Raboskodó Angyal trilógia

III./ 8. fejezet

A priccsen hátradőlve feküdt, egész nyugodt volt itt az előző börtönéhez képest. Nem zargatta senki, nem kínozták, nem volt sérült, szóval nem volt annyira vészes az itt töltött idő. Felnevetett, ahogy ezt végiggondolta, kipihentebb volt, mintha kint lett volna.

Alex és John jöttek érte a tárgyalás reggelén. A Briece fiún látszott, hogy nincs ínyére a dolog, de nem szólt egy szót sem, azóta nem esett ki a szerepéből. Most egy bilincset csatoltak a kezére, ami ráfonódott a csuklójára, és ha rángatta vagy megpróbált kiszabadulni szorosabbá vált. Ugyanúgy fénylett, mint a kardjaik pengéje, jól ismerte, sokszor látta, azt is nagyon jól tudta, hogy milyen érzés, ha a bőrébe vágnak vele.

Christ nyílt tárgyaláson hallgatták meg, nem csak a Tanács előtt szűk körben, ahogy ezt szokták. Mindenki ott lehetett, aki csak akart, és mindenki akart is. Akkora tömeg volt, hogy egyesek nem fértek be a terembe. Nem különösebben lepődött meg rajta, hogy így döntöttek, oda akarták vetni a dühös tömegnek. Meg akarták szégyeníteni és ijeszteni, de már annyi mindent látott és élt állt, hogy a sok gyűlölködő pillantás nem volt rá különösebb hatással.

Már egy jó ideje azoknak a nevét hallgatta, akiket megölt a nephilimek közül. Borzalmas egy lista, epe gyűlt a szájába, ahogy ismét tudatosult benne, hogy mennyi ember vére tapad a kezéhez.

– Amanda és Richard Parker – értek el Rosie szüleihez, a lányra kapta a tekintetét, aki a nevük hallatán lesütötte a szemét, majd ránézett. Találkozott a pillantásuk, a smaragd szemek az övében fúródtak, nem volt bennük neheztelés, csak aggodalom. A lány a kezeit tördelte az ölébe, és az ajkába harapott.

– Nos, ennyiről tudunk – tette le a listát Crusader –, és még kitudja hányan, akikről nincs információnk. Van bármi hozzáfűznivalód? – nézett a fiúra, aki unott képpel ülte végig a tárgyalását, igaz ez csak a látszat volt.

– Nincs – vonta meg a vállát bőbeszédűen.

– Nem tagadod a gyilkosságokat? – emelkedett meg a szemöldöke.

– Felolvasná még egyszer, nem figyeltem végig – húzta gúnyos mosolyra a száját. A férfi nyakán kidagadtak az erek az idegességtől, nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megelőzték, az egyik Tanácstag, történetesen egy nő, közbe szólt.

– Kényszeríttetek ezeknek a szörnyű tetteknek az elkövetésére?

– Nem – nézett a szemébe Chris hidegen. – Nagyrészüket élvezetből csináltam, a többiek útban voltak.

– És Peter Laser? – folytatta a nő. – Az ő meggyilkolásával kapcsolatban van bármi mondandód?

– Hátulról szíven szúrtam – vonta meg a vállát.

– Az édesapád volt, miért tetted?

– Hogy miért? Mert gyűlöltem.

– Ez hazugság! – kiáltott közbe egy hang, és a tömegen át előre furakodott valaki. – Nem ő tette! – ért oda Eric a korláthoz, ami elválasztotta őket a megjelent emberektől.

– Fogd be! – vicsorogta Chris.

– Nem – rázta a fejét az öccse. – Nem hagyom, hogy téged büntessenek ezért. Én tettem, én öltem meg az apánkat – nézett a Tanácsra. A tömegből pár ember felhördült, még néhány tag is értetlenül és döbbenten nézett össze.

– Eric – szólt rá Chris nyugodtabban. – Jól esik, hogy védeni próbálsz, de egy gyilkossággal több vagy kevesebb teljesen mindegy – nyomott meg mindegy szót figyelmeztetően. – Ne sározd be magad a kedvemért!