Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

18. Együtt

- Mióta cigizel? - kérdezte megtörve a csendet.

- Honnan veszed, hogy cigizek? - néztem rá ártatlan arccal.

- Nem köhögtél, nem kérdezted meg hogy mit kell csinálnod - magyarázta meg.

- Ó, hát egy darabig cigiztem még régebben, asszem 17 lehettem mikor először kipróbáltam - próbáltam visszaemlékezni. Az első délután, amikor kipróbáltam a cigit az első alkalom volt, mikor bulizni indultam és kitaláltam, hogy barátokat szerzek, összehaverkodok mindenkivel, és aznap semmire nem mondok nemet.

A cigi és egy kis alkohol még oké volt, de hamar rádöbbentem, hogy nem az én erkölcsösen nevelt lelkemnek való dolog a féktelen bulizás, úgyhogy hamar hazajöttem aznap, de később még rágyújtottam párszor, mikor nagyon elegem volt a világból.

- Fura téged így látni, teljesen megváltoztál - mért végig Ash. - Mi a baj?

- Nem tudok felnőtt lenni, érett és felelősségteljes, amikor még én magam is egy gyerek vagyok nagyjából - nyögtem ki a legnagyobb problémámat. - A legszívesebben semmilyen döntést nem hoznék meg, és nem vállalnék semmiért felelősséget, csak szórakozni akarok, de mellettetek ez lehetetlen, és nem tudom felfogni, hogy hogy bírjátok még ép ésszel, és ezért vagyok a legjobban kiakadva... Mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem bírjátok, és ezt most ne vedd sértésnek, kérlek - tettem hozzá. Nem akartam őt vagy a többieket megsérteni vagy gyengének beállítani, de ez még a legerősebb embereknek is sok lett volna.

- Nehéz, de tudod mi az, ami rengeteget segít? Hogy te itt vagy velünk. Sosem voltunk még ilyen összeszedettek, mindig elkészülünk mindennel időre, addig zaklatsz minket és alig van velünk probléma, nincsenek sajtós balhék, nem kerülnek ki olyan dolgok, amiknek nem kellene, nem kezdünk el a legnagyobb faszságokon veszekedni és ezen a turnén még senki nem akart kilépni a bandából - vigyorgott büszkén.

- Hogy micsoda? Kilépni? - kérdeztem döbbenten.

- Igen. A hiatus sem szünetnek indult, annyira elegünk lett ebből az egészből, hogy megbeszéltük, hogy feloszlatjuk a bandát csak a menedzsment nem engedte meghozni a döntést amíg a szerződésünk le nem járt. És milyen jól tette, most sehol nem tartanánk enélkül, a rajongóink nélkül, a turnék nélkül. A zene nélkül - döntötte a fejét a mögöttünk lévő falnak és az eget kezdte kémlelni, amin épp akkor repült át egy repülő.

- Néha azt érzem, hogy a legszívesebben fognám magam és hazamennék és sosem néznék vissza többet, ti csináltátok magatoknak, szenvedjetek is egyedül emiatt, de egyszerűen nem tudlak elengedni titeket, ti vagytok a múltam, a legközelebbi barátaim és Cal a bátyám, jobban szeretlek titeket bárminél - vallottam be.

- Néha én is ezt tenném a legszívesebben, de amint vége ennek és csak kisebb szerepléseink lesznek, és időnk írni, minden meg fog változni, és rögtön hiányozni kezd a pörgés és az összes dolog, ami ilyenkor történik - nyílt meg nekem Ash kicsit jobban, mint előtte bármikor, én pedig örömmel fogadtam ezt.

- Igazából nem akarok elmenni - mondtam ki egy hosszasabb szünet után. A cigit elnyomtam és a mellettem lévő csikket bámultam a földön ahelyett, hogy Ashtonra néztem volna.

- Tudom, mind tudjuk. De ilyenkor mindig megijesztesz minket. Egyébként meg, Iris, hogyhogy nem mondtad soha hogy két neved van? - nevetett fel.

- Nem akarom, hogy így hívjon bárki is - vette megy mély levegőt a fájdalomtól, ami hirtelen ért.

- Miért? - érdeklődött kedvesen, és vagy emiatt, vagy amiatt, hogy a szemében igazi érdeklődést láttam, elmondtam neki az igazságot.

- Apa adta ezt a nevet nekem, addig erősködött amíg anya bele nem egyezett és ő hívott így engem - hajtottam le a fejemet. Nehéz volt elfogadni azt, hogy még most is fájt, hogy így elhagyott engem és nem akartam gyengének mutatkozni, de abban a helyzetben nem voltam képes az erős, főnökösködő lányt alakítani, aki minden helyzetben rendelkezik valami válasszal és megoldással.

