Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

14. Koncert

- Gyere, el kéne játszanod a dalt, amit ma tanultunk - fogta meg a kezem és behúzott a színpadra a reflektorfények közepébe az ellenkezésemet figyelmen kívül hagyva.

- Ash, én borzasztó lámpalázas vagyok, nem tudom megcsinálni - pánikoltam be egy másodpercre.

- Te vagy a legjobb dobos, akit ismerek, magam után, természetesen, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, ne izgulj - ültetett le a helyére, amíg Calum elszórakoztatta a közönséget.

- Ashton - kezdtem volna tovább tiltakozni, de olyan pillantással nézett rám, hogy nem hogy nem tudtam nemet mondani, minden gondolat kiment a fejemből. Gyorsan adtak nekem két fülest, amit betettem és beállítottuk, majd ismét Ash közelített felém.

- Beszámolok neked, majd akkor kezdheted - lépett a másik oldalára a doboknak, és miután a gitáron játszani kezdtek, hamarosan elkiáltotta magát. - Egy, két, há, négy!

Én pedig Ashton szemébe nézve ütöttem az elsőket, nem kellett a dobokra néznem, hogy tudjam, annyi ideig gyakoroltatta ezt velem ma. A szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, azonnal szívrohamom lesz, a kezeim remegtek és alig kaptam levegőt, mégis töretlenül játszottam.

A fiúk is csatlakoztak hozzám, viszont amint Ashton szólt nekem, hogy kezdhetem, rögtön énekelni kezdett, pár másodperccel később már tőlem elfordulva. Próbáltam koncentrálni, és semmit nem elrontani, de a szöveget nem tudtam figyelmen kívül hagyni, amit Ashton énekelt. Az egész számot egyedül énekelte végig a refrének kivételével, a többiek a háttérbe húzódva figyelték a szólóit, a tömeg pedig szó szerint őrjöngött.

- You're my best friend, no, I didn't stutter 'til the day end through heaven and high water. Ooh, it kills me not to tell you you're my best friend my, my best friend - fordult felém Ash, és végig engem nézett, amíg a refrént énekelték.

A szöveg, a dal, az egész felállás könnyeket csalt a szemembe, de mivel doboltam, nem tudtam letörölni vagy épp megállítani őket, és az egyik szerencsétlen operatőr éppen akkor közelített rá az arcomra, mikor egy könnycsepp legördült az rajta, és az egész stadion láthatta ezt a másodpercet a kivetítőkön.

A mosolyt még akkor sem tudtam letörölni az arcomról, mikor rájöttem, hogy az előbb épp engem mutattak az egész stadion előtt, vigyorogva néztem Ashtont és a többi srácot, mikor Luke is megtalált engem és velem szemben olyan táncmozdulatokkal kezdett gitározni, hogy majdnem kihagytam pár ütemet, úgyhogy inkább a dobokat néztem és arra koncentrálva játszottam a szám végéig.

Ez volt életem leghosszabb és egyben legrövidebb három perce is, amit a színpadon töltöttem, de amikor véget ért a szám, szinte rögtön felálltam és Ashton nyakába ugrottam, aki nevetve ölelt magához. A szám szövege volt az, ami biztossá tette, hogy ezt Ashton nekem és rólam írta, a közös emlékeink szinte filmként elevenedtek meg előttem és minden apró szövegrésznek sajátos jelentősége volt számomra.

- Te teljesen megőrültél, Ash - mondtam halkan, hogy csak ő hallja meg, de a mikrofon a kezében volt bekapcsolva, úgyhogy ezt is mindenki tökéletesen hallhatta. Akkor lett elegem a közszereplésből, lerohantam a színpad melletti helyemre, és ott nevettem végig az utolsó számot is, ami a Youngblood volt, az aznapi kedvencem. Legalábbis mielőtt ezt a csodát meghallottam volna.

A srácok elképesztően boldogan vigyorogva rohantak le a színpadról, Ash olyan energiával ugrott ismét a nyakamba, hogy majdnem elestünk, és hangosan nevetve álltunk pár percig. El sem tudom képzelni, milyen élmény lehet ez nekik, hogy egy egész aréna csak miattuk van itt és ez a rengeteg ember annyira imádja őket, hogy képesek voltak pénzt és időt nem sajnálva eljönni.

- Megcsináltuk - nevetett rám Calum és kétszer is oda kellett néznem, hogy jól látok-e, de igen, Calum tényleg elsírta magát. Szorosan magamhoz öleltem, és hagytam, hogy gondolatban visszatérjek hét évvel ezelőttre, amikor Calum megígérte nekem, hogy egy szép napon majd több ezer ember előtt fogunk játszani a színpadon. Én el is felejtettem ezt egészen eddig a pillanatig, ekkor viszont teljes erővel ért a felismerés, hogy én pár perce a világ egyik leghíresebb fiúbandájával játszottam egy színpadon, egy arénában, és ezek ugyan azok a srácok, akikkel kb születésem óta ismerjük egymást és együtt nőttünk fel legjobb haverokként.

- Meg - mondta Luke is, és csatlakozott az ölelésünkhöz, és a másik két fiú is ránk ugrott. - De ne csináljuk ezt sokáig mert én is sírni fogok, inkább ünnepeljük meg, hogy elkezdődött a turné!

Én csak nevetve megráztam a fejemet, és vigyorogva néztem végig magunkon. Ők is megcsinálták, és valószínűleg előre megtervezték ezt az egészet, tehát azt akarták, hogy én is átéljem velük ezt a csodálatos érzést.

A fiúk egyáltalán nem tűntek meglepettnek, mikor Ashton felrángatott a színpadra, és ez volt a legmeghatóbb az egészben, hogy rám gondoltak és azt akarták, hogy velük lehessek a színpadon még ha csak egy szám erejéig is.

- Gyerünk - egyezett bele mindenki, úgyhogy visszamentünk a srácok közös házához.

Vettünk pár üveg bort és pezsgőt, és immár a fiúk engedélyével alkoholizálhattam, de nem nagyon túloztam el a dolgot, mert józanul szerettem volna beszélgetni a fiúkkal.