Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

21. A vég?

Óriási sikítással és kiabálással fogadták a fiúkat és a számokat, egy idő után pedig én is beszálltam, csak nem gondolta senki, hogy az első rendes 5SOS koncertemet egy helyben állva tervezem eltölteni?

Énekeltem, sikítoztam, szégyen szemre még el is sírtam magam, mikor megláttam Mikey könnyes tekintetét a Moving Along közben. Mondjuk arról még meg kell kérdeznem, hogy mi a baj, és alaposan kifaggatom minden részletről, amit eddig nem mondott el nekem.

A srácok innen nézve teljesen más emberek voltak, csak a zenének és a közönségnek éltek, és a lehető legtöbbet foglalkoztak velünk, a közönséggel. Észrevettem a pillanatot, mikor Luke meglátott, akkor lehajolt hozzám és a kezembe dobott egy a földről felvett rózsát, amit nevetve kaptam el, elképesztően jól éreztem magam.

Mikor felszólaltak a Ghost of you első akkordjai, rögtön előkaptam a telefonomat, és a vaku mellett a kamerát is elindítottam, úgyhogy ahogy lengettem a kis szívet, mindent fel is vettem videóra a srácokból. Tejesen meghatódtak, egymással beszélgetve mutogattak körbe, és mikor a kivítítő minket mutatott, megértettem, miről volt szó. Az aréna egy ausztráliai zászlót adott ki a színes szívekkel, gyönyörű volt, és melengette a szívemet, hogy ilyen messze az otthonunktól, Amerika kellős közepén is képesek voltak ilyet csinálni értük az emberek.

A koncert után Kellin és én még váltottunk pár szót, de nem beszélhettünk sokáig, mert indulnia kellett a géphez, csak a szülinapom alkalmából jött el Calum "unszolására", ami gondolom nem volt túl hosszú folyamat. Mielőtt beugrott a taxiba, a kezembe nyomott egy kis dobozt, ami az ajándékom volt, és boldogan vigyorogva integetett míg láttam az autót. Nevetve sétáltam a fiúk öltözője felé, valahogy minden túl tökéletesnek tűnt, el sem tudtam hinni, hogy ez történhet velem, és innen nézve nem is hibáztatom magam ezért a gondolatért. Amint beléptem az ajtón, hatalmas veszekedés és kiabálás fogadott.

- Mi a faszért nem tudtad elmondani nekem, hogy együtt vagy vele? Hogy ráhajtottál? - kiabált Ashton Mikey-val.

- Nem vagyok együtt vele, fogd már fel kérlek! - kiabált vissza Mikey, még sosem láttam ennyire dühösnek, sőt, még sosem hallottam őt komolyan kiabálni ezelőtt. Rémülten léptem bentebb, és becsuktam magam mögött az ajtót, mikor meghallottam Calumot, és azt kívántam, bár ne is léptem volna be soha.

- Nem megmondtam, hogy egyikőtök se jöhet össze a húgommal? Mi lesz így a bandával srácok? Nem látjátok, hogy már most mekkora bajt csinált csak azzal, hogy itt van velünk? Ha még itt kitalálja nekem valamelyikőtök, hogy össze akar jönni vele, baszhatjuk az egészet - osztotta ki őket.

- És te nem tudod felfogni, hogy kurvára nem tudom megmondani, hogy nem akarom ezt érezni? Hogy akármilyen régóta próbálom kiverni őt a fejemből, egyszerűen képtelen vagyok rá? Ő volt az első lány, aki megtetszett nekem, és meg ne haragudj, de az ő barátja voltam előbb, mint hogy téged megismertelek volna, úgyhogy kurvára nincs jogod ebbe beleszólni. Sosem fogom egyedül hagyni őt mégegyszer, akármilyen hülyeségeket is beszélsz - lépett közelebb hozzá Mikey, és egyre vörösebb fejje kiáltozott, attól féltem, hogy még a köztük lévő asztalt is Calumra borítja, de ez nem következett be, mert Ashton közbeszólt.

- Elegem van belőletek, mindenkiből - kapta fel a vizet még jobban.

