Vérhold

19 2 1
                                    

Nina látványa Scottban erős undort keltett. De hát kiben nem keltett volna?

- Scott, ma este vérhold lesz. Mondta eltorzult hangján a hibrid.

- Neked meg most nem kéne itt lenned. Majd Scott kardját Ninának szegezte.

- Jól tudod, hogy nem nyerhetsz. Mosolyodott el.

Majd Scott leengedte kardját és szóba elegyedtek. Az alkotónak továbbra is tervei voltak Scottal. De, hogy micsoda... Azt még Nina sem tudta, pedig Clark tudata lappangott a fejében. Egy kollektívaként működött ez az egész. Innen érezte Nina, hogy ma este megindulnak a lények. Több sem kellett Scottnak, elkezdett vissza rohanni. Figyelmeztette a helyőrséget és a többieket. Rövid idő elteltével felállították a védelmezőket a falra. Kiküldték a segélykérő jeleket a környező falvaknak. De nem érkeztek válaszok. Felszámolták őket talán? 

A nap kezdett eltűnni a mostanra már vörös égről. A hold vér vörös színekben pompázott. A kaput már éppen zárni készültek, mikor a távolból egy fényszóró látszódott. Fejét vesztve nyomta sofőrje a kürtöt. Fegyver ropogása hallatszott. Nyilván a hátul utazók tüzet nyitottak valamire. Nem voltak olyan messze a kaputól... Scott kapta meg a front parancsnokságát. Parancsba adta a kapu azonnali zárását, miután beszáguldottak az ismeretlenek. Egy kész horda volt a nyomukban. A falról tüzelni kezdtek, hogy a csapatszállítóval együtt ne érjen be a falon belülre más is. Abraham a központi épület tetejéről kémlelte mindazt, mi történik. A nagy mesemondónak mindig kell valami táplálék, nemde? A központi épületből Rádió kapcsolatban álltak a kintiekkel. Az üzemképes harci járműveik kint voltak. ez olyan 4 Katonai terepjáró volt, tetején egy M240 es gépfegyverrel. Legfeljebb 3 ember tartózkodott egyben. A közeli dombok mögött álltak készenlétbe, hogy oldalból támadjanak. A csapatszállító beszáguldott, a kaput csukni kezdték, de egy pusztító is beugrott. Scott egyszerűen ellépett a suhanó lény elől, majd nyakon szúrta miután az földre esett. Esélye nem volt a lényeknek melyek megostromolták a kaput, miután oldalba érkeztek a Hmww-k. Diadal ittasan nyitották ki a kaput. Alig egy óra alatt lezajlott ez az egész. A csapatszállítóból kiszállt egy leharcolt külsejű férfi. Elmesélte, hogy mégis mi történt. 3 csapatszállítóból 2 elveszett. Egyikben a civilek, másikban az ellátmányok. Megközelítőleg 20 katona szállt még ki a csapatszállítóból. Majd hozzátette a sofőr:
- Amúgy itt az óriások 10 es csoportokban mászkálnak?

Majd Scott elfehéredett... Elordította magát:

- Mindenki vissza! Ordította bele az adóvevőjébe. 

De már túl késő volt. Láthatáron belülre kerültek a lények. A 10 óriásból 2 már túl közel érkezett. 

- A kaput eltorlaszolni! Hallatszott a parancs. A csapatszállítóval belülről nekihajtott a kapunak Emanuel. (A másik csapat sofőrje) Ezzel valamennyi időt nyert, hogy a civilek vissza rohanhassanak a házaik pincéjébe. Természetesen csak a gyerekek. Minden férfi és nő harcolni akart az otthonáért. Még néhány gyerek is pisztollyal a kezében állt az utcákon. A már bent tartózkodó géppuskás kocsik félkörbe állták a bejáratot, majd rá szegezték fegyvereiket. 

Több ezer töltényt fogyott el másodpercenként. Pár száz Pókfajzat, három óriás.. Jó néhány pusztító veszett oda mire elfogytak a töltények. Gyorsan próbálták pótolni a veszteségeket, de sajnos nem igazán jött össze. A kapun csapások hallatszottak. Scott és kb 40 társa fegyverét kivonta. A jövevények pár tárral felálltak két oldalra, hogy oldalból lőhessék őket. Majd a kapu megrepedt. Percekig még a csata zaja is elállt. Azaz Scotték úgy érzékelték. Az idő lelassult számukra. Az adrenalin az egekbe szökkent bennük. Majd a kaput áttörték. Hamarosan pirkadni fog. Scott és társai egymás mellett küzdöttek. Sokan meghaltak. Még a légvédelmi lövegjeiket is átalakították, hogy a kapura tudjanak nézni vele. Ez volt Scott szerencséje. Ez mentette őt meg több száz lénytől. A fegyverek hangja szinte megsüketítette a védőket. A parancsokra nem reagált senki. Aztán megjelentek az égen a hárpiák. Elragadtak jó pár embert. Az Óriások a falon több lyukat törtek. Halál sikolyok mindenütt. Vértenger csurgott végig az utcákon. Csak néhány lényé.. A többi a civileké. Majd egy hatalmas ordítás rázta meg pirkadatkor a tájat. Minden még életben lévő dög visszavonult. Scott több sebből vérzett már. De nem voltak túl vészesek. Mindössze karcolások. De a kimerültség úrrá lett rajta. Elájult....

The Divine InfectionWhere stories live. Discover now