Raboskodó Angyal trilógia

II./11. fejezet

11. fejezet

Lisa a szobájában ült az ágyán. A gondolatai cikáztak, össze-vissza kergették egymást. Nem tudta megemészteni a Tanácsnál hallottakat, amiket Eric mondott, megrémisztették. Furcsa volt most valami ennyire emberi dologtól megijedni a sok természetfeletti után.
De nem magyarázott meg neki semmit, amint hazaértek a Tanácstól, bezárkózott a szobájába. Nem is ment el, mivel Alex őrködött, persze nem önszántából. Az apja megfenyegette, hogy ő fog mosogatni egy teljes hónapig, ha szem elől téveszti, ezt nem merte kockáztatni. Túl sok volt a vesztenivalója. Hát igen, kinek mi a csapás, valakinek a mosogatás, másnak pedig...
Lisa fullasztónak érezte a szobája levegőjét, ezért kinyitotta az ablakot. Enyhe szellő fújt odakinn, az eső csendesen kopogott a járdán. Nézte egy darabig a fák szélbe hajladozó ágait, majd visszafordult a szobája felé. Zúgott a feje, majd újra hangokat kezdet hallani.
– Megteszem.
– Nem kellene – mondta az ismerős női hang.
– Nyugalom – válaszolt lágyan egy férfi –, tudom, mit csinálok.
– Mindig ezt mondod, aztán mindig ki kell húznunk a csávából – szólt közbe egy másik férfi. Az ő hangja kemény volt, és unott.
– Vannak dolgok, amik megérik a kockázatot – mondta jókedvűen az első.
– Rossz ötlet – nyöszörögte a nő, de már nem kapott választ. Hirtelen csönd lett. Feszült csönd. Lisa már nem hallotta a hangokat, de érezte még a jelenlétüket a tudatában. Valahol ott voltak, és figyeltek. Valamire nagyon összepontosítottak. A feje folyamatosan zúgott.
Aztán hirtelen fájdalom nyilallt a hátába, pont a lapockáinál erős égető fájdalom járta át.
– Ne! – sikoltotta a női hang.
– Én is éreztem – mondta a második férfi. – Megkeresem – és ezzel megszakadt a kapcsolat. Lisa újra a látta a szobáját, és újra csak a saját gondolatait hallotta. Egyedül maradt. Nem tudta hová tenni, de reszketett. Rossz érzése volt, mintha nagy baj lenne.
A szél felerősödött, amíg nem teljesen volt magánál, és csapdosta az ablakpárkányt. Lisa kissé nehézkesen, de végül becsukta. Az eső ugyanúgy esett, csak a fákat csavarta jobban a szél. De úgy tűnt, most ismét csendesedik a vihar.

Lisa nem akart tovább egyedül maradni, úgy döntött, megkeresi a többieket. Nem kellett sokáig kutatnia, Alexék konyhában voltak. A lépcsőn felhallatszottak a hangok. Nem tudta kivenni, miről beszéltek, így lement.
– Gyere! – intett neki Eric, amikor meglátta.
Meglepetten nézett körbe, mindenki bent volt a szülőket leszámítva, még Jason is, aki az ablaknál állt, így pont szemben a belépő lánnyal. Alex az asztalon ült és egy tőr hüvelyt dobált a plafon felé, Rosie a végében egy széken, Felisz szintén, csak ő közelebb a fiúkhoz. Eric pedig a kredencen, a lábát egy széken pihentette.
– Na, befutottál végre – jegyezte meg Alex viccesen, amikor ránézett. – Késtél kicsit.
– Senki sem szólt, hogy kupaktanács lesz – vonta meg a vállát a lány, és Erichez sétált, és felült mellé. A fiú figyelte, amíg átkelt a szobán. De az sem kerülte el a figyelmét, hogy Felisz vágott egy grimaszt, amikor belépett.
– Csodás, még egy Chris imádó – morogta.
– Mi? – kérdezte Lisa meghökkenve, remélte, hogy rosszul hallotta, bár tudta, hogy nem.
– Semmi – vonta meg a vállát a lány.
– Ha bajod van mondd, de ne grimaszolj, és morogj az orrod alatt, mint egy óvodás – vágta oda dühösen Lisa. Felisz szemöldöke látványosan felszaladt a homlokára.
– Hogy mondod?
– Hallottad, én normális hangerővel beszélek – nézett a szemébe dacosan. – Egyébként igazán túltehetnéd már magad egy aprócska vitán. Nem egyezik a véleményünk, emészd meg! – fűzte össze a karját a mellkasán a lány.
Felisz fújtatva felpattant, de a többiek gyorsan reagáltak. Eric, és Jason azonnal a lányok közé álltak. Alex pedig hátulról lépett a húgához. Lisa fel se fogta hirtelen, hogy mit akart, csak pislogott meglepetten.
