28. Kellin

251 23 2
                                    

Az egész azzal kezdődött, hogy következő nap úgy ébredtem fel, hogy még mindig bennem volt az elhatározás, hogy ideje megváltanom a világot. Ezért aztán gyorsan összekészültem, felöltöztem, kivasaltam a hajamat, ettem pár szelet pirítóst és elindultam Kellinék házához.

Semmivel nem lehetett volna megállítani, pedig ahogy annak lennie kell, legalább három dolog miatt kellett volna visszafordulnom azzal a lendülettel ahogy elindultam, időközben eszembe jutott, hogy el kéne vinnem megsétáltatni a kutyát és ez tökéletes alkalom lett volna mégsem akartam visszafordulni, ezután tizenöt másodperccel anya felhívott, hogy megjött egy csomagom, amit már hetek óta vártam, mindezek tetejébe a telefonom is sípolni kezdett, miszerint épp most jelent meg az egyik kedvenc előadóm új száma amit hetek óta várok, a fülhallgatóm pedig otthon csücsült az éjjeliszekrényemen.

- Semmi gond, Lyla, minden oké lesz. Csak menj oda, mondd meg neki a tutit és kész. Legalább egy esélyt adj neki – biztattam magam a házuk előtt megállva bizonytalanul és kifulladva mert körülbelül rohamtempóban érkeztem. Pár mély levegővétel után magamat megemberelve a csengőhöz léptem, és egy kicsit hosszabban nyomtam meg, mint szükséges lett volna, de mindenképp azt akartam, hogy valaki nyisson nekem ajtót.

- Szia, Lyla! – kiáltott fel mosolyogva Quinn, Kellin anyukája. Hosszú, göndör barna haját egy kontyba fogta, a hétköznapokban viselt kontaklencséi helyett egy sötétbarna keretes szemüveget viselt, és elképesztően jól nézett ki az épp rajta lévő rövidnadrágban és egy-két számmal nagyobb bordó pólójában. – Ezer éve nem láttalak, gyere be nyugodtan. Milyen volt a kirándulás Calumékkal? – mosolygott még aranyosabban, mint itthon mindenki, egy egyszerű kisfiúként ismerte a bátyámat, nem pedig egy híres szupersztárként nézett rá és velem sem bánt különlegesen miatta, nem kérdezgetett állandóan róla, igazából azt sem tudta, pontosan mit csinálnak a srácok.

- Nagyon jó volt, élveztem az utazást, jó volt világot látni – feleltem ahogy bentebb léptem és becsuktam az ajtót magam mögött. – Gyönyörű helyeket láttam, és volt valami varázsa annak, hogy ilyen messze voltam az otthonomtól. Sőt, még zenélhettem is a srácokkal, ami egy megtestesült álom volt - álltam meg a nappaliban mellette.

- Igen, mesés érzés tud lenni, mi Kellin apjával a nászutunkat Norvégiában töltöttük, életem legjobb két hete volt – nevetett fel boldogan nosztalgiázva. – A sok ember körülötted, akikről azt sem tudod, hogy milyen nyelven beszélnek, a sok felfedeznivaló, elképesztő élmény. Kérsz valamit inni? – tért el teljesen a tárgytól és a konyha felé intett.

Quinn és a volt férje, Frank körülbelül három éve váltak el mert Frank hosszú hónapokig csalta Quinnt egy nővel, nagyon nagy vita volt az ügyből, kiabáltak pár hétig egymással mire eljutottak a válásig. Quinn azonban még most is ugyanolyan lelkesen és boldogan tud visszaemlékezni pár közös emlékükre, mintha a mai napig együtt lennének. Nagyon csodálom ezért a szemléletért, hogy hálás mindenért amit kapott, már továbblépett de a boldog emlékek megmaradtak a kapcsolatából neki.

- Igen, egy pohár víz jól esne – válaszoltam a kérdésére a kinti hőségtől a légkondis házban menedéket lelve. Borzasztó meleg volt, januárban szokott a legnagyobb hőség lenni, és elég rosszul bírtam, általában mindenhová vittem magammal egy kis vizet, de ma még azt is elfelejtettem.

- És hogy vagy mostanában? Nagyon jól nézel ki – dicsértem meg a vizet kortyolgatva. Kellin még ráér egy kicsit, addig is gyűjtöm az erőt amíg az anyukájával beszélgetek.

