Raboskodó Angyal trilógia

29. fejezet

  A teleport előtt állva semmit se látott, nem láthatta, mi van a túl oldalon, még csak el sem tudta képzelni. Olyan volt, mint valami furcsa lepel, ami átlátszó volt, mégis kivehetetlen, hogy mit is rejt, és mintha a szél lobogtatta volna. Elbizonytalanodott, és csak azért lépte át végül, mert a fiú áthúzta, de így is lehunyta a szemét, félve az ütközéstől, vagy bármilyen furcsa érzéstől, esetleg fájdalomtól. Végül nem érzett semmit, egy lépéssel később Eric a füléhez hajolt, és belesuttogott.
– Kinyithatod a szemed – érezte a hangján, hogy mosolyog. Ő is elmosolyodott, és körbenézett. A szeme elé egy különleges, tágas, és fényes folyosó került. A falak sárgák voltak, a mennyezetről több kisebb reneszánsz kori csillár lógott le, bár gyertyák helyett, már égők adtak fényt. Eric balra fordult, és elindult a zene irányába. Komoly dallam volt hallható, Lisa úgy érezte, mintha évszázadokat utazott volna vissza az időbe. Körülötte különböző típusú, hosszúságú, és színű estélyik kavalkádja díszelgett, és mindenki ugyanarra tartott. Többen olyan ajtókon át érkeztek, mint ők, másik a főbejáraton át autókkal, vagy taxikkal. Eric még mindig minden szó nélkül vezette át a tömegen egészen a teremig, ahol senki sem ellenőrzött, de még csak nem is kérdezett senki semmit. Aztán megkeresték Alexéket, és egy- egy pezsgős pohárral a kezükben megálltak mellettük. Lisa beleakart inni, de Eric közbeszólt.
– Még ne! – fogta meg a kezét. Felnézett a fiúra, az pedig megforgatta a szemét válaszképpen, ebből arra következtetett, hogy ostobaságnak tartja ezt a szabályt, vagy azt ami jön, ebben nem volt biztos.
Bár folyamatosan ment a zene, senki sem táncolt. Mindenki csak társalgott, és szintén mindenki tartott a kezében egy poharat, amit az óra megütötte a nyolcat páran felléptek a zenekar emelvényére, köztük Josh is.
– Szeretettel köszöntök minden jelenlévő nephilimet – emelte fel a poharát egy idősebb ember, aki már kopaszodott, ötven év körül lehetett. Éles taps hangzott fel, csak egy- két kéz nem emelkedett fel, köztük Ericé, és a többieké. – Ma este, mint minden évben, szokásunkhoz híven, tisztelgünk a minket megalkotó angyalok előtt, aki vérüket ontották, azért, hogy a mi fajunk életre kelhessen. Egy tökéletesebb, igazabb, jobb emberi faj vagyunk, előrébb valók, felsőbbrendűek, de sajnos megvannak a magunk ellenségei, akiktől bármennyire is próbálkozunk sosem tudunk megszabadulni. De félre mindezzel, a negatív gondolatokkal, ma éjjel a jó kedvé a főszerep. Örülök, hogy ennyien megjelentetek. Vigadjatok! A szebb jövőre! – emelte meg a poharát.
– A szebb jövőre! – visszhangozta a teremben mindenfelől.
– Ostoba majom! – sziszegte Alex.
– Felsőbbrendű faj – prüszkölt Eric. – Inkább szánalmas, ha ilyenek vannak közöttünk, Morrison még mindig undorító.
Lisa először, amikor a beszédet hallgatta, megijedt, hogy talán félreismerte a barátait, de most már látta, hogy nem. Ők nem így gondolkodnak, és ez megnyugtatta. Bár a teremben úgy tűnt, nem sokan osztják a véleményüket. Az emberek kiitták a pezsgőt a poharakból, őket pedig megszólította egy ellenszenves hang.
– Nahát, kit fújt erre a szél? – kérdezte egy fiú. – Csak nem Eric Laser személyesen? Azt hittem, neked túl lealacsonyítóak ezek a partik.
– Ó, a partival nincs gondom, csak az ilyen nagyképű férgek rontják az összképet – fordult meg Eric gúnyos mosollyal az arcán. A fiú szemei összeszűkültek a maszk alatt, düh égett az arcán, amikor újra megszólalt.
– Semmi keresnivalód itt – mondta. Alex és Felisz arcára döbbenet ült ki, Ericén viszont semmi érzelem nem látszott. – Én vagyok féreg? Nem hinném, inkább te vagy egy undorító csúszómászó – közelebb lépett és farkas szemet nézett a szőke fiúval –, hagytad meghalni az apádat, csak hogy magadat mentsd. Szánalmas, és gyenge vagy. Semmi keresnivalód közöttünk.
– Kopj le John! – termet Eric mellett hirtelen Alex, és lökött egyet a fiún. – Senki sem kíváncsi rád.