Eric megnyugtatóan megfogta Felisz karját, de lerázta magáról a kezét.
– Védjétek csak, úgyis mindenki odáig van érte – kelt ki magából még jobban, és vádlón nézett végig a testvérein.
– Nem kell megvédeni, én is képes vagyok rá, magamtól is – beszélt vissza Lisa, nem ijedt meg a dühkitörésétől.
– Na persze – horkantott Felisz, de nem folytathatta.
– Na most fejezd be! – szólt közbe Eric, és közelebb lépett a húgához. – Elegem van. Sokkal fontosabb dolgunk is van, mint az ostoba vitátok. Ha nem tudsz Lisával együtt dolgoz, menj el, de ne nehezítsd tovább – majd a lányhoz fordult. – Ez rád is vonatkozik – mondta Lisa szemébe. Kicsit meglepődött, de bólintott. Felisz dühösen visszaült, és a többiek is újra elfoglalták a helyüket.
Eric megtámaszkodott a lány mögött. A keze hozzáért a fenekéhez, és nem úgy tűnt, hogy el akarná húzni. De továbbra is csak úgy vibrált benne a feszültség, már azóta, hogy visszajöttek a Tanácstól. Lisát idegesítette a közelsége, bár tudta, hogy a többiek nem látják, esetleg Jason, de ő miért nézegetné a fenekét? Mégis zavarta, így addig fészkelődött az asztalon, amíg már nem érezte a fiú kezét. Eric ránézett, és csibészesen elmosolyodott, nem kerülte el a figyelmét a távolodás.
– Khm – köszörülte meg a torkát Rosie. – Kiéhezett pillantásokat inkább majd máskor váltsatok légyszi.
Alex felnevetett, Eric elvigyorodott, Lisa pedig zavarba jött, csak a szokásos reakció.
– Hol is tartottuk? – szólalt meg ismét a lány.
– Arról beszéltünk, hogy mit akar Crusader – emlékeztette Felisz.
– Eric fejét – vágta rá Alex, majd kiegészítette – tálcán. Ezüst tálcán! – jutott eszébe egy még jobb ötlet.
– A vezetői széket, és ha ilyen pökhendi maradsz, meg is szerzi – folytatta Jason figyelmen kívül hagyva az öccse megjegyzését.
– Mondja ezt az, aki lemondott a helyéről – vágta rá kapásból Eric.
– Na, kik nem tudnak együtt dolgozni? – tette fel a költői kérdést Lisa.
– Ott a pont – kacsintott rá Alex vigyorogva, és újra dobálni kezdte a tőr hüvelyt.
– Az én pozícióm mellékes – legyintett. – Te vagy a lényeg. A legjobb haverodra, pedig nagyobb szükséged lesz, mint rám. Jelen pillanatban több a támogatód, mint az ellened voksolók.
Eric felhorkantott, nem nagyon hatotta meg a dolog.
– Páran mennek Crusader után, de a többség megtartja a hagyományokat – folytatta a fiú figyelmen kívül hagyva a reakcióját.
– Annabellnek pedig úgysem sikerül rábeszélni Morrisont – szólt közbe Felisz –, hogy ellened lépjen fel, túlzottan fél.
– Annabell segített – suttogta Eric.
– Mi? – szaladt ki Lisa száján, de a többieken is látszott a döbbenet.
– Elmondta, hogy biztosan tudják, hogy ott volt Chris, és azt is, hogy beszéltem vele – magyarázta a fiú. – Csak azt tesztelték, hogy bízhatnak-e bennem.
– És átmentél? – faggatta Lisa tovább.
– Még itt vagyok – vonta meg a vállát. – Nem zártak be.
– Hát reméljük. Viszont pár hét múlva tizenkilenc leszel. Nincs már sok időd eldönteni – fejezte be Jason a mondandóját. – Mit teszel?
A fiú nem válaszolt, csak nézett maga elé. Az asztalnál lévő széket lökdöste a lábával, és egy pontra fókuszált. Nem pislogott, nem szólt, mintha nem is hallotta volna kérdést. Jason várt egy darabig, majd megköszörülte a torkát.
– Nos?
– Hagyd már – szólt rá Felisz –, van még ideje eldönteni.
– Nem nincs – rázta a fejét Jason.
– Még másfél hónapja van, az elég sok idő – védte a fiút, aki továbbra sem reagált semmire.
– Úgy véditek, mintha még mindig az a tízéves kölykök lenne, aki most vesztette el a szüleit – mindhárom testvér felszisszent, de Jason rezzenéstelenül folytatta. – Már nem az, épp itt az ideje, hogy szembenézzen a felelősséggel, ne csak a hölgyek megmentőjét játssza. Nem rég szónokolt róla, hogy milyen nagyfiú, mégis itt bujkál, szemtelenkedik, és kitér minden elől.
– Akkor sincs jogod ilyeneket mondani – kelt a fiú védelmére Rosie is.
