A Best Friends nevű novellasorozatom folytatása, egy összefüggő történet Lyla Hood-ról, Calum Hood húgáról.
Lyla pár év után újra összetalálkozik a srácokkal, és a 21. születésnapja alkalmából a banda meglepi őt egy lehetőséggel, hogy velük tartson...
A Kellinnél töltött délelőttöm után ebédre hazamentem, ahol anya izgatottan várt és a csomagomat bűvölte, ami az asztalon állt.
- Bontsd már ki, kérlek. Megvártalak, de nem gondoltam, hogy három órát fogsz Kellinéknél ücsörögni – morgott terítés közben izgatottan pattogva.
- Nyugalom, anya. Neked is szia, hiányoztál, örülök hogy látlak – nevettem fel végignézve rajta, alig bírt magával.
Rögtön nekiestem a csomagnak a kulcscsomómon lévő pici kihajtható bicskámmal, és ahogy kinyitottam a dobozt, anya őrült módjára vetette rá magát a csomag tartalmára.
A srácok teljesen elfelejtkeztek arról, hogy a szerződésük lejárta előtt az abban foglaltak alapján ki kell adniuk egy könyvet, úgyhogy a hazajövetelem utáni egy hétben ki sem mozdultak a házból, egy férfivel összebútorozva végig beszélgettek, válaszoltak a kérdéseire, és megírták együtt a könyvet róluk.
Anya teljesen meg volt őrülve az ötletért a többi szülővel együtt, és az első, megjelenés előtti példányt követelte magának, úgyhogy a srácok családjai három nappal a megjelenés előtt megkapták a dedikált, névre szóló kötetüket azzal a feltétellel, ha senkinek nem mutatják meg és nem publikálnak belőle egy sort sem sehol péntek reggelig.
Most előttünk hevert tehát a dobozban a két kötet, az egyik nekem, a másik anyának dedikálva, ami szerintem egy hatalmas hülyeség, mert minden nap láthatom a srácok kézírását ha akarom, teli van a garázs régi sulis tételekkel és füzetekkel pár dobozban, amiket együtt dolgoztunk ki, de mindegy. Mellette egy kis díszes, 5sos logóval ellátott kártya, amin valami titkárnő által gépelt sablonszöveg volt, de anya még ezt is megkönnyezte. Ezek voltak azok a percek, amikért megérte az a sok szenvedés, a rengeteg megbánással és aggódással töltött perc, mert legalább tudtam, hogy anya olyan büszke, hogy elmondani nem tudja és egy percre sem gondolja azt, hogy hülyeség volt a srácok kezét ilyen hamar elengedni.
Legalább az ebéd végéig kibírta, hogy ne kezdjen el azonnal olvasni, de amint befejeztük az evést, rögtön el is tűnt a könnyvel, egy tábla csokival és párszáz zsebkendővel a kezében, úgyhogy elmosogattam és kitakarítottam a konyhát, mielőtt én is a szobámba mentem volna.
Van egy csomó dolog, ami még mindig nem tiszta, és valamit tennem kellene vele, de Kellint nem akartam ezzel zaklatni, hiszen épphogy visszakaptam, ne a nyávogásom kelljen hallgatnia rögtön, viszont egyedül nem biztos, hogy elbírtam volna ezzel. Anya valószínűleg a szobájában zokogott a könyv felett, meg amúgy sem kellene ilyesmikkel zaklatnom 21 évesen, akkor ki marad? Az időzónát már automatikusan váltotta át a fejem, és számoltam ki, hogy ha nálam délután három van, akkor náluk még csak hajnal öt, de azért próba szerencse alapon küldtem egy üzenetet Mikey-nak.
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