– Ne merj hozzám érni, te aljas áruló – lépett hátrább az idegen undorodva.
– Mi? Mit mondtál? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Alex, és neki akart esni a fiúnak, de Eric a barátja elé rakta a kezét, mint egy sorompót, és megrázta a fejét, ahogy kérdőn ránézett.
– Nem éri meg – mondta halkan. – Érte nem.
– Jó kutya – vigyorgott John. – Ügyesen betanítottad, ehhez nagyon jól értesz, de ez mindig is jellemezte a családod, jól tudtok manipulálni.
– Inkább menj, és pitizz a Tanács tagoknak, úgyis az való neked – nézett rá Eric lesajnálóan. – Aztán nehogy valaki előbb nevessen Morrison béna faviccein, abba belehalnál, hiszen te vagy az elsőszámú talpnyalója.
– Te, ezért még megfi... – de nem fejezhette be, mert Jason és Rosie is megérkezett a társaságba, és a fiú közbe vágott.
– Most inkább menned kellene – John fagyosan, és lenézően nézett rajta végig, majd minden szó nélkül eltűnt. Olyan gyorsan veszett el a tömegben, hogy Lisa pár lépés után elvesztette szem elől. Eric bólintott Jason felé, a fiú pedig viszonozta, majd a színpad felé fordultak.
– Ki volt ez? – kérdezte Lisa, amikor úgy tűnt már senki se fogja neki megmagyarázni a történteket.
– Senki – jött a válasz mindenkitől egyöntetűen.
– Mégis... – próbált ellenkezni, de Eric olyan pillantást küldött felé, hogy benne akadt a szó, egyértelmű volt az üzenete, ne most, így inkább nem szólt többet a lány.
– Köszönöm! – hajolt meg egy ember a színpadon, és ellépett a mikrofontól, majd váltotta egy másik. Lisa eddig észre sem vette, hogy amíg körülöttük folyt a vita minden egyes Tanácstag szólt pár szót. Még három ember unalmas szónoklatát kellett végigvárniuk. Josh volt az utolsó, aki röviden, és tömören dicsérte a démonvadászokat, szinte észrevehetetlen volt a hangjába bújtatott gúnyos él, néhány megjegyzésnél. Ő volt az egyetlen, akit Alexék megtapsoltak, sokan pedig nagy eséllyel nem jöttek rá, hogy a mondandója dicséretbe rejtett éles kritika volt, ezért azok is heves tapsviharban törtek ki. Ő volt talán az egyetlen, aki úgy tűnt nincs magától elszállva, és az egyetlen, aki tényleg a feladatok elvégzése végett, és nem a hírnév, és felhajtás miatt volt a Tanács tagja. De messze tiszteletet parancsolóbb volt a megjelenése a többiekénél, akik a színpadon mellette álltak. Mind jellemtelen, szürke egérnek tűntek mellette, akik összeroppannának, ha a vállukra igazi felelősséget raknának, amit muszáj lenne egyedül cipelniük.
– És most következik a keringő – harsogta egy éles hang a mikrofonba.
Pillanatok alatt bolydult fel a terem, és kereste meg mindenki a párját. Eric Lisa felé nyújtotta a kezét, és táncparkettre vezette.
– Biztos? – suttogta a lány ijedten, amíg befelé mentek.
– Ne aggódj, menni fog – mosolygott rá le a fiú, és megállt vele szemben.
Lisa körbenézett, látszólag semmi rendszer sem volt abban, hogy hol állnak a párok, mégis mindenki nagyon figyelt, hogy merre, és kitől milyen távolságban legyen. Nem messze állt tőlük Rosie. Bár ha Lisa jól látta nem Jasonnel táncolt, de nem volt benne biztos. Még Alex és Felisz is kivehető volt a teremben. Aztán belekezdet a zenekar, Eric pedig meghajolt, Lisa meg pukedlizett. A fiú elé lépett, és magához húzta, ahogy a derekára fonódott a keze egy pillanatra elfelejtett lélegezni, az érintése még a ruhán át is forró volt, olyan melege lett hirtelen, hogy el is felejtette hol van, csak Ericet látta, és a lágy zenét hallotta, ahogy keringtek rá óvatosan, de biztosan. A fiú annyira vigyázva vezette, mintha törékeny lenne, bár Lisa jelenleg inkább attól tartott elolvad.
– Ne haragudj! – suttogta egyszer csak a fiú, kitudja mennyi idő után. Lisa kérdőn nézett rá, mire magyarázkodni kezdet. – Az előbbi vita miatt.
– Ki volt az a fiú? John? – mondta ki bizonytalanul a nevet.
– Egy leendő Tanácstag, abból a családból, amelyik sosem nézte jó szemmel, hogy az én felmenőim voltak a tényleges vezetők, de hagyjuk ezt.