– Már hogyne volna, és ha nem félnétek, hogy összetörik az érzékeny lelkecskéje, ti is ezt mondanátok – tette karba a kezét.
– Hagyd abba Jason – mondta Felisz erélyesen –, nincs erre semmi szükség. Bármit is gondolsz, nem hozhatod fel a szüleit.
– Te vagy a legrosszabb az 'Ericet meg kell védeni, mert annyira esendő' klubból – gúnyolódott a báty.
Lisának feltűnt, hogy Alex lapít, és nem vesz részt a vitában. Igaz már nem dobálta a plafon felé a tőrtokot, mint eddig. A kimaradásra két okot tudott elképzelni. Az egyik, már többet tud Eric jövőbeli terveiről, mint a többiek, és nem akarja ő elmondani. Nem is az ő dolga. A másik, hogy Eric ismeri már nagyon jól az ő véleményét, és így nem tartja fontosnak, hogy elmondja. Egyébként valahol sejtette a fiú véleményét.
Alex észrevette, hogy figyelik, így a lányra nézett. Egy darabig farkasszemet néztek. A szürkéskék szemek érdeklődve pillantottak rá. Néha olyan érzése támadt, mintha a fiú mindenkit jobban ismerne, mint ahogy azt mutatja. Sokkal intelligensebb volt, mint amilyennek látszani akart, de jó álca volt a tökkelütött poéngyáros. Senki sem gyanakodni rá, hogy valójában nagyon is okos.
Valahol idegesítő is volt, hogy a fiú mindent tudott. Mindig úgy tűnt, hogy előrébb van mindenkinél, legalábbis, ha Ericről van szó. Vele beszélt a bátyját leszámítva először. Neki mondta el először, hogy megölte az apját. Hogy miért utálja a Tanácsot. Mindent! Ez egy kicsit zavarta a lányt, szeretett volna ő lenni az első számú bizalmasa, még ha Alex is volt a legjobb barátja.
Egyikőjük se figyelt a veszekedésre, csak akkor néztek oda, amikor Eric közbeszólt. Nem tudták, meddig fajult a vita, de a fiú megelégelte végre.
– Elég legyen – mondta nem túl hangosan, mégis mindenki csöndben maradt a határozottsága miatt. Lisa csak most vette észre, hogy mindkét lány felállt, és gesztikulálva magyarázott. Nagyon belemelegedtek a vitába. Eric pedig nagyon fáradtnak tűnt. Nyúzott volt, és megviselt. Pihennie kellett volna, nem itt vitázni.
– Ne veszekedjetek ezen, felesleges – nézett rajtuk végig. – Jasonnek igaza van, elmondhatja a véleményét. Sőt kérem is rá, ahogy titeket is. Mit tennétek a helyemben?
Mindenki Ericre figyelt eddig, most pedig mindenki elgondolkodott, és kerülte a pillantását.
– Az én álláspontom már tudod – válaszolt először a legidősebb fiú, Eric bólintott.
– Rosie? – fordult az aprócska lány felé.
– Tudod, hogy bárhogy is döntesz, támogatlak – suttogta.
– Tudom – bólintott ismét –, de nem ezt kérdeztem.
– Én... – nagy levegőt vett, és határozottan a szemébe nézett – nem akarom, hogy ez rád szakadjon, de neked kell vezetni a Tanácsot, ahogy mindig is a te családod tette. Valakinek, aki ért hozzá, és nem a hatalomvágy élteti.
– Felisz? – fordult a másik lányhoz.
– Szerintem nem szabad elvállalnod – mondta dacosan. – Tökéletes vezető lennél, de nem vagy való azok közé, akiket gyűlölsz. Szétszednének!
– Alex? – nézett a legjobb barátjára.
– Tudod, hogy mit kell tenned, és azt is, hogy mit gondolok erről az egész – csak ennyit mondott, nem válaszolt konkrétan. Legalábbis nem úgy, hogy mindenki értse, de Eric bólintott, jelezvén, hogy megértette.
– Lisa? – a lány meglepődött, amikor őt is megkérdezte.
– Én nem ismerem a Tanácsot – kezdte. – Nem ismerem a szokásaitokat, azt se, hogy ez mivel jár. Fogalmam sincs.
– Tudom, de érdekel a véleményed. Mégis mit tennél? – lépett elé Eric, és a szemébe nézett.
– Amit elvárnak tőlem – suttogta.
– Köszönöm – bólintott a fiú, majd körbenézett, és kiment a konyhából.
Senki sem mozdult, hogy esetleg utána megy. Se Rosie, se Felisz, de még Alex sem. Lisa megrázta a fejét, és utána indult, de a fiú megfogta a karját, és megállította. Értetlenül nézett rá.
– Beszélhetnénk? – kérdezte halkan. A lány bólintott, és mindketten kiléptek a konyhából a nappaliba.