Raboskodó Angyal trilógia

III./ 36. fejezet

Az ágyán feküdt, amikor kopogtak az ajtaján. Felült, a mamuszába csúsztatta a lábát, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Christ találta ott zsebre vágott kézzel, kifürkészhetetlen arccal. Nem tudta volna megmondani, hogy mennyi ideig nézte a fiút, hogy mikor szólalt meg, lehetett pár másodperc, de akár hosszú percek is, elveszett a kék szemekben.

– Bejöhetek? – kérdezte halkan a vadász, mire bólintott és arrébb lépett az útból. Becsukta utána az ajtót, majd nekidőlt, úgy nézett fel a fiúra. Gondterheltnek tűnt, amit nem csodált holnapi nap fényében.

– Rosie... – lehelte erőtlenül. – Arra akarlak kérni, hogy ne gyere velünk a csatába – mondta halkan. – Nem akarom, hogy veszélyben légy.

– Chris – lépett felé halvány mosollyal –, ha tehetnéd, te senkit se vinnél magaddal.

A fiú halkan felnevetett, de bólintott. Igen, így érezte ő is, legszívesebben egyedül menne...

– Megtanítottál rá, hogy hogyan vigyázzak magamra – folytatta a nephilim. – Nem lesz bajom!

– Nem akarom, hogy meghalj! – nézett a szemeibe a fiú őszintén, nem rejtegette tovább az érzelmeit. Ebben a pillanatban annyira sebezhetőnek tűnt, viszont azt is kiolvasta a pillantásából, hogy mennyire fontos neki, amitől elállt a lélegzete, sosem nézett még rá így.

– Nem fogok – suttogta halkan és felé lépett. Olyan közel állt meg hozzá, hogy érezte a teste melegét és a szapora lélegzetvételeit. – Ez a búcsúd nem igaz? – kérdezte aztán döbbenten. – Te a halálodra készülsz? – ismerte fel, hogy a fiú nyitottsága nem lehet véletlen.

Chris nem válaszolt, de nem is tagadta. Meg akart halni.

– Nem, ne merészeld! – csapott ököllel a fiú mellkasára. – Ne merészeld feladni, értetted? Nem fogsz meghalni, csak Saiker fog meghalni.

– Rosie! – kapta el a lány karját ütlegelés közben. Nem mondta el a lánynak, egyszerűen nem tudta, amit Ifaril mondott neki, aki a kardot használja Saikeren vele fog halni. Túl közel lesz a robbanáskor, így az ő számára nincs menekvés, akár nyernek, akár nem. – Nem adom fel! – suttogta inkább, mire a lány megnyugodott kicsit és átölelte. Chris a vörös tincsekbe temette az arcát, nem tartotta a távolságot, pedig kellett volna. El kellene húzódnia, és magára hagynia a lányt. Rosie mintha csak megérezte volna, hogy mi a szándéka, erősebben kezdet kapaszkodni belé.

– Ne menj el! – mormolta a mellkasába. – Maradj velem ma este – felnézett a fiúra, találkozott a pillantása a kék szemekkel.

Chris arcán látszott a visszakozás, hogy mit is kellene felelnie.

– Kérlek! – suttogta Rosie és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhassa a vadászt.

A fiú nem állította le, nem állt ellen, készségesen visszacsókolt és magához szorította.

– Tudom, hogy kislánynak tartasz – húzódott el Rosie –, de ma éjszaka kérlek, felejtsd ezt el!

– Rosie... – suttogta a fiú és a füle mögé igazított egy tincset. – Biztos vagy benne?

– Teljesen. Ki tudja, talán ezek a napjaink lesznek az utolsók, nem akarok úgy meghalni, hogy megbántam bármit is.

– És ezt nem fogod megbánni? – kérdezte a vadász rekedten.

– Soha! – csókolta meg ismét a lány.

Az ágyhoz hátrált a nephilim pedig követte. Eldőltek rajta és úgy csókolóztak tovább. Chris gyengéd volt és figyelmes, egyáltalán nem sietett, sőt egyszer csak elhúzódott és a füle mögé simított egy haj tincset.