- Sajnálom - simított végig a karomon óvatosan. - De menjünk be, lassan kezdődik a koncert. Akarsz ma is helyettem játszani? Énekelni van kedvem - vette elő a kiskutyatekintetét, aminek még akkor sem akartam volna ellenállni, ha nincs kedvem játszani. Megszoktam, hogy emberek előtt kell beszélnem, hogy vannak, akik fényképezkedni akarnak velem, hogy mint Calum húga, én is egy érdekes személy lettem, akit fotósok követnek ha a srácokkal van, akit leszólítanak a boltban és akinek minden szavát alaposan meg kell gondolnia, mielőtt kimondja azokat.

________

A színpad mellett állva egyre jobban vártam, hogy végre rám kerülhessen a sor, és ugyan sosem akarnám Ashtont kirakni a bandából, mint azt pár éve terveztem, imádtam szerepelni, a fiúkkal játszani és újra a banda teljes értékű részének érezni magamat. Ashton megint előttem állt, a refrént pedig felém fordulva énekelte, és egy olyan mosolyt villantott rám, amitől megcsúszott a kezem, és véletlenül rossz helyre ütöttem egyet. Nem tudom, hogy a közönségnek feltűnt-e, de én teljesen elvörösödtem, Ash pedig éneklés helyett egyenesen beleröhögött a mikrofonba, amire hatalmas sikítozás volt a válasz. Nem tudtam nem zavarba jönni attól, ahogy ez a srác rámnézett, és egyre hevesebben kezdett dobogni a szívem minden alkalommal, amikor a közelembe jött, rám nézett vagy hozzámért. Nem akartam ezt, ezért próbáltam elkerülni őt, de szó szerint lehetetlen volt, mivel állandóan egymás közelében voltunk.

- Köszönöm - ölelt át gyorsan Ashton, miután befejeztem a dobolást, és már felálltam volna, de Ash közbeszólt. - Ha van kedved, maradhatsz még egy számra. Srácok, ő itt Lyla Hood - fogta meg a kezemet és felállított, hogy mindenki jó lásson, a hülye operatőr pedig megint felém fordította a kameráját. Borzasztó zavarban voltam, de Ash nem törődött velem. - Ha nem bánjátok, a következő számot is ő játssza el - szólt a közönséghez, ők pedig minden eddiginél hangosabban sikítottak, úgyhogy a fiúk ezt egy igennek vették. Ash megfogta a mikrofonját, a kezembe adta és elkezdett felmászni mögöttem a hangfalra.

- Ash, óvatosan - fogtam meg a kezét, mikor megcsúszott egy pillanatra. Csengett a fülem a körülöttem lévő emberek sikítozásától, mivel az egyik fülest kirántottam a fülemből, hogy azt is halljam, ami körülöttem folyik. Elképesztő volt látni Ashtont, ahogy izzadtan, fáradtan, de törhetetlen mosollyal felküzdi magát a dobok mögé, és felállva integet mindenkinek, majd a mikrofonját visszakapva beszél minden hülyeséget.

- Ez az én helyem, haver - lökte meg játékosan a lábát az arra sétáló Luke.

- Már nem - kacsintott le rá Ash, és felmorajlott a tömeg. - Ez itt a Ghost of you! - kiáltotta el magát,amire a tömeg az eddig látottnál is jobban őrjöngeni kezdett, és Mikey játszani kezdett a gitárján. Mivel ismertem ezt a számot is, tudtam, mikor kell majd belépnem. A srácok mind egymás mellett álltak, Ash pedig mögém ült, és úgy énekelt, a tömeg pillanatok alatt mesébe illő látványt keltett a telefonjaik vakujával, olyan csöndben hallgatták a srácokat énekelni, mint még soha azelőtt.

Mikor Luke a második refrénhez ért, odakiáltott nekik, hogy énekeljenek velük, és az összes ember egyszerre, tökéletes szinkronban kezdett énekelni, mire a másik fülesemet is kivettem, álmomból felkeltve is tudnám ezt a számot, az egyik kedvencem volt az albumról. Az egész egyszerűen gyönyörű volt, erre nincsenek jobb szavak, nem bírtam levenni a szemem a tömegről.

Itt is az új rész, fogalmam sincs, ezentúl milyen időközönként fogok frissíteni.

Remélem tetszik! :)