Raboskodó Angyal trilógia

II./ 26. fejezet

– Lisa – suttogta meglepetten Eric.

– Őt is megölnéd? – kérdezte egy pillanattal később a fiút.

– Kit?

– Az angyalt, akivel álmodom – magyarázta. – Őt is megölnéd?

– Nem, őt nem – rázta a fejét.

– Igen? – hitetlenkedett Lisa, és összefonta a mellén a kezeit. – Miért? Őt miért ne akarnád felvagdalni azonnal?

– Mert ő a te angyalod, nem az enyém.

– Honnan tudod, hogy az nem egy és ugyanaz? – vonta fel a szemöldökét.

– Nem tudom, oké? – kérdezte Eric hevesen. – És nem is érdekel. Akkor is megölöm az angyalt, aki teremtett, vagy ő öl meg engem. Ez a két lehetőség van.

Azzal ott hagyta a lányt a folyosón, és bement a szobájába.

– Te egy angyallal álmodsz? – jutott el Lisa fülébe Alex döbbent kérdése, de ő csak felsóhajtott, majd legyintve ő is elindult a szobája felé. Amint belépett levetette magát az ágyra. Egyedül akart egy kicsit lenni a gondolataival, de hamar elnyomta az álom.

٭

Megint egy furcsa álom kerítette hatalmába. Végig ment már sokadszorra a jól ismert folyosón, és sokadszorra rázta ki a hideg ettől a helytől. Nem tudta hogyan irányítja, és miért pont azokon az estéken látogatja meg az angyalt, amelyikeken eddig megtette. Csak annyit tudott, hogy még mindig szorongott, minden egyes lépésnél, de most valahogy még jobban, mint eddig. Sokkal erősebben járta át a félelem, valami sötét, és ijesztő kerítette hatalmába. De ettől még nem állt meg. A léptei visszhangoztak az üres folyosón. A levegő most is nyirkos volt, és nehéz. Szeretett volna elmenekülni, de valahogy mégsem, vágyott is rá, hogy újra lássa a raboskodó angyalt, mégis félt a találkozástól. Összeszorult a gyomra, és remegett a lába a félelemtől. Lassan elérte a nehéz vasajtót. A kezét a kilincsre fonta, és lenyomta. Szokás szerint nehezen engedett, de sikerült kinyitnia. Rettegett, hogy az angyal már nem lesz ott, de még mindig a cellában volt. Rabláncra fűzve, elhagyatottan, haldokolva, de ott volt. Lisa közelebb lépett hozzá, és leguggolt mellé. A kezét az angyaléra tette, amiről már szinte teljesen lenyúzták a bőrt a bilincsek, egészen a húsába vágtak. A lány megborzongott a látványtól, és mérhetetlen szomorúság járta át a testét. Ennek a csodálatos lénynek a szenvedését nagyon nehéz volt látnia, igaz alig ismerte, mégis fájdalmas volt mindig eljönni hozzá tudván, hogy nem tud segíteni, bárhogy is akar.

– Hát újból itt vagy? – kérdezte az angyal.

– Igen – suttogta rekedten Lisa.

– Ne félts! – mondta megnyugtatóan. – Bármennyit is szenvedek, túl fogom élni. Legalábbis a démon magától nem tud megölni. Túl gyenge hozzá.

– Hogy tarthat mégis láncokon? – kérdezett rá a lány.

– Ez egy speciális börtön – suttogta az angyal. – Majd megérted egyszer, de még nem jött el az ideje, és nem is nekem kell elmagyaráznom, magadtól kell, hogy rájöjj.

– Mégis mikor jön már el? – kérdezte Lisa élesen. – Meddig kell még szenvednem nekem, és a barátaimnak, hogy úgy gondold, itt az ideje, hogy mindent elmondj?

– Azzal, hogy nem mondom most még el, védelek – felelte nyugodtan, és megemelte a kezét, hogy végig simítson az arcán.

– Chris talán már nem is él – suttogta szomorúan.