Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

23. Váratlan vendég

Mikor legközelebb felébredtem, már sokkal jobban viseltem a helyzetet, bár még mindig borzasztóan éreztem magamat, pont mintha pár hete átment volna rajtam egy kamion. Nem sokkal később haza is engedtek, mondjuk szigorú feltételekkel, de legalább nem a kórházban kellett halálra unnom magamat. Kaptam egy mankót, mivel nagyon nehezen tudtam a jobb lábamra állni, és vissza kellett járnom kontrollra a hátam és a lábam miatt, de ezen kívül mindent rendben találtak az orvosok.

Én annyira nem voltam elégedett a helyzettel, mivel az első alkalommal, ahogy átkötözték a lábam még indulás előtt, megértettem, hogy mit is jelentett Mikey utalása pár nappal azelőtt. A jobb vádlimon nagyon csúnya sebek voltak, a külső oldalán ment át rajta a kamion kereke, még mindig élénk vörösen látszott a hús a felsértett bőröm alatt, nagyon nehezen gyógyult a seb, és rögtön megmondták nekem, hogy a hegek örökre a lábamon fognak maradni.

Nehéz volt elfogadnom a tényt, alapból sem voltam túlságosan szép, inkább átlagosnak mondanám magamat, úgyhogy így, hogy mindenhol tiszta seb és heg voltam, már biztos volt, hogy soha senkinek nem fogok kelleni. Lehetett Michael bármennyire megértő, jó barát és elképesztő segítőkész, az, hogy elfordította a fejét, mikor a lábamról lekerült a kötés és nem volt hajlandó hozzám érni azután sem, hogy beforrt a seb és már csak heges volt a vádlim, minden addigi önbizalmamat porrá zúzta.

Calum nagyon sokáig nem mert hozzám szólni. Én nem akartam beszélni vele, ő pedig nem erőltette a dolgot, Luke-ot pedig én kerültem, mert bűntudatom volt amiatt, hogy ilyen rosszul érzi magát amiatt, amin keresztül kellett mennie, és hogy szétszakítottam a bandáját, elvettem az egyetlen biztos pontot tőle.

Egyik délután magamat összeszedve átbotorkáltam a fiúkhoz a nappaliba a szobám magányából kilépve, és rászedtem magam, hogy beszéljek velük. Ez nem mehet így tovább, legalább ezt a három srácot ki kell békítenem egymással, ha már Ashton nem hajlandó hozzájuk szólni.

A térdembe még mindig belehasított néha a fájdalom, úgyhogy nagyon lassan haladtam, és büszke voltam magamra, amiért egyedül, mankó nélkül át tudtam menni, de minden jókedvem elpárolgott, mikor megláttam, hogy a három srác szótlanul ül a nappaliban és a telefonjukat nyomkodva teljesen figyelmen kívül hagyják egymást.

- Sziasztok - köszöntem halkan rájuk. Mind döbbenten kapták fel a fejüket.

- Hali - köszönt Mikey, és megint végigmért. Már rég nem kellett volna bekötnöm a lábamat, de nagyon meleg volt a házban, és nem bírtam hosszú nadrágban lenni, úgyhogy a fekete rövidnadrághoz párosítottam egy kötést, ami a térdemtől a vádlim közepéig tartott, hogy ne kelljen sem nekem, sem pedig nekik a lábamat bámulniuk.

Csak egy felső volt rajtam ezen kívül, ami egy bő szabású mélykék atléta volt, a papucsomat elvesztettem valamelyik nap, úgyhogy azt nem vettem fel.

- Abbahagytam a duzzogást - jelentettem ki egyszerűen, mivel nem tudtam, hogyan kellene elkezdenem ezt az egészet, majd leültem Cal és Mikey közé. Legnagyobb meglepetésemre Luke ugrott elsőként az ölembe, és magához húzott egy ölelésre.

- Attól féltem, hogy sosem jössz elő a szobádból - suttogta viccelődve, és miután nyomott egy puszit a homlokomra, Calum szúrós pillantásaitól kísérve visszahúzódott a helyére, a másik kanapéra

- Rettenetesen sajnálom ezt az egészet, Lyla - hajtotta le a bátyám a fejét.

- Tudom, Mikey elmondta összesen kb negyvennyolcszor - forgattam meg a szememet és Mikey oldalához bújtam. Cal döbbenten pillantott a srácra.

