Raboskodó Angyal trilógia

II./ 31. fejezet

Eric és Lisa a kanapén ültek, Rosie pedig fel-alájárkált, ezzel csak még jobban felidegesítve a többieket is.

– Utálom, hogy semmit sem tudok – morogta miközben tett még egy kört. – Mi lehet velük? Vajon megsérültek? Csak nehogy bajuk essen!

– Nyugodj meg, Rosie! – szólt rá kedvesen a fiú. – Tudnak magukra vigyázni.

– Remélem, igazad van – sóhajtott, és ledobta magát melléjük a kanapéra.

– Teljesen mindegy – szólt közbe egy ismerős mély és utálatos hang a hátuk mögül. – Ti már úgysem tudjátok meg.

– James! – mondta ki Eric a fiú nevét, és mind a hárman felugrottak, hogy szembenézzenek vele.

– De a riasztó rendszer – kezdte Rosie idegesen.

– Nem tudom – vonta meg a vállát James. – Csak úgy bejöttem, de hát Christ sem érzékeli, nem igaz? Lehet, hogy elromlott.

– Mit akarsz itt? – kérdezte Eric, a keze a kardján pihent.

– Ó, tudod te azt – lépett közelebb James. – Lisáért jöttem.

– Ahhoz előbb meg kell ölnöd – vette elő a kardját Eric.

– Szívesen tenném, de az a helyzet, hogy bérelt helyed van a végjátékban. Ugye milyen bosszantó? – emelkedett meg a szemöldöke. Reakcióként egy csilingelő kacagás ütötte meg a fülüket. A nephilimvadász mögül jött, és cipőkopogással keveredett. Egy alacsony fekete hajú lány lépett James mellé, napszemüveg volt rajta, de most levette, hogy a szemébe nézhessenek.

– Eric! – szólította meg, majd egy mosoly terült szét az arcán. – Először nem volt alkalmam igazán szemügyre venni, de most már látom, hogy tényleg hasonlítotok Chrisszel, csak jobban meg kell nézni, nem igaz?

– Emily – szűrte a fogai közt ellenségesen a fiú.

– Látom, örülsz nekem – jegyezte meg vigyorogva, majd Lisa felé fordult. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de James hirtelen közbevágott.

– Menjünk! Saiker már vár – akasztott le egy kardot az övéről a vadász.

– Ahhoz lesz egy-két szavunk – vett elő egy fegyvert Rosie is.

– Enyém Eric, tiéd a vörös – adta az utasítást James. – Lehetőleg maradjon életben, de pár ujjtól megszabadíthatod.

– Örömmel – vigyorodott el Emily, és valami harcra és vérre éhes fény csillogott a szemében.

James Eric felé közelített. Az arcáról semmit sem lehetett leolvasni, teljesen hideg volt, és kimért. Még csak gúnyosnak sem tűnt ebben a pillanatban.

– Tudod, ugye, hogy nem győzhetsz? – kérdezte miközben egyre rövidítette a kettejük közötti távolságot.

– Lehet, de megpróbálom – nem lépett közelebb a nephilimvadászhoz, várta, hogy az érjen el hozzá.

– A bátyádnak sem sikerült – rázta meg a fejét James.

– Kihozom őt is, és együtt végzünk Saikerrel, ha az utunkba állsz veled is – mondta fenyegetően Eric.

– Chrisre ne nagyon számíts. – Felemelte a kardot, és lecsapni készült. – A ma este után legalábbis...

– Miről beszélsz? – kérdezte gyanakodva, de választ nem kapott. James felordított, és lecsapott a kardjával. Eric egyszerűen kivédte a támadást, és hátrább ugrott a szoba másik vége felé, ellenfele pedig követte. Újra és újra támadásba lendült, hátrálásra kényszerítve Ericet. A fiú nem csinált semmit a védekezésen kívül, csak egyre távolodott Lisától.