27. Itt az idő

265 22 1
                                    


- Szia Lyla – hallottam meg Mikey édes, álmosságtól rekedtes hangját a telefon másik végén.

- Szia Mikey – mosolyodtam el automatikusan.

Már lassan két hónapja együtt voltunk, viszont én nem sokkal azután, hogy a srácok elkezdtek próbálkozni a banda helyrehozásával, hazajöttem Ausztráliába. Anyának szüksége volt rám, a turné véget ért, dolgoznom kellett, de a legfontosabb, szükségem volt egy kis távolságra ettől a négy sráctól, akik teljesen máshogy viselkedtek velem amióta Mikey és én egy párt alkottunk.

Meglepően simán mentek a dolgaink, nem veszekedtünk, mindent megbeszéltünk és boldogok voltunk együtt. Néha voltak ugyan olyan napok, amikor azt éreztem, hogy belehalok a távolságba, és nem ez a legjobb módja elkezdeni egy kapcsolatot, de minden kétségbeesett üzenetemre jött egy biztató válasz, pár kedves szó vagy egy-két kép, amik újra meg újra pozitív energiákkal töltöttek el és segítettek túlélni minden napot.

A sérüléseim rekordsebességgel kezdtek gyógyulni, anya szerint a szerelem csodája miatt, szerintem meg amiatt, hogy végre otthon lehettem, nyugodtan és csöndben, nem pedig a Los Angelesi nyüzsgésben töltöttem idegen orvosokkal a hétköznapjaimat.

A térdemmel szinte minden rendben volt azon kívül, hogy nem tudtam huzamosabb ideig guggolni és térdelni, nem is nagyon csináltam semmi ilyesmit. A hátammal külön tornára kellett járnom, de pár alkalom után már minden gond nélkül tudtam hajolni és mozogni, úgyhogy úgy éreztem, minden rendben van.

Minden, kivéve egyetlen dolgot, hiába volt itt nekem anya, a távolban pedig a banda, elképesztően hiányoltam a barátaimat. Kellin még mindig nem reagált az üzeneteimre, a közösségi oldalakon egyszerűen letiltott, hatalmas űr maradt bennem a hiánya miatt. Ashley volt az egyetlen, aki a régi, ausztráliai ismerőseim közül beszélgetett velem, viszont vele csak ritkán beszéltem és minden csak nagy általánosságokban került szóba, semmi túl személyes téma.

Korábban sosem gondoltam volna, hogy lesznek olyan napok az életemben, amikor arra sincs időm, hogy az időt megnézzem a telefonomon, nem hogy egy gyors üzenetet írjak, hogy elfelejtek anya üzeneteire válaszolni, hogy még az is este jut eszembe, hogy semmit nem ettem mert akkora pörgésbe és nyüzsgésbe kerülök, hogy nem tudok ilyesmikre koncentrálni.

Egy idő után besegítettem itt-ott a turné körül, leginkább a hangbeállításoknál ugrottam be a fiúk helyett, ezek mellett pedig többször kötöttem ki a stylist és sminkes lányok között, ellestem tőlük egy csomó praktikát, beszélgettünk és olyan jól éreztem magam velük, hogy teljesen megfeledkeztem néha a körülöttem lévő való világról.

- Mi újság, hogy vagy? – tette fel a szokásos napi kérdését Mikey, visszarántva a kalandozó gondolataim közül. Elképesztően törődő és kedves volt, és én is próbáltam ezt viszonozni minden adandó alkalommal.

- Megvagyok, ma délután ötkor megyek az egyetemre egyeztetni az anyaggal és a vizsgákkal kapcsolatban, még jó hogy hívtál mert tuti elfelejtem – rémültem meg egy pillanatra, és fel is ültem az ágyból ahol addig pihentem mivel aznap nem kellett dolgoznom a suli miatt, majd a konyha felé vettem az irányt.

- Na ez jól hangzik, remélem mindennek jól jön ki az időpontja, majd leírod nekem őket? – kérdezte halkan, kedvesen de szinte azonnal meghallottam a háttérben egy semmivel össze nem téveszthető hangot, pedig azt hittem még mindenki alszik náluk.

- Kivel beszélsz, Mikey, csak nem a cukimuki barinőddel? – nyávogott Luke a szobában olyan hangosan, hogy még hozzám is eljutott az üzenete Ausztráliába.

Ghost Of You (5SOS fanfitcion)Where stories live. Discover now