Raboskodó Angyal trilógia

II./ 35. fejezet

Kinyitotta a szemét, homályosan valami vöröset látott maga előtt. Pislogott párat mire kitisztult a látása, és rájött, hogy az őt körülvevő tűzkört nézi. A füves réten a földön feküdt, most felemelte a fejét, és megtámaszkodott karjain. Körbenézett és meglátta, amíg mindig vörösen izzó köveket. A szemei összeszukültek, majd a démonra nézett. Az éppen el volt foglalva, de mintha észrevette volna, hogy figyelik, felé fordult. Az arcán egy gúnyos mosoly terült el, és közelebb lépett hozzá.

– Hát felébredtél kicsim? – kérdezte mézes-mázosan.

– Nem vagyok a kicsid – felelt dacosan, és feltápászkodott. A térdei remegtek kicsit, a kezei libabőrösek lettek az éjszaka hűvösétől, hiába feküdt nem messze a tűztől, a hideg a csontjáig hatolt. Tehetetlenül álldogált ott a tisztás közepén, és keresztbe font karral próbálta magát védeni a hidegtől és a tűz lángnyelveitől, melyekbe bele-belekapott a szél.

– Azt hittem, Lisa nehezebb fog lemondani az emberi valójáról – jegyezte meg a démon. – Valahogy ragaszkodóbbnak tűnt. Olyan a szerelem mindent legyőz, a jó győzedelmeskedik a rossz felett bla-bla-bla típusú kislánynak tűnt.

– Egy pillanatig se magára gondolt – válaszolt. – Azt tette, ami helyes volt.

– Hát igen – bólogatott Saiker –, az én nevelésem. Túl jó apa vagyok, kár is tagadni.

– Micsoda? – vágott közbe Eric értetlenül. – Lisa miről beszéltek?

– Ó – fordult meg a démon, és a fiú szemébe nézett –, én modortalan, be se mutattam. Hiányoltad az angyalt, hát megérkezett. Elnézést, de Fessus kövei meggátolják abban, hogy felvegye az igazi alakját, így nem elég egyértelmű. Eric hadd mutassam be Ifaril angyalt, a teremtődet – intett felé gúnyosan a démon. A lány ránézett a nephilimre, aki a fejét rázva hitetlenül hátrálni kezdet még véletlenül a tűzhöz nem ért a keze, és felszisszent fájdalmában.

– Ifaril – ismételte a nevet zavartan a sérült kezét szorongatva.

– Hát igen – rázta a fejét Saiker megjátszott sajnálkozással. – Nem elég, hogy angyal, de még az is, amelyiknek a vére folyik benned.

Eric nem tudta levenni a szemét a lányról, akit nem rég még ismert, most pedig teljesen idegen lett számára. Sok minden megfordult a fejében, hogy honnan lehet Lisának ilyen sok különleges adottsága, de sosem hitte, hogy valódi angyal lesz. Azt gondolta, hogy a leszármazottja egynek. Egy valódi nephilim, akit nem csak csecsemő korában jelöltek meg, hanem egy igazi angyaltól született.

Saiker a tisztás szélén állt, és őket figyelte. A pillantása kettejük között ugrált, de nem szólt semmit. Még végül James lépett hozzá oda idegesen, és meg nem törte a csendet.

– Mikor vívhatok már meg Chrisszel? – kérdezte.

– Nyugalom, mindennek eljön a maga ideje, ne aggódj – intette le a démon.

– Lehetne mondjuk most? – sietette a nephilimvadász. – Lassan legmagasabban lesz a vörös hold, jó lenne még előtte.

– Rendben – egyezett bele unottan. – Tessék! – intett Chris tüzes börtöne felé, és kialudtak a lángok.

Egy kardot csatolt le az övéről és a fiú lába elé dobta. Nézte, ahogy a fegyver a cipője elé gurult, de nem hajolt le érte, majd Jamesre emelte a tekintetét.

– Vedd fel! – utasította az ellenfele.

– Nem harcolok veled – rázta meg a fejét Chris. – Felesleges újból vért ontani.