Az Ifjabbik Tapmancs - Book 2: A Titkok Kamrája (Harry Potter fanfiction)

Rajtakapva, megbocsájtva, felvidítva

Kedves Flower!
Először is boldog születésnapot szeretnék kívánni, úgy gondolom nem lőttem mellé az ajándékkal.
Másfelől érdeklődni akartam, hogy megy a sorod mostanában?
Hisz legutoljára akkor beszéltünk, mikor Norbertet szöktettük meg, és hát akkor ilyesmikre nem igazán volt lehetőség társalgást kezdeményezni.
A kis tarajos azóta szépen megnőtt, igazi daliás sárkányúrfi lett belőle, és bár kicsit makacs, de azért úgy vélem jól beilleszkedett, egy Phoebe nevű magyar mennydörgővel már szimpatizál is, reméljük aranyos hibrid fiókát rittyentenek itt össze nekem.
No meg azért is írok, hogy sok sikert kívánjak a második Roxfortos évedhez, meg némi kitartást is, Bill nem rég tájékoztatott arról, mi történt ott veled.
Vigyázz magadra!
Ölel:
Szerető bátyád, Charlie

Kuncogva olvastam Norbertünk ismertetőjét, eszembe vésve, hogy nehogy elfeledkezzek majd beszámolni róla Hagridnak is...
Eszembe jutott a nagy, és hatalmas szívű, ellenben néha kicsit felelőtlen behemótunk, és rádöbbentem, hogy már mennyire hiányoznak a nála töltött teázgatások, a fog kitörő teasütemények, amiket ugyan illedelmből elvittem, de jobbára mindig Vadóc gyomrában kötöttek ki...
A tavalyi sárkány megmentő hadműveletünk után jól megerősödött Hagrid és a köztünk lévő barátság, és nem fordult elő, hogy legalább a héten egy délutánunkat nem egy kellemes kis vadőr kunyhó látogatással ütöttük el, szeretnivó óriásunk és annak nyáladzó és bújós kopójának társaságában.
Hjajj, már ez is a Roxfort hiányát váltja ki belőlem...
Elmélázva az ott szerzett kellemes perceken, érdeklődve fejtettem le a csomagolást Charlie nekem szánt ajándékáról.
A szétcincált papírok közül egy vadiúj könyv borítója bukkant elő, amin egy kínai gömblángsárkány fotója vicsorgott füstöt eregető pofával és pengeéles fogakkal.
A borítón arany betűk hirdették: Lángokból született fenevadak - Kalauz a sárkányok világában.
Belelapozva mélyet szippantottam az új könyv lapjait körbelengő, még nyomdafriss oldalak illatát, közben néhány tényt bogarásztam át a félelmetes óriás hüllőkről.
Charlie jóslata beigazolódott, imádom a varázslényeket, kiváltképp a sárkányokat, úgyhogy ez az ajándék telitalálat.
A könyvet szorosan magamhoz ölelve, hogy ne ejtsem el, nekiláttam Bill levelének is.

Kedves szülinapos!
Gondolom említenem sem kell, miért írtam meg imádott húgomnak eme levelet. Isten értessen Flower!
Mielőtt kibontod az ajándékot, ne légy lusta végig olvasni ezt, légyszíves!
Nem győzöm ebben a levélben is szajkózni neked, hogy az elmaradt egyiptomi látogatás miatt bárkit lehet okolni, csak épp téged nem.
Másodszor, lelket szeretnék önteni beléd.
Ugyebár, mint Flower Black, kezded idei Roxfortos évedet, de kérlek, ha akadnak is akik majd emiatt bánnak veled lekezelően és gyűlölködően, emelt fővel hagyd őket főni saját levükben, mert te ezerszer többet érsz annál, hogy emiatt legyél bánatos vagy emiatt emészd magad.
Kétlem hogy minden nap átolvasod majd ezt a levelet, azért arra kérlek, most jól vésd az eszedbe: csodálatos lány vagy, akit én úgy szeretek, mint Black, mert ez a név nem fog változtatni az elragadó személyiségeden és a hatalmas szíveden, ami nem érdemli meg az előítéletet.
Kitartást!
Szeretlek, te végtelen sok szeretetre méltó hugica, akire saját testvéremként tekintek, legyen Weasley vagy Black.
Nem érdekel.
Nekem te a bájos, olykor bohókás Flo vagy, és az is maradsz!
Szorosan ölel:
Szerető bátyád, Bill

Ahogy a szemeim a sor végére értek, már teljesen elhomályosultak az örömkönnyek miatt.
Szívem legmélyéig meghatottak bátyám szavai, amiket habár nem érdemeltem meg... de magkaptam...
Hogy tud Bill ennyire kedves, ennyire bölcs, ennyire... gondoskodó lenni...
Hogy tudja egyszerre, egy személyben megjeleníteni a barátot, akire bármikor számíthatok, és a bátyót, aki mindig mellettem áll?
Mivel szolgáltam rá arra, hogy a sors ezzel a fiúval hozzon egy családba, aki ennyire képes engem szeretni, pedig egyáltalán nem érdemlem meg...
Azt hiszem, Billt lassan már második édesapámnak is tudnám nevezni, hisz aki mindig talpra segített, tanáccsal ellátott, helyes útra támogatott és ha összetörtem, hagyta hogy a vállán zokogjak, az ő volt...
Bűntudatom volt, hogy Arthur ellen szóltak a gondolataim, de egyszerűen, ha meg is próbálom elfelejteni ezt az elméletet, akkor is ott motoszkálna bennem, hogy ennyi év után valódi, céljaimhoz eljutattó és bármiben segítő apaszemély számomra mindig is Bill volt...
Persze Arthurt is nagyon szeretem, legalább annyira mint a legidősebb gyerekét, ez nem változtat a dolgokon, de úgy is csak őrlödne, majd kibukna belőlem, hogy az apa szerepet annyi éven át Bill vállalta magára...
Számat rágcsálva elmélkedtem ezen, miközben Bill ajándékát is felbontottam.
Benne valami fényes csillant meg.
Egy láncot csíptem ujjaim közé, egy színtiszta aranynyakéket, aminek végén egy hieroglifákkal tarkított medál fityegett.
Csodaszép darab volt, egyszerű és nem kihívó, mégis káprázatos és szemet gyönyörködtető...
Nem igazán tudtam azonban megfejteni a bele karistolt egyiptomi nyelven íródott krikszkrakszokat, de erre a problémára orvoslást jelentett a hozzá mellékelt fecni, amin megannyi jel volt lefirkantva, melléjük pedig a betű vagy szó, amit jelképeztek, alattuk gyöngybetűkkel pedig egy "jó fejtegetést" felirat virított pimaszul.
Hosszas perceken keresztül forgattam kezemben a kis cetlit, hol azt, hol a jelképekkel tarkított medállt fürkésztem, egészen addig, még elérzékenyülten fogalmazódott meg bennem a megfejtett mondat: Drága húgomnak, szeretett bátyjától.
Markomba zártam aznapi mérhetetlen jókedvem zálogát, és egy hatalmas vigyor kíséretében hanyatlottam a fűbe, és bódultan néztem fel az égre.
Határtalan jókedvemet márcsak az iskolakezdés gondolata tudta tetézni, amivel kapcsolatban minden aggályom a felettem ellebegő, pamacsos bárányfelhőkkel együtt tovaszállt.