- Hát mintha kicseréltek volna, jól látod, nagyon jól érzem magamat. Képzeld – hajolt közelebb hozzám, mintha valami bizalmas információt akarna átadni. –, van egy férfi, Roger, akivel most ismerkedem és nagyon jól alakulnak a dolgok. A munkahelyemen futottunk össze, egy villanyszerelő, de annyira nem tud érdekelni, hogy mit dolgozik, kedves, édes, ő is elvált és van egy kislánya, rengeteg dolgot meg tudunk beszélni egymással – vigyorgott és kicsit zavarba is jött, elpirulva próbált valami elfoglaltságot találni beszéd közben. – Még Kellin is megbékélt vele viszonylag hamar, pedig azt hittem hogy nem fog engedni, alig mertem elmondani neki.

- Na hát ennek nagyon örülök, remélem minden rendben lesz veletek – mondtam de fejben már máshol jártam. Ugyan ez mikor történt, és Kellin hogy viselte? Itt kellett volna lennem neki, borzasztóan megviselte a szüleik válása még három éve, teljesen befordult tőle és nagyon sokáig tartott, mire feldolgozta.

- Szia anya, megjöttem! – kiáltott egy ismerős hang a bejárat felől, az újonnan érkezett alak jól bevágta maga után az ajtót, és reflexből a konyha felé indult, ami a nappalitól balra volt. – Hát te? – fagyott le az ajtóban engem megpillantva Igen, Kellin volt az, de ezt már abban a percben tudtam, ahogy nyílt az ajtó, valahogy előre ráéreztem. Még jó, hogy nem akartam felmenni hozzá, ha nem is volt itthon.

Csak úgy kavarogtak bennem az érzések, mérhetetlen üresség volt bennem mióta nem beszéltünk, hiányzott, nagyon nagyon hiányzott nekem. Ahogy megláttam, könnyek szöktek a szemembe és a legszívesebben megállítottam volna az időt, mert nem akartam hallani a reakcióját, az elutasító szövegét, nem akartam, hogy összetörje a szívemet, mert azt nem éltem volna túl.

Talán elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, mi játszódik le bennem, talán csak neki is elege volt a hülye balhékból, de pár lépéssel átszelte a konyhát és szorosan magához ölelt, akkora lendülettel, hogy még a székről is felemelt.

Rég nem érzett boldogsággal viszonoztam az ölelését, és csak álltunk néma csöndben pár percig. Észre sem vettem, hogy az anyukája kiment a konyhából, csak akkor, mikor elengedtük egymást és zavartan néztem Kellinre.

- Én annyira sajnálom – mondtam remegő hangon, egy hajszál választott el a teljes összeomlástól.

- Én is sajnálom Lyla. Nagyon hiányoztál – vallotta be a szemét lesütve.

- Annyira hülye voltam, elcsesztem mindent. A srácokkal... Teljesen elfelejtettem, hogy amúgy ki is vagyok, annyira összezavart ez az egész turné, a sok szarság ami ott volt, annyira elhittem hogy én is valami nagyon fontos alak vagyok, hogy teljesen elhanyagoltalak – szipogtam, pár könnycsepp végiggurult az arcomon akármennyire próbáltam nem sírni.

- Én vagyok a hülye, hogy nem bocsájtottam meg neked akárhányszor hívtál, pedig láthattam volna, hogy tényleg megbántad a dolgot és helyre akarod hozni – húzott magához újra szabadkozva.

- Maradjunk annyiban, hogy mindketten hülyék vagyunk – nevettem fel könnyes arccal, és Kellin vállába fúrtam a fejem. Végre úgy éreztem, újra otthon vagyok, és minden rendben lesz ezután. – Most pedig azonnal mesélj el nekem mindent, amiből kimaradtam. Ki ez a Roger, mit gondolsz róla? És minden mást hallani akarok – vigyorogtam rá lelkesen, és a nappaliban lévő kanapét befoglalva hosszú órákon át beszélgettünk, mindenről, ami történt velünk.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, pedig sosem hittem ebben az „igaz barátság"-ban, de úgy látszik, mégis van valakim, aki nélkül nem vagyok egész ember és akivel bármennyi idő kihagyás után ugyanúgy tudunk beszélgetni, mint előtte.

Ghost Of You (5SOS fanfitcion)Where stories live. Discover now