénk tartottak majd megálltak és csak néztek minket.
-Ti nem.-mondtam halkan.
-Ezt, hogy érted?-kérdezte értetlenkedve. Felé fordultam és a kezembe vettem a késem. -Ne csináld Rose! -kapott volna a kezemben lévő eszközért, de elhúztam időben a kezem. Közben Steve és Bucky is mellénk értek. Megfogtam és felvágtam minkét csuklómnál az eremet. Vártam. Vártam mikor vérzek el. Talán Lokival újra együtt lehetek ha meghaltam. Akár mennyire is fáj az amit tett, szeretem. Nagyon szeretem! Vágyom az érintéseire vágyom a csókjára. Arcomon a könnyek megállás nélkül hullottak. Thor közelebb jött és át ölelte a vállamat.
-Azt hitted egy semmire való Midgardi méreggel megölhetsz?!-szólalt meg újra a gúnyos hang amit azt hittem soha nem fogok már hallani. Megfordultam és ő állt előttem. Mosolya letörlődött ahogy meglátta a csuklóimon a vért. Gyengének éreztem magam. Gyengének mert nem védtem meg a Bosszúállókat az embereket és gyengének mert sok vért vesztettem. A lábaim felmondták a szólgálatot, így összeestem. Szemeimet le csuktam és vártam, hogy végre meghaljak. Kis idő múlva éreztem, hogy valaki a fejemet az ölébe helyezi és egy csókot nyom az ajkaimra. Mikor felnéztem ki is az elmosolyodtam. Szemei könnyektől ragyogót. A hajamat simogatta és arcomat cirógatta. Olyan jó érzés volt. Legalább az ő karjaiban halok meg.
-Én nagyon szeretlek Loki! De amit tettél, arra nincs bocsánat. -sutogtam nyöszörögve. Csendben volt csak engem fürkészett. Alig bírtam fent maradni annyira hívott az álom. Minden erőmet összeszedve élveztem ki az utolsó pillanatokat.
-Én is szeretlek. -mondta ki halkan majd újra éreztem ajkait az enyémen. Aztán minden sötét lett. Szóval ennyi volt. Én miattam történt minden, de még így is annak a karjaimban haltam meg akit szeretek. Túl szép halált szánt nekem a sors, pedig meg sem érdemeltem.