- Na mivan, csak nem bánt a dolog, hogy velem ugyan olyan jóban van, mint előtte, téged meg le se szar azóta sem? Te hagytad ott olyan ocsmány módon, bűnhődj is a tetteidért - rivallt Ashtonra Mikey.

- Michael - képedtem el teljesen. Leesett állal bámultam őket, mint akit leforráztak. Az egyetlen, akiben eddig nem csalódtam az Luke volt, ő pedig teli szájjal csámcsogott az asztal mellett ülve, de lehet hogy mind jobban jártunk, hogy emiatt nem volt lehetősége beszélni. Mind a hárman riadtan kapták felém a fejüket, és Mikey olyan szinten sápadt el, hogy az átlagostól három árnyalattal világosabb volt a bőre, ami nála elég nagy szó. Luke csak szomorúan mosolygott a háttérben, rögtön meglátta, hogy bejöttem, de nagyon örültem, hogy nem szólt senkinek erről, mert legalább meghallottam pár dolgot, amit egyébként is hallanom kellett volna már jó ideje.

- Mióta vagy bent? - nézett rám vádlón Calum.

- Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, hogy mekkora köcsög vagy, Cal. Hazamegyek - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tudtam, hogy csinál valamit a háttérben, sejtettem hogy miatta volt olyan Ashton, amilyen, de ahogy lassan feldolgoztam a szavakat, minden összeállt a fejemben. Ash nem kerülhetett közelebb hozzám, mert Cal megtiltotta neki. De akkor Mikey miért kockáztatott mindent? - gondolkoztam el.

Talán mert azt mondta, hogy tetszel neki, te hülye? Rivallt rám egy belső hang. Oké, asszem hivatalosan is kezdek megőrülni.

- Én annyira sajnálom, Lyla - lépett egyet felém Calum, úgy látszik rádöbbent, hogy tényleg túl messzire ment.

- Kérlek, ne menj haza - jutott el Mikey tudatáig, hogy mit is mondtam az előbb.

- Miért nem mondtad el nekem? Miért nem szóltál semmiről? - kértem számon sértetten. Fájt ez az egész, szembesülni azzal, hogy az első találkozásunk óta tetszek Michaelnek, és egy rohadt kis jelzést vagy utalást nem tett az elmúlt évek alatt, amíg menthetetlenül bele voltam esve, és akkor kellett megtudnom ezt, mikor már rég Ashton miatt fájt a fejem, mikor bármelyik percben megkaphattam volna őt korábban és boldogan élhettünk volna, míg meg nem halunk? A rohadt életbe, miért ilyen bonyolult minden a fiúk mellett?!

- Mert féltem, hogy úgyis nemet fogsz mondani. Nem akartalak elveszíteni, te vagy a legjobb barátom, mindig is te voltál az egyetlen támaszom, rád bármikor számíthattam - remegett meg a hangja, amitől hevesebben kezdtem venni a levegőt.

- De Mikey - kezdtem volna a mondatba, de hirtelen megértettem még egy dolgot. - Calum, én annyira utállak - kiáltottam, ami szinte már sikításnak is elment volna. - Te ezt tudtad egész végig, ugye?

- Én... - motyogott, de nem is kellett több dolgot mondania, tudtam a választ. Calum volt az egyetlen ember, akinek elmondtam, hogy tetszik nekem Mikey és hogy mennyire komolyan gondolok mindent vele kapcsolatban, de Calum állandóan azt mondogatta, hogy nem illünk össze, hogy nem vagyok Mikey esete és soha nem alakulna köztünk semmi jól amilyen a személyiségünk. Borzasztó ideges lettem, egy egész világ omlott bennem össze abban a pillanatban, és egyszerűen elegem lett mindenből.

- Utállak, Calum Hood - ordítottam rá, és gondolkodás nélkül kirohantam az öltözőből, végigszaladtam a szinte üres folyosókon a hátsó kijáratig, és mivel hallottam, hogy valaki követ engem, anélkül vágtam át az úton, hogy szétnéztem volna, és már késő volt megállni, mikor észrevettem, hogy egy kamion hajt felém a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel. Az utolsó dolog, amire emlékszem egy hatalmas csattanás és egy hang, ami olyan keservesen, annyi fájdalommal kiáltotta a nevemet, ahogy még sosem hallottam azelőtt.