A cseresznye illat

A pár napos napló, október 23.

Na, kedves naplócska, Gabe nem olvashatja el ezt. Há! Még ő állította be úgy, mintha, én lennék az, idézőjelben, idióta csakmert megkérdeztem, hogy neki ezt most át-e kell néznie, mint egy házit... Nem volt ilyen rossz a kapcsolatunk, mielőtt Gabe elkezdett barátnőket hozni haza.

Tíz éve éltünk egy házban Kiserődön. A szüleink házában, amit anyám néha meglátogatott hétvégente, mert akkor nem dolgozott és nem a Nagyerődi lakásán volt, valamint apánk is meglátogatta pár hónaponta, amikor épp nem pár országgal alrébb dolgozott. Amikor mind a négyen összejöttünk, az valóban idilli volt. Legalább is, addig még Gabe nem kezdett el barátnőket hozni ezekre az összejövetelekre. Mindig a rossz halakat fogta ki. Nem értettem, hogy nem talált olyanokat, mint a pasik voltak, akikkel nekem voltak kapcsolataim. Igaz rövidebben és rosszabb okkal záródóak, de legalább nem voltak az illetők kotnyeleskedők és tudták, hogy ez csak egy kapcsolat és nem kell senkivel barátkozni a családból, mert úgyis vége lesz kettőnknek.

De nem.
Ez nem mehetett ilyen könnyebb Gabe barátnőivel. Mindegyik engem tekintett az ördögnek, azonnal be akart illeszkedni a családba és hónapokig, sőt a mostani, Gabriella már egy éve, eszi Gabe, vagy inkább, az én idegeimet. Utálom, ha nálunk alszik, amikor Gabe is itthon alszik. Az öcsém azt mondja, itt jobban alszik. Annak ellenére is, hogyha a hercegnő itt van. Én meg igyekszek késő este hazaérni és úgy bőgetni életem szerelmét, hogyha épp jógáznak is az ágyban a kis hercegnő leessen vagy legalább menjen el az egésztől a kedve.

Utálom, hogy mennyire be akar illeszkedni a családba. Gabe szívébe. Gabe hogy nem látja, hogy mekkora egy ellenszenves lánnyal van dolga? Fogadni merek, hogy titokban Gabe pénzére hajt. Arra, amit még meg sem keresett a kemény munkájával. Hogy a fenébe ne utálnám ezt a lányt? És a legrosszabb, hogy akárhányszor sértem meg, fogja magát és visszajön.

Előre tudtam a tegnap esti tervéről. György egy pletykafészek. György az ügynökség egyik fotósa és mindketten túl sokat látjuk. Szerencsére külön-külön. Derüsen mentem a kamerája elé, a kis csipkés fehérneműmben, amitől még mindig viszketek és már a második kattintás után lehervasztotta még a műmosolyt is az arcomról.

- Nem fogod elhinni, hogy mivel készül neked a bátyjád!

Mint kiderült, nem a bátyám a ludas. Vagyis, de. Ő engedte be azt a hárpiát a házunkba. És még örüljek, hogy Gabe legalább itthon lesz? Pf.

- Ezek után biztos, hogy megkedveled Gabit! - György csak nem akarta abbahagyni, úgyhogy meg kellett tanulnom nem figyelni rá.

Műmosollyal az arcomon gondoltam végig az egészet és aztán egyre több opció ugrott be, hogy hogyan fordítsam a javamra a helyzetet...

1. Haza se megyek, akkor garantált a csalódás.

De ezt kihúztam azonnal, mert hiányzott már a bátyám.

2. Előbb érek haza és egy fehérneműt mutatok fel Gabriella elé, amit valaki Gabe szobájában hagyott.

Sose tenne ilyet Gabe. Sosem dőlnének be a trükkömnek. Plusz, nagyon szemtelenség lenne tőlem.

3. Csinálhatnék valami nagyon undorítót.

De mi lehet undorítóbb azoktól, amiket eddig tettem?

4. Megijeszthetném őket?

Ugyan már.

Végül nem jutott eszembe több opcióként, hanem összevetettem egy olyat, hogy: kések, undorító leszek, meglepetést és ijedtséget okozok. Garantált sikerben reménykedtem.