Raboskodó Angyal trilógia

III./ 17. fejezet

Ifaril ott állt előttük, lassan kezdet visszatérni a színe, sokkal jobban volt már. Chris az asztalra támaszkodott, kicsit zúgott a feje, de az ereje megcsappanásának tulajdonította, Eric pedig a fal mellett állt, a lehető legtávolabb a lánytól. A többiek is mind a konyhában voltak, Alex érkezett utoljára.

– Itt van mindenki? – kérdezte az angyal végignézve rajtuk.

– Nem, még nincs – felelte Alex. – Én elmegyek apáért, Felisz te szólj anyának.

– Nem! – szólt rá Chris. A fiú megtorpant, már majdnem kint volt a konyhából, annyira sietett.

– Diszkrét leszek – mondta.

– Nem, nem hívhatod ide – rázta meg a fejét a vadász.

– Miért? – A nephilim döbbenten lépett vissza, nem értette, hogy miért nem hívhatja ide az apját, akiben száz százalékosan megbízik.

– Mert Josh Crusadernek tartozik számadással – nézett rá Chris. – Nem kell, hogy tudjon Ifarilről.

– De megígérte, hogy minden lépésedet jelenti, ő kerül bajba, ha kizárod – ellenkezett a fiú.

– Tudom, annyit fog tudni, amennyit kell, hogy ne kerüljön bajba, én magam fogom elmondani neki a híreket – bólintott Chris. – Hidd el, én sem örülök ennek, de van egy tégla a Tanácsban és nem szeretném Jamest informálni minden lépésünkről.

Alex nyitotta a száját, hogy közbeszóljon, de végül visszavonulót fújt. Chrisnek igaza volt túl sokat kockáztatnának, ennek az ügynek közöttük kellett maradnia, bármennyire is nem tetszett neki, hogy a szülei előtt kell titkolóznia. Az anyja se tudhatta, mert amit ő tud, azt tudja az apja is. Visszalépett hát és leült Felisz mellé.

– Szóval – kezdte Ifaril –, követtem Saiker nyomát egy elhagyatott vonattemetőbe, éppen azután érkeztem, hogy befejezte a lidércek megidézésének első fázisát.

– Akkor tudod, hol van? – kérdezte Eric. – Oda kell mennünk!

– Nem – rázta meg a fejét Chris. – Eltűnt már onnan, tudta, hogy Ifaril rendbe fog jönni, csak időt akart nyerni.

– De nem tudhatta, hogy ennyire gyorsan meggyógyul – ágált az öccse továbbra.

– Hidd el, már nincs ott, ismerem, és terv nélkül amúgy is csak a vesztedbe rohansz – nyugtatta az bátyja. – Igen? – fordult vissza Ifarilhoz.

– Még nem végzett – folytatta az angyal. – Biztos, hogy megzavartam, egyszerre pedig amúgy sem kelthet életre túl sok lidércet, mert elveszítheti felettük az irányítást.

– Mennyi időnk van még folytatja? – kérdezte Jason.

– A kaput csak teliholdkor lehet kinyitni – felelte. – A következőig van időnk.

– Lehet, hogy én vagyok alulművelt – szólalt meg Alex –, de mi az a lidérc?

– Lidércnek nevezik azokat a démonokat, akik elvesztették a testüket, vagyis egyszer már megölték őket, így a pokolban ragadtak – magyarázta Ifaril. – Nem lehet őket megölni, csak visszazárni a helyükre. Nem egyszerű feladat és csak egy angyalt tudok, aki tudja, hogyan kell csinálni.

– Gabrielt? – Chris még mindig az asztalon támaszkodott, nem nézett fel, amikor megszólalt, a hangja feszült volt.

– Igen – bólintott Ifaril. – Őt bízzátok rám, majd én megkérem, hogy segítsen.