- Miért? - kérdezte meg.

- Mert szeretlek, akkor is, ha egy fasz vagy. Eleget bűnhődtél már akkor, mikor Lyla meghallotta ezt az egészet, láttam rajtad, hogy őszintén megbántad, de nem tudtam jobban siettetni a dolgot, mert nem akartam erőszakoskodni - mosolygott rá Mike és ököllel beleütött egy kicsit Cal vállába, majd mind a négyen egy csoportos ölelésbe szorultunk, mikor Cal megölelt minket és még Luke is ránk ugrott.

Az idilli pillanatot az törte meg, hogy valaki csengetett.

- Vártok valakit? - nézett végig rajtunk Luke, és mikor nemleges választ kapott tőlünk, az ajtóhoz sétált.

- Sziasztok - köszönt nekünk az ajtóban ácsorgó Ashton félénken. Megváltozott amióta legutóbb láttam, ami most hogy így belegondolok, több, mint két hónapja volt, csak úgy repült az idő az altatás és orvosi időpontokra járkálások között. A haja megnőtt, mintha nem vágatta volna le már több hónapja, össze-vissza állt a feje tetején begöndörödve, de ezen kívül jól nézett ki. Kipihentnek, kiegyensúlyozottnak és mindenek felett elképesztően nyugodtnak tűnt, ami rólunk egyáltalán nem volt elmondható.

- Mi a franc van veletek? - döbbent le hirtelen. Azt hiszem neki is feltűnt, hogy összesen nincs bennünk annyi lelkesedés, mint benne egyedül, és valami nagyon nincs rendben a bandával.

- Ash - ugrott fel Calum a kanapéról és Ash nyakába vetette magát, majdnem kiestek az ajtón olyan lendülettel futott neki szerencsétlen srácnak a bátyám. - Miért nem írtál vissza? - kiabált rá a kezdeti öröm után.

- Mert szükségem volt egy kis időre egyedül - mondta, amivel teljesen egyetértettem, csak abban a pár hétben, míg ő egyedül volt, zuhanyozni sem tudtam magamban, úgyhogy akármennyire vágytam rá, nekem nem adatott meg az egyedüllét. - Azután, ami történt - csuklott el a hangja, és rám nézett.

- Szia Lyla - köszönt, én pedig megpróbáltam felállni, ami elég nehezen ment. Mire álló helyzetbe szenvedtem magam, Ash keresztülsétált a nappalin, és épp előttem állt meg. - Jól vagy? - kérdezte őszintén. Mit is mondhatnék? Hogy utálom az életem és magam? Hogy mindenkit eltaszítottam magamtól az utóbbi pár hétben, sosem voltam még ennyire magányos, mint most, hogy elképesztően rosszul esik ahogy Mikey viselkedik velem, hogy hiányzott nekem és azt kívánom, bárcsak velem lett volna, mikor a legnagyobb szükségem volt rá?

- Megvagyok - válaszoltam a felgyülemlett gondolatok helyett egy szóval, ez legalább igaz volt.

- Na jólvan, most azonnal összeszeditek magatokat, helyrehozzuk a bandát, megírjuk a legfaszább dalokat, nyaralunk egy jót és mindent elölről kezdünk, mintha semmi nem történt volna meg ezelőtt a boldog perceken kívül - kezdett a lelkesítő beszédbe Ash.

- Nem nyaralunk még egy darabig, Lylának pihennie kell, három napja műtötték, kivették végre azt a szar vasat a hátából, még nem érheti víz a sebet meg nagyon kell vigyáznia magára - ismertette a helyzetet Mikey. A los angeles-i házukban voltunk, az orvoshoz vissza kellett járnom kontrollra, úgyhogy nem mehettünk vissza az otthonunkba a baleset óta.

Mikor Ash meghallotta a szavakat, látványosan kirázta a hideg, és elfordította a fejét. Király, ő is undorodik tőlem, ez hiányzott már csak - indultam a szobámba. Kicsit lassan sétáltam, de ez nem zavart meg semmiben, még abban sem, hogy miután beértem jól magamra csaptam az ajtót, és elfordítottam a zárban a kulcsot.

Sziasztok!

Kicsit nehezen, de megjött ez a rész is, sajnos nagyon beindult az egyetem, úgyhogy kicsit nehezebb időben hozni a részeket.

Jó olvasást! :)