– Oké, rendben – bólintott. – Mond csak – váltott társalgó hangnemre a lány a bizalmaskodóról, Eric elvigyorodott a változás hallatán, de érdeklődve nézett rá –, mégis milyen alakzatban álltak be a táncosok?
– Tudod ez Gabriel arkangyal keringője – mondta a fiú. – Azé az angyalé, amelyik úgy döntött megteremt minket. Az alakzat pedig az ő jele, már amennyire tudjuk. De kitudja? Talán hibásak a forrásaink.
– Gabriel? Mármint a Szűz Máriás, fehér liliomos, hír hozós Gabriel? – hadarta Lisa a kérdést felvillanyozva.
– Igen – nevetett fel Eric halkan –, a Szűz Máriás, fehér liliomos, hír hozós Gabriel. Másikról legalábbis nem tudok.
– Minden angyal jelét ismered? – faggatta tovább a lány.
– Elképesztő kíváncsi vagy, ugye tudod? – nevetett fel, és egy pillanatra elengedte a kezét, amíg megpörgette maga előtt a lányt.
– Elméletileg közétek tartozom, ideje okulnom – próbált viccelni, de Eric inkább elkomolyodott, mint újra nevetett, vagy legalább mosolygott volna. – Mi az?
– Te több vagy nálunk, Lisa – suttogta a fiú olyan halkan, hogy ő is alig értette, pedig most még közelebb húzta magához, őrülten közel, annyira, hogy érezte a meleg leheletét a bőrén, amitől rögtön libabőrös lett, és bármilyen fontos dolgot is mondott éppen Eric, nehezére esett figyelnie. – Nem tudom, hogyan, vagy miért, de te sokkal többet tudsz nálunk. Mi nem tudunk gyógyítani, még csak kisebb sebeket sem. Igaz nehezebben sérülünk meg, mint az átlag emberek, ha a mi életünket élnék, de ugyanolyan lassan gyógyulunk, mint ők. Nincs kézrátétel, nincsenek gyógyfüvek, és varázslatok, csak a hosszú lábadozás.
– Szerinted akkor mégis mi vagyok? – kérdezte ijedten Lisa.
– Őszintén? – nézett a mélyen szemébe a barna szempár. – Nem tudom, vannak ötletem, de eléggé bizarr. Sosem láttam, vagy hallottam olyanról, mint te, de kiderítem, talán a régi feljegyzésekben találok valamit.
– Vannak nálatok ilyesmik? – kérdezett rá a lány. – Régi feljegyzések?
– Nálunk otthon nincsenek, de itt a Tanács épületében vannak még az első nephilimek idejéből is – magyarázta. – Csak egy baj van – húzta el a száját –, hogy csakis kizárólag Tanács tagok férhetnek hozzá, még az írásos engedélyükkel sem érsz semmit, én csak akkor mehetnék be oda, ha mondjuk Josh elkísér, de kétlem, hogy téged beengednének, akár ott van velünk Josh, akár nincs ott.
– Akkor mi lesz? – nézett fel rá Lisa választ várva.
– Majd még kitalálom – mosolyodott el halványan Eric. Aztán egy darabig nem szóltak, mindketten a gondolataikba merültek, mindketten megoldást kerestek, bármit ami segíthet. De még Lisának arra is gondolnia kellett, hogy a fiú nem tud mindent, nem tud az angyalról, és az álmairól, nem tud a tollról a szobájából, és nem tud semmit sem az ablakról sem, ami kinyílik néha, amíg alszik. Már éppen nagy levegőt vett, kezdte összeszedni a gondolatait, hogy elmondhassa ezeket, de a fiú előbb szólalt meg újra.
– Elfelejtettem mondani valamit – kezdte.
– Mit? – suttogta Lisa értetlenül, még a titkai kavarogtak a fejében.
– Ez a tánc párcserés – suttogta bocsánatkérő mosollyal.
– Mi? – kérdezte először kábán, majd ijedten a lány. – Mi?
– Sajnálom, hogy elfelejtettem szólni.
– De mondanom kell valamit – hadarta ijedten.
– Szavad ne feledd! – pörgette meg a fiú, a következő pillanatban, pedig egy másik férfi keze simult a derekára. Lisa ijedten kapkodta a fejét, kereste Ericet a tömegben, de az már elnyelte a fiút, a sok táncoló pár között, akik állandóan forogtak lehetetlenség volt kiszúrni.
– Azért megérdemelnék egy kis figyelmet én is, bármilyen elbűvölő is az öcsém – súgta a fülébe egy kellemes, sokszor hallott hang. Lisa azonnal a táncpartnerére kapta a tekintetét, a szemeibe azonnal belefúródott az ismerős hideg kék pillantás, ami egy árnyalatnyival még mindig sötétebben csillogott.
– Chris? – suttogta ijedten, és döbbenten.