𝑨𝒏𝒊𝒎𝒆 ☆彡𝑰𝒎𝒂𝒈𝒊𝒏𝒆𝒔

◤Édes fájdalom ♡ Ken Kaneki◢

Figyelmeztetés: öngyilkos gondolatok, cselekedetek, tehát ha nem vagy érdekelt ebben a témában akkor ne olvasd tovább. 

Egy újabb csodás nap arra, hogy valakit szapulni tudj a suliban. Akárki jött veled szembe, mindenkinek tettél egy epés megjegyzést, csak hogy elronthasd az adott naphoz való hozzá állásukat. Sosem vetetted véka alá, hogy ebben leled örömöd. Aki ellenszegült, vagy visszaszólt, keserűen megbánta. Így hát, kiérdemelted a suli jég királynőjének címét. Egyszerűen ha láttad valakin, hogy elkeseredik, nem boldogság volt amit éreztél, hanem.. elégedettség. Az egyetlen, aki kiállhatott ellened, az Ken Kaneki volt. Kaneki és te szinte együtt nőttetek fel, ráadásul szomszédok is voltatok. Utáltad Kanekit, hiszen gimire teljesen átváltozott. Befordult, felvette ezt a rossz emós antiszociális stílust, átfestette a haját fehérre és úgy járt kelt mint valami élő hulla. Ráadásul akárhányszor próbáltál vele kommunikálni, úgy, ahogyan régen, folyton folyvást elküldött. Ellökött magától, ami felettébb fájt neked, így ennek köszönhetően már köszönni sem vagytok hajlandóak egymásnak. Bezzeg ha az ostoba barátnőjét, Toukát kell megvédenie, akkor képes felcsattanni ellened. Ma sem volt másképp.

Az ebédlőben üldögéltél barátaiddal, de ők ahogy meglátták a szerelmes párost elsétálni mellettük beléjük kötöttek.

"Hé, Kaneki, estére romantikus érvágást terveztek?" szólt oda neki az egyik barátnőm gúnyosan.

Kaneki szarba se vette. Felém fordult.

"Neveld már meg az üresfejű barátnőidet, (T/N)!" utasított ingerülten. "Ha még egyszer hozzám szólnak ilyen fennhangon, kurvára nem lesz belőle köszönet!"

"Milyen erélyes ma valaki" jegyezted meg fintorogva. "Nem mondom meg senkinek mit csináljon, Kaneki. Inkább húzz innen, rontod az összképet" vágtad oda neki durván, mire felnevetett.

"Isten őrizz, hogy elrontsam. Látod, (T/N). Te sem szívleled, ha elbasszák az összképedet, ami mellesleg elég ocsmány.. de hogy őszinték legyünk, én sem szeretem, ha valaki elrontja az én pillanataimat akár a barátnőmmel. Szóval legyen neked ez egy nagyszerű lecke." zárta le ezzel Kaneki, szóltál volna, de egy hangot se voltál képes kiadni a sokktól.

Nagyot nyeltél.

"Ez mi volt? Máskor már elküldted volna a pokolra, (T/N)!" hitetlenkedett barátnőd.

Válaszra se méltattad.

Dühösen kiviharoztál onnét és egyből hazasiettél.

Miért fájtak ennyire a szavai? 

****

Este..

Megint egyedül voltál otthon. A szüleid akárhányszor tehetik, folyton magadra hagynak. A munkájuk sokkal fontosabb számukra, mint te. Te pedig a sötét szobádban ültél, végig kezeidet bámulva. Egyedül az ablakon átáradó hold fénye adott némi világítást. Borzasztó fájdalom nyomta szívedet. Összeszorított fogakkal próbáltad visszatartani a zokogást. 

Miért? Miért vagyok ilyen? Egyáltalán ez én vagyok? Miért nem tudom megállni, hogy bántsak másokat? Miért hazudok minden egyes nap magamnak? Miért aggatom magamra ezt az undorító stílust? Tényleg attól lesz nekem jobb, ha másokat szenvedni látok? Valóban ilyen rossz természetem lenne? 

Rosszallóan ingattad fejed. Felkapcsoltad a villanyt és már elő is készültél a tervvel, miszerint itt hagysz mindent és mindenkit. A fürdőbe rohantál, összeszedtél mindenféle gyógyszert és pengét, lementél apukád dolgozójába, onnan elővettél egy üveg piát és visszatértél szobádba. Leültél az ágyad elé és próbáltad rávenni magad, hogy megtedd. Utáltad magad. A tényt, hogy mivé kovácsoltad a saját képedet. Teljesen elhagyott minden reményed és vissza gondolva a sok gonosz szívatásra amit elkövettél mások ellen... csak nőtt benned a bűntudat. Azért bújtál ebbe a köntösbe, mert régen, kicsiként téged is sokat bántottak, ezért mindent elkövettél annak érdekében, hogy ne te légy a bántalmazás középpontjában. Ha így, akkor úgy, nem érdekelt miféle ára van. A mai napon viszont rádöbbentél mivel jár ez a dolog. Elővettél egy pengét és kinyújtottad karodat. Belemélyesztetted a vékony bőrbe, s vörös szín kezdte beborítani csuklódat. Ahogy folyt le meleg véred, nyeltél egy óriásit. Ez nem fájt annyira, mint amit belül éreztél. Gondolataid össze kuszálódtak, felálltál véres kézzel, az asztalodhoz vonszoltad magad, hogy elővégy egy fehér lapot, amire leírhatod az ostoba szüleidnek gondolataidat, hogy végre egyszer az életben tudják mi van veled és hogy kiadhasd magadból a gyűlöletet, amit irántuk éreztél. És természetesen elhordani őket mindenféle szarnak, amiért feléd se néznek és egy kedves szavuk nincs hozzád.