Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

26. Újrakezdés

- Miről beszéltél te Ashtonnal? - dübörgött fel a szívem, próbáltam helyre rakni a gondolataimat, de valahogy nem állt össze a kép.

- Azt mondta, hogy látja hogy tetszel nekem és megkérdezhetném tőled hogy mit gondolsz erről. Azt hittem hogy tisztára beléd van esve de csak megpróbált vigyázni rád, mint ahogy Cal tette. Úgy szeret, mintha a saját húga lennél, nem hibáztatom érte, de hamarabb is előállhatott volna ezzel - ráncolta a homlokát. A szívem apró darabokra tört, ahogy meghallottam, hogy kiejti a száján, hogy Ashton semmit nem akar tőlem, és még én magam sem értettem, hogy miért fáj ez ennyire.

- Igen? - biztattam a folytatásra.

- És hát én, szóval - próbált egy értelemes mondatot összerakni, és ha nem ilyen komoly dolgokról beszéltünk volna, jól kiröhögtem volna. - Nem szeretnél eljönni velem egy randira? - nyögte ki végül erőt véve magán.

- Hogy mi? - értetlenkedtem, de már összeállt minden a fejemben. Mikey nem azért kérdezte, hogy adnék-e esélyt kettőnknek, hogy a barátságunkat hasonlítsa össze, hanem mert még mindig tetszettem neki, nem azért volt kiakadva Ashton miatt, mert félt hogy mint barátot elveszít, hanem mert attól félt, hogy összejövök Ashtonnal. Soha nem szeretett még ember ennyire, mint Mike, aki minden helyzetben kiállt mellettem és visszatért hozzám, kövessek el akármilyen szörnyű dolgot. Ashton pedig? Hát őt úgysem érdeklem, egy esélyt adhatok ennek az egésznek.

- Benne vagyok - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra. - De várj. Mikey, meg kell kérdeznem valamit. Téged miért zavar ennyire a lábam?

- Nem zavar - próbált hazudni, de rögtön átláttam rajta. - Na jó, elmondom, de ne akadj ki. Minden egyes pillanat, amikor ránézek arra emlékeztet, hogy elbasztam, hogy miattam ütött el az a rohadt kamion és hogy ha korábban bátrabb lettem volna, minden bajt megelőzhettünk volna. Egy életre tönkretettelek – temette elkeseredetten a tenyerébe az arcát.

- Mikey, ne is gondolj erre. Ez az egész az én hibám volt, nem te löktél a kamion elé. Az, hogy előtte mi történt, semmit nem számít - néztem mélyen a szemébe, miután felemeltem az arcát. - Én végig azt hittem, hogy undorodsz tőlem, hogy annyira ocsmány ez a heg - mondtam nagyon halkan, remegő hangon.

- Lyla, soha nem undorodnék tőled, még akkor sem ha.. Inkább nem fejezem be a mondatot – töprengett el. – Soha – mondta helyette határozottan, és végigsimított az arcomon az egyik kezével, és egyre közelebb hajolt hozzám. Az ajtó kivágódott, Luke benézett rajta, és megláttam mögötte Ashton unott tekintetét, úgyhogy gondolkodás nélkül döntöttem, és én is egyre közelebb hajoltam a szöszi sráchoz, és hagytam, hogy megcsókoljon. Amire egyáltalán nem számítottam, az volt, hogy ettől a csóktól az egész világ felfordult, ajkaink óvatosan ismerkedtek egymással, de bennem olyan tűz gyulladt, amit még sosem éreztem korábban, és egyre többet és többet akartam a srácból, úgyhogy valami ösztönös mozdulattal hajoltam felé, egyre közelebb keveredtünk egymáshoz.

- Khm, ne most. Folytatnunk kell a megbeszélést – szólalt fel az új vezetőnk, Ashton. Pillanatok alatt felvette ezt a szerepet, nekem pedig végigfutott a fejemben a gondolat, hogy eddig miért nem így mentek a dolgok? A fiúk megpróbálták elosztani maguk között a feladatokat, mindenen osztoztak, köztük a felelősségen is, de ha lett volna egy határozott alak az élükön, ha csak a papírmunkák és üzleti ügyek területén, sokkal jobban és egyszerűbben boldogultak volna eddig is. Ashton tökéletesnek tűnt erre a célra, úgyhogy boldogan engedtük át neki az irányítást.

- És mi lesz a bandával, srácok? – tette fel a legnagyobb kérdést Ash pár órával később, miután minden egyéb kérdést körbejártunk. A menedzsment még nem kereste meg őket szerencsére, úgyhogy ők dönthettek a sorsukról.

- Két hónap múlva lejár a szerződésünk, mi lenne, ha addig próbaidőt adnánk magunknak? Számírás, pihenő, egy kis gondolkodás, és rengeteg együtt töltött idő? – ajánlotta fel Calum. – Ha minden oké lesz, ha tudunk még olyan számokat csinálni, amik sikeresek, amikkel megszólítjuk az embereket és segítünk másokon, ha ti ketten is jól bírjátok – bökött felém és Mikey felé Cal -, akkor mehet minden tovább. Ha nem, akkor vége?

- Vége? – döbbent meg Luke. A szájából ez a szó úgy hangzott, mintha egy halálos ítélet lett volna, sosem gondoltam, de ő volt a legelveszettebb a banda nélkül, minden nap gitározott és énekelt amióta itt volt a házban, és ez tartotta benne egyedül a lelket. Ha most kijelentik, hogy vége mindennek, mi lesz vele? Ez az egyetlen dolog, Luke az egyetlen személy, amiért bármimet feláldoznám, mert sosem élném túl, ha ő elveszítené a motivációját, eltűnne a süllyesztőben és tönkremenne a mi hülyeségünk miatt.

- Nem kell ilyen drámaian felfogni, Luke – mosolyogtam rá bátorítóan. – Csak egy próba, ami során a legjobbat kell kihoznotok magatokból, és ha senkinek nem okoz nagyobb problémát, hogy folytassátok, akkor minden megy tovább ahogy eddig. Rajtatok áll, hogy mi fog történni, ezzel legyetek tisztában – néztem a többi srácra szigorúan, azt hiszem az anyai ösztöneim feltörni készültek belőlem.

- Rendben, én benne vagyok – bólintott lassan Mikey.

- Én is, csináljuk – mosolyodott el Ashton halványan.

- Hát akkor legyen, Cal – bólintott rá az ötletre az utolsó srác is. Így kezdődött tehát a banda megmentő hadművelete, amit Ash csak az „utolsó próba"-ként emlegetett.

Sziasztok!

Bocsi, hogy csak most hoztam a részt, hétvégén részt vettem egy Lengyelországi kiránduláson, a következő hét pedig nagyon sűrű lesz rengeteg vizsgával, úgyhogy lehet, megint később tudok írni, de sietek ahogy tudok!

Nagyon örülök a visszajelzéseiteknek, és hogy szeretitek olvasni a történetemet! :)